balesetveszély

Brutális szöges autócsapda a vasúti átjáróban

2024.05.16.

Szögekkel és csavarokkal teli deszkát tett a gyanúsított egy vasúti átjáróba. A tiszafüredi rendőrök elfogták – írta a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

A tiszafüredi rendőrök május 14-én délután értesültek róla, miszerint a közösségi médiában fénykép- és videófelvétel terjed arról, hogy valaki szöges deszkát helyezett ki a Tiszafüred és Tiszaörvény közötti vasúti átjáróba. Felkeresték a posztolót, aki elmondta, hogy május 14-én 1 óra 30 perckor észlelte a szögekkel és csavarokkal tűzdelt lécet az átjáróban, majd a felvétel elkészítését követően elhárította a közvetlen balesetveszélyt, és elvitte onnan. Az egyenruhások megnézték a térfigyelő kamerák felvételeit, melyen látszott az elkövető és a járműve is. Adatgyűjtés során Tiszafüreden figyeltek fel a videón látható lakóautóra, és megállították. Átvizsgálták a járművet, és több gramm kábítószergyanús növényi törmeléket találtak benne.

A 33 éves sofőrt előállították a rendőrkapitányságra, vizeletmintát vettek tőle, illetve a nyomozók a közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. Tettét beismerte, de észszerű magyarázatot nem adott arra, hogy a lécet miért tette a vasúti átjáróba.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.05
Az európai autóipar erejét évtizedeken át a világ egyik legfejlettebb beszállítói hálózata adta.....
2026.07.05
Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíjat vasárnap....
2026.07.05
Tőzsdei bevezetésre készül a globális autóipar óriásai által támogatott kínai Momenta. ..
2026.07.05
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: 3 doboz csilis babot fogyaszt. ..
2026.07.05
A Szovjetunió mezőgazdaságának gépesítése az 1920-as és 1930-as évek fordulóján stratégiai....
2026.07.05
Élete Magyar sikerrel folytatódott a brit Forma–3 (hivatalos nevén GB3) hungaroringi hétvégéje,....
2026.07.05
A motorkerékpáron, sőt, a kerékpáron hátul ülő utas sem ihat alkoholt szeptembertől, amikor....
2026.07.05
Az atomerőmű hulladékhőjének a fővárosi távfűtésben történő hasznosítása gazdasági és....
2026.07.05
A győri Széchenyi István Egyetem AI- és Jövőstratégiák Központjának friss felmérése szerint az....
2026.07.05
Van két hasonló, az elsőbbséget útszűkületben szabályozó tábla, amit rengeteg sofőr kever össze,....