autóeladások

A BMW csoport már több mint kétmillió gépkocsit adott el idén

2017.11.14.

2017 október végén a vállalatcsoport egész éves, globális értékesítési mutatója 2 008 849 darabon állt, amely a történelmi rekordként elkönyvelt tavalyi esztendő tükrében újabb 3,4 százalékos abszolút fejlődést jelent. Miközben a tisztán elektromos meghajtású és plug-in hibrid hajtáslánccal szerelt gépkocsik osztatlan népszerűsége egy év leforgása alatt nem kevesebb, mint 63,7 százalékkal nőtt, a BMW, a MINI és a BMW Motorrad is új havi csúcson zárt.

2017 októberében a BMW Group globális értékesítési mutatója történelmi mérföldkőhöz érkezett: több mint százéves fennállása során most először fordult elő, hogy átfogó modellpalettájának négykerekű tagjaival a vállalatcsoport már az év tizedik hónapjában átlépi a kétmilliós eladási darabszámot. A BMW Group idén január és október között világszerte összesen 2 008 849 darab autót adott át ügyfeleinek, amely az előző esztendő értékesítési eredményének tükrében 3,4 százalékos abszolút fejlődésnek felel meg. A márkakereskedésekbe novemberben megérkező új BMW X3 aktuális generációváltása ellenére az októberi hónap ezen kimagasló eredményből a tavalyi tizedik hónaphoz hasonló mutatóval, szám szerint 197 601 darab eladott járművel vette ki a részét, amely 0,8 százalékos javulást jelent.



- Az idei év első tíz hónapjában produkált értékesítési eredményünk rendkívül széles modellportfóliónk létjogosultságát és magával ragadó varázsát igazolja – nyilatkozta Dr. Ian Robertson, a BMW AG igazgatótanácsának BMW-értékesítésért és márkamarketingért felelős tagja. „Néhány jelentős modellünk aktuális generációváltása és a legnagyobb értékesítési régióinkban zajló piaci nehézségek ellenére már az év tizedik hónapjában átléptük a kétmilliós értékesítési darabszámot, amelyhez lélegzetelállító modellpalettánk megannyi tagja, így például a BMW X1, a BMW 5-ös sorozat, a BMW 7-es sorozat és a BMW i3 is jelentős mértékben hozzájárult” – fogalmazott Dr. Ian Robertson.

2017 első tíz hónapjában a BMW Group egyedülálló, kilenctagú hálózatról tölthető modellpalettája világszerte 78 096 ügyfél tetszését nyerte el, amely 63,7 százalékos növekedés. Független piackutató intézetek felmérései szerint a bajor prémiumgyártó abszolút első helyen áll a tisztán elektromos meghajtású és plug-in hibrid hajtáslánccal szerelt gépkocsik világméretű értékesítési rangsorán, miközben Németországban és egész Európában toronymagas piacvezetőként szerepel. A vállalatcsoport 2017. októberi értékesítési eredményei alapján az Egyesült Államokban, Franciaországban, Nagy-Britanniában és Hollandiában a BMW abszolút eladásainak mintegy 8 százalékát a BMW i divízió modelljei és a BMW iPerformance modellek tették ki, miközben az észak-európai skandináv országokban ez az arány már 30 százalék fölött jár.



A BMW i3 tisztán elektromos kisautót, a BMW i8 plug-in hibrid élsportolót, a megannyi BMW iPerformance modellt és a MINI Cooper S E Countryman ALL4 plug-in hibrid modellt egyesítő, hálózatról tölthető portfólió csak októberben 9 405 darabos eladást produkált, amely az előző esztendő hasonló időszakához viszonyítva 60,3 százalékos emelkedést jelent. A BMW i3 mindebből 2 851 példányban kelt el, amely önmagában is 20,3 százalékos javulásnak felel meg.

