rendőri intézkedés

Büntetőfékező miatt betonfalnak ütközött egy autó

2021.07.23.

A balesetet okozó sofőrt a fővárosi rendőrök közúti veszélyeztetés bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, és bevonták a jogosítványát is - írja a police.hu

Az M3-as autópálya bevezető szakaszán a Hungária körút irányába közlekedett két autó 2021. július 21-én korán reggel. Egyikük a belső sávból, másikuk a külső sávból egyszerre sorolt be a középső sávba. A két autó közel volt egymáshoz, de nem ütköztek össze.

Fotó: police.hu

A Peugeot ezután a középső sávból tovább sorolt a belső sávba, ekkor a Dacia sofőrje visszavágott elé, majd hirtelen szándékosan vészfékezte járművét, így akarta megbüntetni a Peugeot vezetőjét a korábbi manőverért.

A Peugeot-t vezető férfi elrántotta a kormányt, hogy elkerülje az ütközést, de megcsúszott, és a betonfalnak ütközött. A sofőr könnyű sérüléseket szenvedett.

A Daciát vezető 38 éves K. Krisztián ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztály közúti veszélyeztetés bűntett megalapozott gyanúja miatt indított eljárást; a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, és intézkedtek jogosítványa bevonására.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.14
A BYD, az új energiákkal hajtott járművek globális vezető gyártója bemutatja legújabb modelljét,....
2026.06.14
Lewis Hamilton adatai sodorták bajba az időmérőjét a falban záró Charles Leclerc-t? A brit utalt rá....
2026.06.14
Az útburkolati jelek többsége fehér színű, de időnként sárga vonalak is megjelennek. Tóbiás és....
2026.06.14
Bourdais-ék drámája után a testvérautónak áll a zászló Le Mans-ban, de a #8-as Toyota és a #20-as....
2026.06.14
Ezzel pedig minden M-es BMW elérhető mostantól két hajtott tengellyel. ..
2026.06.14
A Wallis Csoport portfólióvállalatainak árbevétele 2025-ben 30 százalékkal, 912 milliárd forintra....
2026.06.14
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2026. 06. 14.....
2026.06.13
Le Mans-ban mutatták be a szériaközeli Magma GT-t és a Magma GT3-ast, amely szárnyakat és extra....
2026.06.13
Miközben szokásos párbaját vívja a BMW és a Mercedes, közben a pást szélén vár az újabb döntős,....
2026.06.13
A szlovén kormány újabb hat hónappal meghosszabbította az üzemanyagárak szabályozását, így a 95-ös....