MOL

Bőven lehet fedezete a MOL-nak a benzinársapkára

2022.04.14.

Április derekára tovább nyílt a Brent-Ural árkülönbözet, ami a korábbinál is kedvezőbb helyzetet teremt a döntően orosz olajat finomító magyar olajcégnek, a Mol veszteségét a hatósági árszabályozás miatt bőségesen ellensúlyozza az egyre olcsóbb orosz olajon elért nyereség - írta a vg.hu. Az írást az MTI szemlézte.

A cikkben kifejtik: az árkülönbözet a finn szektortárs Neste adatai alapján már hordónként 35 dollárra rúg, ennyivel kerül kevesebbe az orosz Ural, mint az északi-tengeri Brent. Március közepéhez képest tehát újabb öt dollárral nőtt a különbség az orosz-ukrán háború hatásaként a két olajtípus árfolyama között.

Pletser Tamás, az Erste Befektetési Zrt. olaj- és gázipari elemzője akkor a Világgazdaságnak nyilatkozva úgy kalkulált, a 30 dollárral olcsóbb Uralon naponta 2,5 milliárd forintot nyert a magyar olajtársaság. A szakértő szerint ez most 3,5 milliárd forintra nőtt. Eközben a magyarországi kis- és nagykereskedelmi üzemanyagár-sapka negatív hatását legfeljebb napi egymilliárd forint körülire becsüli.

A társaság profitabilitását szerinte nagyban javítja az is, hogy az erős gázolajkereslet miatt a dízel árrések is az egekbe szöktek.

A Mol finomítói árrése a felsorolt tényezők alapján hordónként 33,7 dollár lehet - mondta.

Az árkülönbözet további szélesedésére viszont nem számít Pletser Tamás, már csak azért sem, mert az orosz termelés visszafogásával a kínálat is csökken, a meglévő készletekre pedig várhatóan talál majd piacot Oroszország. Ezzel együtt a háború előtti, jellemzően 2-3 dolláros különbség visszatérését sem várja rövid távon, egy ideig tehát még fennmaradhat a Mol számára kedvező helyzet - tette hozzá.

Az írásban megjegyezték: az ársapka nélkül 100 forinttal lenne drágább a benzin a hazai kutakon.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.21
Az autó ugyanúgy tankol, ugyanaz a belső égésű motor dolgozik benne, és még a meglévő benzinkutat....
2026.09.20
Dízeles, manuális váltós, kényelmes és még elég extrás is. A Caravelle hozza, amit várunk tőle. ..
2026.09.20
Olykor 25–30 év gyakorlás sem elég, hogy valaki Takumi lehessen, és a rendszeres vizsgák is komoly....
2026.09.20
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Kérdés a tizedeshez. ..
2026.09.20
A Központi Statisztikai Hivatal és a Hasznaltauto.hu legfrissebb, augusztusi közös statisztikája....
2026.09.20
Nemcsak az amerikai autók, hanem a kamionok is más, markáns koncepciót képviselnek az európaival....
2026.09.20
A Magyar Suzuki és az Ipsos országosan reprezentatív kutatása szerint a magyar közlekedők többsége....
2026.09.20
Egy töltéssel a csehországi gyártól Amszterdamig ment az elektromos SUV. ..
2026.09.20
Szeptember 21-től, hétfőtől forgalomkorlátozásra kell készülni az Erzsébet híd két budai lehajtóján....
2026.09.20
A modern Superb négy generációjából világszerte közel 1,8 millió járművet adtak át az ügyfeleknek. ..