A BMW idén január és október között globális szinten 1 706 020 darab gépkocsit értékesített, amely 3,6 százalékos abszolút gyarapodás. A látványos fejlődés hátterében a bajor prémiumgyártó átfogó modellpalettájának folyamatos fejlesztése és bővítése áll. A portfólió népszerűségi listáját továbbra is a BMW X modellcsalád tagjai vezetik, annak ellenére is, hogy az új BMW X3 novemberi érkezésének köszönhetően október végén számos régióban enyhült a modell átadásainak száma. Az idei év első tíz hónapjában a BMW X modellcsalád tagjaira a tavalyi esztendő hasonló időszakához viszonyítva 11,3 százalékkal több, szám szerint 578 336 darab rendelés érkezett, miközben a kimagasló értékesítési fejlődésből az ez idő alatt 161 804 példányban elkelt BMW 1-es sorozat (12,5 százalékos javulás) és az 53 043 eladást produkáló BMW 7-es sorozat (11,9 százalékos fejlődés) is nagymértékben kivette a részét.



2017 októberében 29 370 ügyfél vette át új 5-ös BMW-jét, amely az egy évvel korábbi értékhez képest 8,5 százalékkal magasabb szám, ráadásul a modell legnépszerűbb piacának számító Kínában az új generáció jelenleg még felfutási szakaszban van. Mindez azt jelenti, hogy az új BMW 5-ös sorozat idén októberben már azelőtt a világ legnépszerűbb üzleti limuzinjává vált, hogy a bajor prémiumgyártó összes piacára teljes mellszélességgel megérkezett volna. Az 5-ös BMW azonban csak egy a BMW Group idén bemutatott megannyi újdonsága közül: a 4 689 darabban elkelt BMW 2-es Coupé és Cabrio (5 százalékos gyarapodás), valamint a 6 001 példányban gazdára talált BMW 4-es Gran Coupé (21,6 százalékos fejlődés) ugyancsak kivette a részét az októberi fejlődésből.

2017 októberében a MINI is értékesítési mérföldkőhöz érkezett: a brit prémiumgyártó fennállása során most először fordult elő, hogy globális eladási mutatója már októberben átlépte a 300 000 darabos értéket. Idén január és október között a MINI világszerte 300 212 darab új autót adott át ügyfeleinek, amely 2,5 százalékos abszolút növekedést jelent. 19,3 százalékos fejlődésével és 64 339 darabon álló eladási mutatójával a MINI Countryman egyértelműen a paletta legkelendőbb tagja. Októberben a modell 7 503 példányban talált gazdára (45 százalékos havi fejlődés), az eladások tíz százalékát pedig a márka történetének első plug-in hibrid modellje, a MINI Cooper S E Countryman ALL4 tette ki (átlagos üzemanyag-fogyasztás a legmodernebb autók menetteljesítményét vizsgáló EU-ciklus tesztkörének mérései szerint: 2,1 – 2,3 liter / 100 km; kombinált energiafogyasztás: 14 kWh / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 49 – 52 gramm / km).

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.12
A mexikói autóipar történetének egyik legsikeresebb hónapját tudhatja magáénak: idén áprilisban 14....
2024.05.11
Az első vidéki trolibuszjárat Szegeden indult 1979. április 29-én. A 45 éves évfordulón újra 2....
2024.05.11
Idén egy szavazás keretei között a lakosság arról dönthet, melyik városban alakítsanak „okossá”....
2024.05.11
A közlekedési kultúra napján a 75 éves kelenföldi autóbuszgarázs nyitja meg kapuit a látogatók....
2024.05.11
Kínában 1,55 millió új személyautót értékesítettek áprilisban, 9,6 százalékkal kevesebbet az előző....
2024.05.11
Zolder, Mugello, Assen, Spa, Oschersleben, Portimao, Hungaroring és Silverstone.  ..
2024.05.11
Az új közlekedési szabályrendszer fokozottabb védelmet nyújt majd a közlekedés legvédtelenebb....
2024.05.11
Május 11. a biztonságtudatosan, környezettudatosan, udvariasan közlekedő emberek ünnepnapja. ..
2024.05.11
Összehangolt közlekedésrendészeti akciót tart a rendőrség, amely elsősorban a tehergépjárművek és....
2024.05.11
Fedélzeti kamera buktatta le a budapesti személyszállító kisiparost, akinek jó lenne, ha elvennék....