tömegszerencsétlenség

Bűnügyi felügyelet alatt a tömegszerencsétlenséget okozó román

2021.06.10.

Bűnügyi felügyelet alá helyezte a bíróság azt a 25 éves, román állampolgárságú férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy egy járműszerelvény vezetőjeként a múlt pénteken gondatlanságból halálos tömegszerencsétlenséget okozott a 4-es főúton Szolnoknál. A balesetben hárman meghaltak.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség  az MTI-vel azt közölte: a Szolnoki Járásbíróság nyomozási bírója - az ügyészség indítványától eltérően - bűnügyi felügyelet alá helyezte a gyanúsítottat. A végzés nem végleges, az ügyészség fellebbezett a legszigorúbb kényszerintézkedés, a letartóztatás elrendelése érdekében - írja az MTI.

A gyanúsított férfi június 4-én délután, a 4-es főúton Budapest felől Debrecen irányába haladt az általa vezetett vontatóból és az ahhoz kapcsolt pótkocsiból álló járműszerelvénnyel, vele utazott a felesége.

A férfi az útviszonyokhoz képest eltúlzott, óránkénti 90 kilométeres sebesség miatt a járművel letért a 100-as vasútvonal felett átívelő vasúti felüljáróról, áttért a szemközti sávba és összeütközött a szemből érkező kisbusszal, amelyben tizennégy férfi utazott. Az ütközés erejétől a kisbusz megpördült, a tetejével a szalagkorlátnak csapódott és végül a jobb oldalára borulva állt meg. A pörgés során a kisbusz utasai közül ketten kizuhantak a járműből.

A kamion szintén megpördült, átszakította a szalagkorlátot és a bal oldalára dőlve az árokba csúszott.

A baleset következtében a kisbuszt vezető férfi és a járműből kizuhant két utasa a helyszínen meghalt. A kisbusz további hat utasa súlyos, míg öt utas könnyű sérüléseket szenvedett. A kamionos utasa könnyebben sérült meg - írták.

Az ügyészség azért indítványozta a román állampolgárságú, nemzetközi áruszállítással foglalkozó gyanúsított letartóztatását, mert szerintük fennáll a veszélye annak, hogy szabadlábon hagyása esetén elszökne, elrejtőzne a magyar hatóságok elől, ezzel kivonná magát a büntetőjogi felelősségre vonás alól.

A kényszerintézkedésről véglegesen a Szolnoki Törvényszék mint másodfokú bíróság dönt majd.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.31
A 64 éves francia menedzser 21 éves megbízatása után véget ért az olasz cégnél, a Renault korábbi....
2026.08.31
Sorozatunk befejező részében érkezik néhány olyan autó, ami a kétezres évek elején még újdonságnak....
2026.08.31
 1976. július 15-én vezették be a kötelező biztonsági öv használatát Ausztriában. Az akkori....
2026.08.31
2026. szeptember 1-től minden márkára kiterjesztik a hosszú garanciát Magyarországon. ..
2026.08.31
1.000 km-es hatótávolság Kecskemétről ..
2026.08.31
Szeptembertől rendelhető a Frontera Start 6.990.000 forintos induló áron 100 lóerős benzinmotorral....
2026.08.31
Az önvezető autók a tapasztalatok alapján a közlekedésbiztonság szempontjából is nagy előrelépést....
2026.08.31
Drámai balesetet rögzített egy autópálya forgalomfigyelő kamerája. A felvételt az MKIF Zrt. tette....
2026.08.31
Harmadik évébe lépett az FTC női kézilabdacsapata és a Toyota márkakereskedő együttműködése. A 2026....
2026.08.31
A Toyota 23 éves finn versenyzője zsinórban harmadszor győzött. Ezúttal a Paraguay-ralin lett első....