elismerés

Business Superbrands díjjal jutalmazták a Gablini Cégcsoportot

2016.09.29.

2016-ban a Gablini cégcsoport története során először elnyerte a Business Superbrands díjat, az egyik legjelentősebb nemzetközi márkaértékelési rendszer védjegyét.

2016-ban kilencedik alkalommal ítélte oda a Superbrands Magyarország Szakértői Bizottsága a Business Superbrands díjakat. A 22 tagú, független szakemberekből álló bizottság a Gablini cégcsoportot érdemesnek találta a Business Superbrands 2016 védjegy viselésére. Az elismerés irányt szab a fejlődésre törekvő piaci szereplők számára, és a hazai márkáknak példát mutat a sikeres márkaépítéshez.

Kovács Farkas Tamás, a Gablini Autószalonok ügyvezető igazgatója elmondta: Büszkén kijelenthetem, hogy cégünk több mint két évtizeddel alakulása után is sikeres tudott maradni, mint családi vállalkozás. A magántulajdon, a családias légkör, személyesebb légkört tud adni ügyfeleink és a kollégáink számára. Mindennapjaink az ügyfelek bizalmáról, a tisztességgel elvégzett munka öröméről, arról a nyugalomról szól, ami akkor tölt el, amikor megoldhatatlannak tűnő hibákat is sikerült megtalálni, kijavítani. Büszke vagyok arra, hogy olyan munkatársak vesznek körül, akik hozzám hasonlóan az elégedett, visszatérő vevőben, a megújulásban és az állandó tanulásban hisznek.

A Superbrands márkaminősítés nemcsak biztonságot, de garanciát is nyújt a vásárlók és ügyfelek mindennapi választásához. A díj erős pozitív visszajelzés a brandekről, és kizárólag szakmai alapon emeli ki a legjobbakat. A díjat odaítélő bizottság az ágazat elismert szakembereiből áll, akik döntésükkel tanúsítják a márkák eddigi sikerességét és hitelességét.

A Gablini cégcsoportról:

Magyarország egyik legrégebbi, jelenleg is családi magántulajdonban lévő márkakereskedése, amely 2015-ben közel kétezer darab új és használt gépjárművet értékesített. Az 1988-ban alapított, 160 főt foglalkoztató kereskedelmi és szolgáltató cégcsoport Nissan, Peugeot, Hyundai és Kia márkákat forgalmaz négy telephelyén, illetve az Infiniti márka kizárólagos forgalmazója Magyarországon. A cégcsoport közös jellemzője a folyamatos igény a termékek és szolgáltatások innovációjára.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.01.15
A Brüsszeli Autószalonon a Mazda leleplezte legújabb elektromos újdonságát, a CX-6e modellt. ..
2026.01.15
Az autósoknál a svéd Mattias Ekström volt a leggyorsabb a Dakar-rali csütörtöki, 11. szakaszán,....
2026.01.15
20 év, húsz őshonos facsemete elültetése Kiss Norbi hétszeres Európa bajnok autóversenyző kápolnai....
2026.01.15
1-2-4-5-3. Ezeknek a számoknak semmi közük a magasabb matematika sorozataihoz, mert ez a Formentor....
2026.01.15
A Tivoli formavilága határozott és fiatalos. Dinamikus vonalai, karakteres frontrésze és arányos....
2026.01.15
2027-től a BMW M divízió megnyitja a nagyteljesítményű szegmens új korszakát, amely tisztán....
2026.01.15
A Nissan sportautója alig három éve debütált, máris ráncfelvarrást kap. ..
2026.01.15
Soha nem adott még el olyan sok gépjárművet Európában a Toyota, mint 2025-ben. A Lexus is....
2026.01.15
Halálra gázolt egy embert egy autós az Üllői úton, majd elhajtott, de a rendőrök három órán belül....
2026.01.15
Dadogós kezdésre számít Max Verstappen a 2026-os új szabályok szerint megépített F1-es autókkal. ..