Bosch

Bosch: Duális képzés már a felsőoktatásban is

2015.02.15.

Duális képzésre vonatkozó együttműködési megállapodást írt alá a közelmúltban a hatvani Robert Bosch Elektronika Kft. a Budapesti Gazdasági Főiskolával és a gödöllői Szent István Egyetem Gépészmérnöki Karával.

A hosszútávra szóló együttműködési szerződéseket a hatvani Bosch gyár képviseletében Volker Schilling, gazdasági ügyvezető igazgató és Roger Seemeyer műszaki ügyvezető igazgató írták alá. A felsőfokú intézményekben induló duális képzési rendszer merőben új módszert és irányt jelent a hazai oktatásban.

– A Bosch hosszú évek óta támogatja a duális képzés bevezetését és elterjesztését Magyarországon. Valljuk, hogy a gazdasági fejlődés fontos pillére a helyi tudásalapú társadalom megteremtése, amelynek alapja a magas színvonalú oktatás. Ehhez olyan rugalmas képzési rendszerre van szükség, amely érzékenyen reagál a húzóágazatok folyamatosan gyarapodó szakmai igényeire. Nem titok, hogy olyan friss diplomásokkal szeretnénk együtt dolgozni, akik mind elméleti, mind pedig gyakorlati tudással rendelkeznek, így már a Boschhoz való belépésüktől támogathatják saját szakterületük fejlődését – hangsúlyozta Volker Schilling, a hatvani Bosch gazdasági ügyvezető igazgatója.

A gödöllői Szent István Egyetem Gépészmérnöki Karán 2012-ben kezdte meg működését a Bosch Járműelektronika Szakirány, amely az ágazat igényeinek megfelelően alkalmassá teszi a hallgatókat a hatékony tevékenységspecifikus részvételre. Az egyetemmel most megkötött és a gyakorlati képzés biztosításáról szóló keretmegállapodással még szorosabbá vált a szakmai együttműködés. A megállapodás a 2015 szeptemberében induló gépészmérnöki alapképzés hét féléves képzési időszakára szól; ennek keretében a Bosch összesen 8 hallgató fogadását vállalja. A hallgatók a cégcsoport autóelektronikai divíziójának legnagyobb gyártóközpontjában ismerik meg a teljes termékpalettát, a high-tech termelő berendezéseket, a technológiai sokféleséget és a gyártási folyamatokat.


Kiemelt cél, hogy a hallgatók a leendő szakképzettségüknek megfelelő munkahelyen összekapcsolják az elméleti és a gyakorlati ismereteket, a munkafolyamatokban fejlesszék a szakma gyakorlásához szükséges munkavállalói kompetenciákat, az együttműködést és nem utolsó sorban innovációs készségüket. A gyakorlati képzésen a Bosch szakemberei által – a gyakorlati készség, a szakmai érdeklődés, a szakma iránti elkötelezettség szempontjai alapján – kiválasztott nappali tagozatos hallgatók vesznek részt, akik a gyakorlati képzés időtartama alatt díjazásban is részesülnek.

A Budapesti Gazdasági Főiskolával kötött megállapodás keretében a 2015-ben induló duális képzésében részt vevő nemzetközi gazdálkodás alapszakos hallgatói közel másfél év szakmai tapasztalatra tesznek szert tanulmányaik alatt. A Bosch hatvani bázisa öt elsőéves hallgatónak biztosít a 2015/16-os tanévtől gyakorlati képzési helyet. Elméleti tudásukat kiegészítve a gyakorlatban is megismerkednek a Bosch logisztikai rendszerével és beszerzési csatornáival, a beszállítói vállalatirányítási feladatokkal, a raktárgazdálkodással, valamint az SAP rendszerek működtetésével. Tanulmányaikat és teljesítményüket a Bosch szakemberei koordinálják és értékelik majd. A hallgatók gyakorlati képzésük teljes idejére munkadíjat kapnak a vállalattól.


– Az oktatási intézményekkel történő együttműködésekben azt használjuk ki, hogy azok az elméleti oktatás, míg a Bosch a műszaki és a gazdasági szakismeretek gyakorlati alkalmazása terén rendelkezik nagy gyakorlattal és tapasztalattal. A gödöllői egyetemen, valamint a budapesti főiskolán induló duális képzés a célkitűzések szerint tovább emeli a magyarországi felsőoktatás rangját és színvonalát, miközben a Bosch hatvani gyárának hosszú távú, stabil mérnök és logisztikai szakember utánpótlását is képes lesz biztosítani – nyilatkozta Roger Seemeyer, műszaki ügyvezető igazgató.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.22
Jövőre nem rendezik meg a gyorsaságimotoros-világbajnokság Magyar Nagydíját. ..
2026.09.22
Az Eurotrade Kft. szakmai napján érdekes pódiumbeszélgetésre került sor. A vendéglátó Szűcs Attila....
2026.09.22
A Citroën bevezeti az Outdoor felszereltségi szintet, amely kalandvágyó szellemiséggel ruházza fel....
2026.09.22
A vezetés közbeni figyelemelterelés komoly közlekedésbiztonsági kockázat, amelyről október 5-én....
2026.09.22
A vasúti járműgyártó Magyar Vagon Vasúti Kft. (MVV) nyerte el a Leo Mobility Management (LMM)....
2026.09.22
Kína a 2026-2030 közötti ötéves terv időszakában teljesen összekapcsolja a G219 és G331 határ menti....
2026.09.22
Hat év alatt 23 százalékkal csökkent a villamosenergia-termelés átlagos karbonintenzitása Európában....
2026.09.22
Rekordszintre emelkedett az elektromos meghajtású személygépkocsik aránya az Európai Unióban az új....
2026.09.22
Újabb járművet állított forgalomban a Budapesti Közlekedési Központ. ..
2026.09.22
Amikor háborús konfliktusról, katasztrófáról vagy vészhelyzetről szóló híreket nézünk, gyakran....