Blue Air

Blue Air csőd: a román állam lehet a légitársaság többségi részvényese

2022.11.20.

A román állam válhat a Blue Air román diszkont légi társaság többségi részvényesévé, miután a csőd szélén lévő vállalat képtelen eleget tenni a román állam által garantált 300 millió lej (1 lej 83,12 forint) értékű hitelegyezmény feltételeinek, így nem tudja fizetni a törlesztőrészleteket.

A vállalat közölte, hogy a Blue Air-részvényesek értesítették az állami aktívákat kezelő román hatóságot, hogy vegyenek részt a következő részvényesi közgyűlésen, amelyen a részvénypakett mintegy 75 százaléka az állam tulajdonába kerülhet. A vállalat azt ígérte, ezt követően közölni fogja az új részvényesi struktúrát - írja az MTI.

A bukaresti pénzügyminisztérium közölte, hogy felszólította a vállalatot, teljesítsék a garancialevélbe foglaltakat, ami lényegében a vállalat többségi részvénypakettjének az átadását jelenti.

A Blue Air 300 millió lej kölcsönt kapott az Eximbanktól hat évre, amit azért vettek fel, hogy enyhítse a koronavírus-járvány okozta bevételkieséseket. Korábban közölték, hogy befektetőkkel tárgyalnak, akiktől a cég megmentését remélték.

A légitársaság szeptember 6-án állította le járatait, és azóta se tudta újraindítani. Korábban több határidőt ígért, legutóbb október 10-éről volt szó, de azt sem tudták tartani.

A román gazdasági média megállapította, hogy a Blue Air társaság egy újabb "fekete lyukat" jelenthet a román államnak, hiszen a vállalat adóssága meghaladja az 1 milliárd lejt, és emlékeztetett, hogy a Tarom állami légi társaság is veszteségesen működik immár több mint 15 éve.

A Blue Air flottája 2019-ben még 32 repülőgépből állt, jelenleg 13 gépe van, amelyek átlagosan 174 hellyel rendelkeznek, de a tél folyamán számuk ötre csökken, mert a többit vissza kell szolgáltatniuk a tulajdonosoknak. Tizenhét év alatt 32 millió utast szállítottak.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.22
Alig négy hónap telt el az AUDI E-SUV Concept bemutatása óta, a gyártó pedig máris készen áll....
2026.03.22
Az Útinform jelentése szerint máris jelentős torlódás alakult ki. ..
2026.03.22
A BMW idén nyáron kísérleti projektet indít humanoid robotokkal lipcsei üzemében. A svájci Hexagon....
2026.03.22
DS Automobiles bemutatja a DS N°7-et, amely a márka eddigi legsikeresebb típusát, a DS 7-et váltja....
2026.03.22
A Wizz Air, Magyarország piacvezető légitársasága a második legjobb ultra diszkont légitársaság az....
2026.03.22
A Budapesti Közlekedési Központ 2026-ban is folytatja a taxiállomások felújítását és bővítését. A....
2026.03.22
Megérkezett az ötszázadik új autóbusz a Volán flottájába - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója a....
2026.03.22
Indul a kerékpáros szezon, és sokan szeretnék vonattal vinni a bringájukat. Tóbiás és Balambér....
2026.03.22
A Lexus LM csupán három éve mutatkozott be, de máris kapott egy kis frissítést – a módosítások....
2026.03.22
Könnyen lehet, hogy a Geely sorozatgyártásba küldi tanulmányát, amely a világ első olyan SUV-ja....