böntetőfékezés

Büntetőfékezéssel okozott balesetet, majd bemutatott és elhajtott - videó

2022.10.07.

Büntetőfékezett, a sértett emiatt nekiment a párhuzamos sávban haladónak, ezt a vádlott észlelte, de csak kinyúlt a lehúzott ablakon, a hüvelykujját mutatta a sértettek felé, és elhajtott - áll a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség vádiratában.

A vád szerint a harmincas éveiben járó férfi 2020 augusztusában, a XI. kerületben, az Egér úton haladt, a belső forgalmi sávban, a megengedett 70 km/h-t meghaladó, kb. 85 km/h sebességgel. A sértett a külső forgalmi sávban autózott, majd, mivel előzni akart, a belső forgalmi sávba ment át, szabályos módon. A vádlott elé érkezett, akinek emiatt pár másodpercig lassítania kellett. Az előzés után a másik autó sofőrje visszatért a külső forgalmi sávba.
A képre kattintva megnézheti a videót.
 
A vádlott az előbbi közlekedési helyzet miatt ingerült lett, felvette a másik jármű sebességét, egy ideig mellette haladt, miközben a sofőr felé mutogatott. Ezután elgyorsult, majd hirtelen mozdulattal bevágott a másik jármű elé, és szándékosan befékezett előtte.
 
A sértettnek erőteljes fékeznie kellett, valamint elkormányzásra kényszerült, ami miatt nekiütközött a belső forgalmi sávban szabályosan haladó gépkocsinak. A balesetben szerencsére senki nem sérült meg.
 
A vádlott a másik két jármű ütközését észlelte, de nem állt meg, hanem a vezető oldali lehúzott ablakon kinyúlva, a hüvelykujját mutatta a sértettek felé, majd elhajtott.
 
A balesetben a két ütköző járműben összesen több mint 1.500.000 Ft kár keletkezett. Az ügyhöz kapcsolódó felvételen az előzmények, a büntetőfékezés, és az azáltal előidézett ütközés is látható.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.01.13
Nőtt 2025-ben a Szlovákiában gyártott gépkocsik száma, éves szinten és elérte az 1 millió 70 ezret....
2026.01.13
Tíz évnyi stagnálás után irányt vált a brit közlekedésbiztonság: kötelező vészfékezés, szigorúbb....
2026.01.13
A Honda bejelentette, hogy új, frissített formájú „H” logót vezet be autóipari üzletágának....
2026.01.13
Jelentősen emelkedik idén a ZalaZONE járműipari tesztpálya kihasználtsága, az autonóm és elektromos....
2026.01.13
Jogerősen pénzbüntetést kapott az a két zalaegerszegi szerelő, aki szakszerűtlenül javított meg egy....
2026.01.13
Magyarország 2026-ra utolérte Ausztriát az autópályák lakosságarányos számát, a négysávos utak....
2026.01.13
Amerika sosem volt köbcenti iszonyos, így természetesen tőlük érkezett a legtöbb big block,....
2026.01.13
Kína megállapodásra jutott az Európai Unióval (EU) a kínai gyártású járművek (EV) uniós exportját....
2026.01.13
A Budapest felé vezető oldalon, Kecskemétnél égett a teherautó. ..
2026.01.13
A Dunántúl jelentős részére adott ki riasztást ónos eső miatt a HungaroMet: a kedd hajnali adatok....