Toyota

Brit EU-népszavazás - a Toyota maradna

2016.01.12.

- A Toyota fenntartaná angliai termelőkapacitását akkor is, ha Nagy-Britannia az EU-tagságról tervezett népszavazás eredményeként távozna az Európai Unióból - mondta a japán autógyár vezérigazgatója a Financial Timesnak.

A londoni gazdasági napilap által kedden közölt interjúban Tojoda Akio elmondta: elődei 25 évvel ezelőtt elhelyeztek egy időkapszulát a közép-angliai Burnaston városában működő, évente több mint 170 ezer autót gyártó üzemben, és a Toyota gyár 2090-ben, a századik évfordulón is ott lesz még, hogy az akkori vezetők kinyithassák a kapszulát. "Lehet, hogy meglehetősen kemény időszak elé nézünk a brit piacon, de szeretnénk még mélyebbre ereszteni gyökereinket itt (...) és ha a kapszulát száz év után kinyitják, mindenki láthatja majd, hogy egy igazi brit vállalatot építettünk" - fogalmazott a Toyota első embere.


A Financial Times kommentárja szerint Tojoda kijelentései nem jönnek jól a brit EU-tagság fenntartásáért kampányoló csoportoknak, és David Cameron miniszterelnöknek sem, aki novemberben, a Downing Streeten egy magánjellegű találkozón azt kérte a legnagyobb brit vállalatok meghívott vezetőitől, hogy vessék latba befolyásukat az ő EU-stratégiájának támogatására. Cameron többször hangoztatott álláspontja szerint a legjobb megoldás az lenne, ha sikerülne elérni az Európai Unió London által igényelt reformjait, és Nagy-Britannia e megreformált EU tagja maradhatna.

A japán kormány mindazonáltal - nem cáfolt brit sajtóértesülések szerint - már az EU-népszavazási terv három évvel ezelőtti bejelentése után nem sokkal figyelmeztetést küldött Londonnak. A brit külügyminisztériumnak címzett hivatalos levélben, amely annak idején kiszivárgott a brit sajtóhoz, az állt, hogy akár 1300 japán cég is újragondolhatja brit érdekeltségeinek sorsát, ha Nagy-Britannia a jövőben "nem töltene be jelentős szerepet" az EU-ban. A levélben Tokió felhívta a brit kormány figyelmét arra, hogy a brit gazdaságban jelenlévő japán vállalatok 130 ezer állást teremtettek, többet, mint bárhol másutt Európában.

A Standard Ú Poorís közölte, hogy valószínűleg leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha a referendum eredményeként Nagy-Britannia távozik a brit áru- és szolgáltatás-export 45 százalékát felvevő Európai Unióból. A brit kormány 2017 végéig tervezi kiírni a népszavazást Nagy-Britannia EU-tagságáról, de szinte konszenzusossá vált az a vélemény a brit sajtóban és az elemzői közösségben, hogy a referendumot már az idén megtartják, legkésőbb ősszel.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.10
Új lendület a kihívásokkal teli időkben: a BMW AG felügyelő bizottsága Dorothea von Boxberget....
2026.08.10
Indulhatnak a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv uniós projektjei, miután megjelent az ezzel....
2026.08.10
Magyarország területén 2026. augusztus 8-án 0 órától 2026. augusztus 9-én 24 óráig a rendőrök 88 ....
2026.08.10
A VW-csoport európai célkitűzéseivel összhangban a Seat erősíti a helyi és regionális beszerzést,....
2026.08.10
A landolást követően a jármű kereke az út menti árokba akadt. A repülőgépen két személy utazott -....
2026.08.10
Az M1 bővítése során 11 meglévő csomópontot korszerűsítünk és 4 új különszintű csomópontot....
2026.08.10
Az időjárás gyakran kiszúr az emberrel: néha pokoli hőség van, néha pedig a legrosszabbkor ömlik az....
2026.08.10
 Egy család reggel 7:00-kor akart Dél-Olaszországba repülni - de a gép csak este 10:15-kor szállt....
2026.08.09
Igazi Gentleman Driver, mert a baszk Hispano Suiza-nál nem multi méretű képernyők dominálnak, az....
2026.08.09
Meghalt egy 65 éves nő abban a balesetben, amely a 12-es úton, Vác és Verőce között történt....