Budapest

Budapest is részt vesz a European Cycling Challenge versenyben

2017.04.30.

2017-ben Budapest is csatlakozik a European Cycling Challenge-hez, az európai városok közötti legnagyobb kerékpáros versenyhez. 

A minden évben május 1-je és 31-e között megrendezett kihívásban a főváros összemérheti magát más európai városokkal a kerékpáros közlekedés tekintetében. A kampány időtartama alatt a résztvevő városokban a kerékpárral közlekedők egy erre a célra kifejlesztett okostelefonos alkalmazással gyűjthetik a kerékpárral megtett kilométereket. Ezzel nemcsak Európa „legbringásabb” városa címhez segíthetik lakóhelyüket, de MOL Bubi ajándékcsomagot vagy kerékpáros-telefontartót is nyerhetnek. Az évente megrendezett rangos európai versenyen tavaly 52 városból 46 ezren körülbelül 4 millió kerékpárral megtett kilométert rögzítettek a verseny mobilapplikációjában. Idén Budapest 50 várossal mérheti magát össze.

A European Cycling Challenge a CIVITAS 2020 keretében létrehozott európai szintű verseny, amelyben idén Budapest akár Rómával, Barcelonával, vagy Krakkóval is összemérheti, hogy melyik városban tették meg a legtöbb kilométert kerékpárral. A verseny a közlekedési szemlélet formálásán és a fenntartható, környezetbarát városi közlekedés népszerűsítése mellett hasznos információkkal is szolgál a közlekedésszervezés számára is.

A versenyben a mindenki számára ingyenesen letölthető  Naviki mobilapplikációban, a regisztrációt követően lehet a kerékpárral megtett kilométereket gyűjteni. A kihívást az a város nyeri, amelyik a legtöbb kilométert gyűjti májusban. Azonban nemcsak ezért érdemes részt venni a játékban: a verseny végén a 100 legtöbb kilométert összegyűjtő játékos egy-egy kerékpáros-telefontartót kap ajándékba, továbbá a négy héten át zajló versenyen hetente 25 MOL Bubi ajándékcsomagot sorsolnak ki a legalább 10 kilométer kerékpározást rögzítő résztvevők között. Mindemellett – a kihívás lezárását követően – további 150 darab kerékpáros-telefontartót sorsolnak ki azok között, akik a verseny teljes időtartama alatt legalább 10 kilométert bicikliztek, és ezt rögzítették is az alkalmazásban. Bővebb információk a versenyről a https://molbubi.bkk.hu/ecc2017 oldalon  olvashatók, ezen felül a verseny hivatalos oldalán megtalálható online ranglista valós idejű információt nyújt a verseny állásáról.

Forrás: 
BKK

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.26
Kétszáz új gyalogos-átkelőhellyel, számos akadálymentes villamosmegállóval és járdával, valamint....
2026.09.26
Az amerikai iskolák környékén a tanév első heteiben reggelente sokkal többen nyomkodták a....
2026.09.25
Eltűnnek az élénk színek, szürkül a mezőny.    ..
2026.09.25
A német autóipari óriás, a Volkswagen pénteken megerősítette, hogy világszerte mintegy 2,86 millió....
2026.09.25
A regionális piaci tevékenységekért mostantól a Volvo felel majd az anyacég alá tartozó Lynk &....
2026.09.25
Két férfi meghalt abban a balesetben, amely az M80-as autóúton történt péntek délután; két autó....
2026.09.25
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Azeri Nagydíj pénteken rendezett....
2026.09.25
üli repülőeszközök elleni védelem legalább olyan fontos lett, mint a hagyományos fegyverrendszerek....
2026.09.25
A Peugeot Cycles a 2026-os Le Mans-i 24 órás versenyen jelentette be, hogy újra gyárt majd....
2026.09.25
A Nürburgringen készült kémfotók tanúsága szerint a Lexus számos fejlesztéssel kívánja erősíteni az....