Csabai Kolbásfesztivál

Brutál a fesztivál az olasz konyha nagykövete szerint

2016.10.30.

Magos Zoltán, a Pesti Vigadó konyhafőnöke először jött a Csabai Kolbászfesztiválra, de az élményei miatt biztosan nem utoljára.

Zoltán évekig volt Rómában a magyar nagykövetség séfje. Magyarországon az olasz konyha nagykövetének tartják.

– Olasz falatok címmel készítettem a Paprika Tv-ben egy sorozatot – mondta. – Egy évnyi kihagyással egyszer öt, majd négy évig volt szerencsém vezetni Rómában a követségi konyhát. Igazából protokoll munka volt, de szerencsére a nagykövet vevő volt a kísérletezésre. Mivel egy személyben voltam a konyha, rákényszerültem arra, hogy használjam a fejemet, a tudásomat. Ez rávezetett új dolgokra, tudtam fejlődni.

A konyhafőnök zsűrizett és kóstolt is a csabai fesztiválon. Elmondta: ha beír egy számot, hogy 120 ezer ember négy nap alatt egy fesztiválon, az jól hangzik. De ha valaki beteszi ide a lábát, mellbe vágja az elképesztő nagyság, ahogy fogalmazott: brutál a fesztivál.

– Jó beleharapni ezekbe a kolbászokba. Bár nem rajongok a sütni való kolbászokért, de itt ezek is zseniálisak – ecsetelte Magos Zoltán – A csabai kolbászra valóban igaz: ha az étel szónál felcserélünk két mássalhangzót, az életet jelenti. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.02
A diszkont légitársaság hetente háromszor köti össze a szaúdi és a magyar fővárost az idei nyári....
2026.07.02
Vannak motorok, amelyek gyorsak. Vannak, amelyek szépek. És vannak, amelyek idővel legendává válnak....
2026.07.02
Három kilométeren át a forgalommal szemben közlekedett személygépkocsijával egy 69 éves csengeri....
2026.07.02
Elindult a GYSEV 11 darabos, új InterCity-motorvonat flottájának gyártása, a járművek várhatóan....
2026.07.02
A székesfehérvári Wolf Auto értékesítési vezetője, Ágoston Ádám adta át minap új tulajdonosának a....
2026.07.02
Elsőre hihetetlenül hangzik, hogy elengedett kézzel, a kormányt nem fogva, 130-as tempóval....
2026.07.02
Érdekes trendet figyelhettek meg azok, akik autóbeszerzésben gondolkodtak az utóbbi hónapokban. Van....
2026.07.02
Még többen tesztelhetik csütörtöktől a budapesti közbringarendszer új kerékpárjait - közölte a....
2026.07.02
A válasz meglepő!   ..
2026.07.02
A Forma–1 korábbi ügyvezetője, Bernie Ecclestone felfedte, az előző években a Ferrarit ajánlotta....