Magyar Közút Nonprofit Zrt.

Brutális videón törik egymást az autók az M3-as torlódásánál

2022.07.06.

Újabb hátborzongató videót tett ki közösségi oldalára a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Mondhatnánk, csak a szokásos ráfutás a torlódás végén, de ezt nem lehet megszokni.

Június 24-én, péntek délután az M3-as autópálya Vásárosnamény felé vezető oldalán több tíz kilométeres torlódás alakult ki a folyamatos balesetek miatt. Az egyik nyomán az 57-es kilométerszelvénynél lelassult a forgalom, voltak, akik szépen lassítottak, használták a vészvillogót, hogy figyelmeztessék a mögöttük lévőket. Ekkor a belső sávban nagy tempóval érkezett egy autó, ami már nem tudott volna megállni, ezért elrántotta a kormányt és a külső sávba ment, ahol egy szintén nagy sebességgel haladó személyautó nekicsapódott, ami az ütközés nyomán a belső sávba is átment és ott is nekiment egy autónak.

A képre kattinva videó indul.

A balesetet szerencsére mindenki túlélte. Az ilyen esetek mutatják azt, mennyire fontos, hogy nagyon figyeljük a forgalmat, tartsunk megfelelő követési távolságot és ha azt tapasztaljuk, hogy az előttünk haladó járművek sebessége jelentősen csökken, akkor azt reagáljuk le megfelelően, tartsunk még nagyobb követési távolságot, figyeljük az előjelzéseket, csak a vezetésre koncentráljuk, és persze a sebességhatárok betartása is fontos!

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.01
A Burgenland Card több mint 300 látványossághoz biztosít hozzáférést a térségben, beleértve sok....
2026.04.30
Vendég - Kovács Bálint motorversenyző ..
2026.04.30
Növelte árbevételét 2026 első negyedévében a Renault-csoport, miközben az értékesítési darabszám....
2026.04.30
Kína specifikus, a piac helyi elvárásait és szokásait figyelembe vevő spin-off márkát hoz létre a....
2026.04.30
A Móricz Zsigmond körtér és a Kamaraerdei Ifjúsági Park között közlekedő N41-es villamos nyitja....
2026.04.30
Elektromosan 145, összesen pedig egy szuszra 970 kilométert tud megtenni a Leapmotor hatótávnövelt....
2026.04.30
A digitális forradalom az autóipar egyik legfontosabb versenyterepe. A Peugeot számára is különösen....
2026.04.30
A hamarosan érkező szériagyártású modell valószínűleg az MR2 nevet kapja majd, hasonlóan az....
2026.04.30
A májusi első, hosszú hétvégén sűrűbben közlekednek a menetrend szerint járó hajók Fonyód és....
2026.04.30
Idén a Jet Power Hungary Kft (www.jetpower.hu) , a legendás Can-Am (www.brp.com) márka a....