Budapest

A Budapesten autók harmadát érintené a behajtás korlátozás

2019.12.02.

- Ha a Fővárosi Közgyűlés úgy döntene, hogy bizonyos zónákból kitiltja a dízelüzemű személyautókat, az a Budapesten közlekedő autós társadalomnak mintegy 30 százalékát érintené - ismerteti a hétfői Világgazdaság. 

A gazdasági napilap összeállítása szerint a Budapesten és Pest megyében tavaly nyilvántartott majdnem 1,2 millió személyautóból akár 373 ezer dízeles is a tilalom alá esne, ha a rendelet már most érvényben lenne. Erdélyi Péter, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének ügyvezető elnöke a lapnak azt mondta, hogy évente 150 ezer új gépjárművet vásárolnak Magyarországon, a dugódíj semmilyen befolyással nem lesz a mennyiségre és az árra.

Az elnök úgy látja, a dugódíjnak nincs sok értelme környezetvédelmi szempontból, hiszen bizonyára sok engedményt tartalmaz majd, például behajthat az, aki a belvárosban lakik vagy ott dolgozik, ezért inkább egy újabb adóról, mintsem valós környezetvédelmi intézkedésről van szó. Azt azonban érdemes lenne tisztázni, milyen autók behajtását korlátoznák, ugyanis az új dízelek a legtisztább járművek közé tartoznak - hangsúlyozta a szakember. Szerinte a probléma inkább ott van, hogy régi dízelautók tömege áramlik be az országba. A válság előtt az importautók 70-75 százaléka hat évnél fiatalabb volt, most ugyanekkora az aránya a 12 évnél idősebb autóknak. Véleménye szerint ezzel kellene kezdeni valamit, megfékezni az öreg autók mértéktelen beáramlását, vagy motiválni a fiatalabbak vásárlását.

Fojt Attila, a Magyar Gépjármű-kereskedők Országos Egyesületének elnöke elmondta, hogy évente nagyjából 800 ezer használt autó cserél gazdát, a volumenre és az árakra a dugódíj bevezetése nem lenne hatással. Az összetételük viszont vélhetően változna, elvégre már most is kevesebben vásárolnak dízelautót, annak ellenére, hogy ezek lényegesen kisebb fogyasztásúak. Szerinte a dugódíj bevezetése csak néhány évvel később fejtené ki hatását a használtautó-piacon, de egyúttal a fővárosnak is le kellene cserélnie a régi környezetszennyező dízelbuszokat. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.24
Verte a Tesla S-t, elképesztő paraméterekkel rajtolt a szupergépek egyre népesebb mezőnyében, aztán....
2026.09.24
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2026. 09. 24.....
2026.09.24
Volt olyan sofőr, aki 50 helyett 114 kilométer/órával ment, neki 210 ezer forint bírságot kell....
2026.09.23
Vendég: László Márk kenéstechnikai szakmérnök, az IGOL hivatalos magyarországi importőre ..
2026.09.23
259 kilométeres hatótáv, 28 perces gyorstöltés, kategóriaelső csomagtér és Gemini: a Nissan új....
2026.09.23
Az Olasz Posta jóvoltából bélyegeken is megjelennek az Olasz Nagydíj legendás, történelmi....
2026.09.23
A Párizsi Autószalon közeledtével, az Opel felfedte, hogy legújabb tanulmányautójának neve Opel....
2026.09.23
Ezek a márkák tűnnek el rohamtempóban a magyar autóparkból.  ..
2026.09.23
Magyarországot 25 versenyszámban 29 induló képviseli a fiatal szakemberek versenyén, a WorldSkills....
2026.09.23
Trendszerűen nőtt az utazások hossza a MOL Limo-nál az idei nyáron. A szolgáltató friss adatai....