Bosch

Bosch: bővülhet a miskolci gyár munkavállalói létszáma

2013.10.24.

A Bosch miskolci üzemében jövőre kisméretű beruházást és ezzel a létszám szerény mértékű emelését tervezi - mondta Ficzere Ferenc, a magyarországi Bosch-csoport kommunikációs igazgatója csütörtökön. Megerősítette azt is: a cég 2018-ig az önindító gyártás egy részének áttelepítését tervezi Miskolcra a németországi hildesheimi gyárból.

Ficzere Ferenc hozzáfűzte, hogy a 2014-es beruházás nagyságát és a munkavállalói létszám növelését év végén véglegesítik.

A Bosch tájékoztatása szerint a további, 2014 utáni időszakra vonatkozó változásokat nagyban befolyásolja az európai gazdaság fejlődése, így azt nehéz előre megbecsülni.

A Boschnak Miskolcon két gyára van, összesen 3800 munkavállalóval; az önindító gyártás egy részének Magyarországra telepítésével az autóipari gyár jelenleg 2200 fős dolgozói létszáma bővülhet ki. 

A németországi központú Bosch cégcsoport egyik szóvivője kedden közölte, hogy a Bosch 2018-ig a hildesheimi üzeméből Miskolcra telepíti át az önindító gyártás nagy részét, így a hildesheimi telephelyen 400 munkahely szűnik meg. Iparági szakértők szerint a világ legnagyobb autóipari beszállítójának célja a versenyképesség növelése a pangó európai autópiacon, kihasználva az alacsonyabb magyarországi bérszínvonalat.

A magyar kormány júliusban stratégiai megállapodást kötött a magyarországi Bosch-csoporttal. A cég tájékoztatása szerint a Bosch tíz leányvállalattal és 8500 munkavállalóval van jelen Magyarországon, akik közül 1000 embert a kutatás-fejlesztés területén foglalkoztatnak. A vállalatcsoport összforgalma 2012-ben több mint 594 milliárd forint volt, az elmúlt évtizedben végrehajtott beruházásainak értéke a 2013-as év végére meghaladja a 250 milliárd forintot.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.22
Ezek még nem repültek, csak egy repülő látszatát akarták sugallni.   ..
2026.03.22
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Megint üres a tank. ..
2026.03.22
Alig négy hónap telt el az AUDI E-SUV Concept bemutatása óta, a gyártó pedig máris készen áll....
2026.03.22
Az Útinform jelentése szerint máris jelentős torlódás alakult ki. ..
2026.03.22
A BMW idén nyáron kísérleti projektet indít humanoid robotokkal lipcsei üzemében. A svájci Hexagon....
2026.03.22
DS Automobiles bemutatja a DS N°7-et, amely a márka eddigi legsikeresebb típusát, a DS 7-et váltja....
2026.03.22
A Wizz Air, Magyarország piacvezető légitársasága a második legjobb ultra diszkont légitársaság az....
2026.03.22
A Budapesti Közlekedési Központ 2026-ban is folytatja a taxiállomások felújítását és bővítését. A....
2026.03.22
Megérkezett az ötszázadik új autóbusz a Volán flottájába - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója a....
2026.03.22
Indul a kerékpáros szezon, és sokan szeretnék vonattal vinni a bringájukat. Tóbiás és Balambér....