BMW X3

A BMW értékesítésének 34 százaléka SUV az idén

2017.11.10.

Az autógyártó értékesítésének több mint harmadát tették ki az X-modellek 2017-ben, a márka hat különböző méretű X-modelljéből 1999 óta már több mint 5,4 millió darabot adtak el.

A BMW X3-as szabadidő-autó legújabb változatának magyarországi bemutatóján Salgó András, a BMW Group Magyarország vállalati kommunikációs igazgatója elmondta: Magyarországon is ez a márka egyik legfontosabb modellje, 2010 és 2017 között több mint 1300 darabot adtak el belőle. A bajor prémiumgyártó az X3 első két modellgenerációjából világszerte összesen több mint 1,5 millió példányt értékesített.

A BMW X3 harmadik modellgenerációja egyebek között az aktív sebességtartó legújabb generációjával, kormányzó- és sávtartó asszisztenssel, a sávváltást segítő automatikával, és az oldalirányú ütközésre figyelmeztető rendszert is magába foglaló biztonsági csomaggal rendelhető. Az X3-as 2 literes benzinmotorral 13,3 millió forinttól indul, dízel változatban pedig 14,2 milliótól lesz elérhető.

Ugyancsak most mutatták be az új 6-os Gran Turismo (GT) nevű modellt, az autótól elsősorban az Egyesült Államokban és Ázsiában vár sikert a gyártó. A 6-os GT magyarországi ára 18,7 millió forinttól indul.

A BMW Group 2016-ban mintegy 2,367 millió autót és közel 145 ezer motorkerékpárt értékesített világszerte. A vállalat mintegy 94,16 milliárd eurós összbevételével a 2016-os pénzügyi évben mintegy 9,67 milliárd eurós nyereséget termelt. A 2016. december 31-i összesítés szerint a BMW Group világszerte 124 729 embert foglalkoztat.

A Carinfo.hu adatai szerint Magyarországon az idén január és október között 2158 új BMW személyautót értékesítettek, amellyel 2,3 százalékos piaci részesedést ért el a bajor márka. Tavaly a teljes évben 2388 autót adtak el.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.04.29
A Mioveniben található gyárban összeszerelt nyolcmilliomodik autó egy Indigo Blue színű Bigster....
2025.04.29
A francia SUV második nemzedéke 2025 második felétől kapható a legnagyobb európai piacokon,....
2025.04.29
Európa-szerte emelkedik az új VW-járművek regisztrációja, míg a Tesla pont az ellenkező irányba....
2025.04.29
A vadászrepülőgép az USS Harry S. Truman repülőgép-hordozó fedélzetéről pottyant a tengerbe -....
2025.04.29
Az esetet még március végén rögzítette az egyik forgalomfigyelő kamera az M7-es autópálya Zala....
2025.04.29
A finn még a toyotás csapattársai közül is kiemelkedett, és maximális pontszámmal zárta a hétvégét....
2025.04.29
A Land Rover bemutatta a Defender 90 terepjáróját múltidéző kivitelben. A kultikus jármű rajongói....
2025.04.28
Egy rendkívül hosszú listát rakott össze az Autocar azokról a modellekről, amik valamiért radar....
2025.04.28
A tavaly január óta feladott álláshirdetések 53 százalékában várnak el a munkaadók valamilyen....
2025.04.28
Április 25-én hivatalosan is kezdetét vette a turista szezon a Fertő tavon. A See Opening....