Boeing

A Boeing felfüggesztette a 777-8-as repülőgépe fejlesztését

2019.08.16.

A Boeing felfüggesztette  új szélestörzsű repülőgépe, a 777X kisebb, 8-as változatának fejlesztését, a gép forgalomba állásának időpontja bizonytalan - írta az Air Current szaklap alapján a Reuters.

A 777X program jelenleg is kisebb csúszással zajlik, mivel a Boeing sok erőforrását köti le a 737 MAX-ok újratervezése, illetve engedélyeztetése, emellett az újgenerációs 777-esek hajtóművével is műszaki nehézségei adódtak a gyártó General Electricnek. Emiatt a nagyobb, 9-es variáns idénre tervezett első felszállását a Boeing közlése szerint csak 2020 elején tarthatják meg, és várhatóan még abban az évben kereskedelmi forgalomba is állhat, a 8-as variáns pedig két évvel később kerülhet a légitársaságokhoz.

A 350 székes Boeing 777-8-asra kevés megrendelés érkezett, eddig mindössze 45-öt rendelt belőle az Emirates és a Qatar Airways. Emellett a Boeing ezzel a típussal pályázott a Qantas Project Sunrise néven elhíresült kezdeményezésére, amelynek lényege, hogy ultra hosszú, 20-21 órás közvetlen járatokat indítanának Ausztrália és Európa, valamint az Egyesült Államok között. A Qantas a héten közölte, a Boeing és az Airbus is beadta végleges ajánlatát, döntés még ebben az évben várható arról, hogy melyik típust választják. Sajtóhírek szerint az Airbus a még szintén fejlesztés alatt álló Airbus A350-1000 típus megnövelt hatótávolságú verziójával indult a tenderen.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.12
A repülés múltját, jelenét és jövőjét bemutató programokkal várja a látogatókat szombaton az....
2026.08.12
Felfüggesztette ideiglenesen a termelést romániai üzemeiben a Ford és a Dacia, mivel az ország....
2026.08.12
A szerviz kiválasztásánál a bizalom külön-külön nagyjából kétszer olyan fontos, mint a kényelem....
2026.08.12
Ámokfutó autós menekült a rendőrök elől a Velencei-tónál, amíg gépkocsija ki nem gyulladt. Egy....
2026.08.12
Az Aston Martin nagykövete, Jessica Hawkins úgy véli, néhány éven belül lesz női versenyző a....
2026.08.12
Nem volt túl sikeres a mostani modell, ezért csakhamar leváltja a BYD otthonában. ..
2026.08.12
A mai naptól kezdve Magyarországon is rendelhető a 2025-ös év világszinten legnépszerűbb kisautója....
2026.08.12
Az a sofőr, aki 50 helyett 109 km/órával hajtott, 210.000 forint bírságra számíthat. ..
2026.08.11
A Datahouse adatai szerint az idei első hét hónapjában 99 ezer 714 új személygépkocsit és....
2026.08.11
Meghatározó, új szereplővel bővül a hazai autópiac: hivatalosan is megkezdte magyarországi....