Toyota Supra

Biztosan hibrid lesz az új Toyota Supra?

2017.06.15.

Ahogy közeledik a Toyota visszatérő legendájának, a nagyteljesítményű sportkupénak valószínűsíthető bevezetése, úgy merülnek fel pletykák, feltételezések az autóval és annak hajtásláncával kapcsolatban. Biztosat a fejlesztésben részt vevő és azt jóváhagyó Toyota szakembereken kívül senki nem tud, de érdemes elgondolkodni a lehetőségeken.

A Toyota 2000GT – a legelső japán szupersportkocsi – szellemi utódjaként megálmodott, azzal azonos motorkoncepciót (kétliteres, soros hathengeres) alkalmazó Supra gyártása negyed évszázad és négy generáció után 2002-ben szűnt meg, ám az autó hagyatéka még ma, 15 évvel később is rendkívül erős. Ahogy az eredeti Suprának, úgy modern utódjának is a kor legmodernebb műszaki színvonalát kell képviselnie, előremutató megoldásokat felvonultatnia. Márpedig manapság kevés a lehengerlő teljesítmény: a vásárlók egy vérbeli sportautótól is elvárják, hogy felelősségteljesen bánjon a környezettel.

Minden jel abba az irányba mutat tehát, hogy az új, ötödik generációs Supra a Toyota világelső kompetenciáját kiaknázva hibrid hajtásláncot kap. A Lexus LC500h a bizonyíték arra, hogy a környezettudatosság, a pompázatos megjelenés és a lenyűgöző menetdinamika nem zárja ki egymást; az autó 354 lóerős hajtáslánca a 3,5 literes, hathengeres benzinmotoron és az elektromos komponenseken túl a világon első ízben egy négyfokozatú váltóművet is magában foglal. Ez utóbbi lehetővé teszi a hibrid hajtás számára, hogy emulálja a hagyományos belső égésű motorral szerelt gépkocsik kevéssé hatékony, ám nagyon is élvezetes, lépcsőzetesen felépülő erőkifejtését, valamint felkínálja a valódi kézi kapcsolás lehetőségét a vezető számára.

Korai volna még megmondani, hogy valóban hibrid lesz-e az új generációs Supra, vagy megmarad a klasszikus elrendezésnél – esetleg mindkét lehetőséget felkínálja választásra. Az mindenesetre bizonyos, hogy a Toyota már tíz évvel ezelőtt négy kerékre állított egy hibrid sportautó-tanulmányt: vajon véletlen, hogy az FT-HS Concept szintén 3,5 literes, hathengeres benzinmotort alkalmazott? Segíthetne választ találni a 2014-es Toyota FT-1 kupé-koncepció, de a mindenütt csak a Supra előfutáraként emlegetett kétajtósnak éppen a hajtásláncáról hallgatott tapintatosan a Toyota – úgy tűnik, kénytelenek leszünk kivárni, amíg a márka fellebbenti a fátylat a közelgő szuperkupéról.

A Toyotát ismerve egy dologban mégis biztosak lehetünk: akár hibrid lesz, akár nem, tátva marad tőle a világ szája és a márka versenysport múltjának valamennyi génjét magában fogja hordozni.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.19
Annak az autóvezetőnek, aki belterületen ötven helyett 114 km/órával száguldott, 210.000 forintot....
2026.03.18
Nagyon menő, 5 éves, százezer alatti, első tulajos, magyar, összkerekes, dízel, automata X-Trail....
2026.03.18
A hazai pályázati forrásoknak és az Opel kedvező árazásának köszönhetően a tisztán elektromos (BEV....
2026.03.18
A Ford vezérigazgatója szerint „másfajta állatok” a kínai pickupok, mert eltérnek a hagyományos,....
2026.03.18
A Leadec Kft. bővítette szolgáltatásait a BMW Group debreceni gyárában és további feladatokat....
2026.03.18
Az ügyintézés és a lakossági internethozzáférés is javul többek között néhány Szeged környéki....
2026.03.18
Március 8-án, vasárnap ünnepelte a Volkswagen Haszonjárművek a hannoveri üzem 70 évét. 1956-ban....
2026.03.18
A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven....
2026.03.18
Szlovákiában sok autóvezető úgy gondolja, hogy a kötelező orvosi vizsgálatok csak az idősebb,....
2026.03.18
Igazi sportember volt, bajnok és több mint a Forma 1 magyar hangja. ..