Busexpo 2015

Busztalálkozó a Zsámbékringen

2015.04.23.

Végre nem egymásra szervezve, hanem gondosan megtervezve rendezik a hazai buszseregszemléket: áprilisban a Zsámbékring, októberben a tököli repülőtér a helyszín.

A szerző felvételei

Lelkes járműrajongók

Alaposan megváltozott a szakmai kiállítások megszokott közönsége, ami kedvező tendencia, mert a jól öltözött üzletemberek és politikusok között jól elvannak a lezser öltözetű fiatalok, a jövő mérnökei, buszvezetői, szerelői. Igazi mozgalommá nőtt a vonatok, villamosok és buszok imádata, a műfaj szerelemesei minden rendezvényre ellátogatnak, hogy megismerkedjenek az újdonságokkal, miközben hétköznap is folyamatosan bámulják és fényképezik tömegközlekedés főszereplő járműveit.

Volt mit csodálni az áprilisban megrendezett zsámbéki BusExpo kiállításon, ahol az újdonságok mellett felsorakoztak a műfa veteránjai is, valamint az ágazat beszállítói. A Driving Camp négyezer négyzetméternyi területén 37 kiállító cég, 22 tesztelhető autóbusz-újdonság és 9 gyönyörű veterán jármű várta a közönséget.

Itt a Lion'City, az Év busza

A leghosszabb darab az Év autóbusza címet elnyert MAN Lion’s City GL CNG volt, mely alternatív üzemanyaggal (sűrített földgázzal) működik. Ez csendesebb a dízeleknél, ráadásul a biogázzal vagy földgázzal üzemelőkkel szemben ez a csuklós autóbusz közel CO2-semlegesen közlekedik. A gázüzemű járművek üzemeltetési költségei 15 százalékkal alacsonyabbak a dízeleknél. A 18,75 méter hosszú csuklós MAN Lion's öt dupla ajtaja akkor is gyors utasáramlást biztosít, ha tele van, ami 142 személyt jelent. Az utazás kellemes hangulatát növelik a tetőablakok, a ledes fényforrások és az áttetsző csuklóharmonika. A jegykezelő berendezések a Smartphonon keresztül vásárolt elektronikus jegyeket is le tudják olvasni, és természetesen a fedélzeten ingyenes internet hozzáférés van. Nem kevésbé futurista a a karosszériája sem: mindkét hátsó hátsó tengely kerekeit burkolták, ezzel is csökkentve a légellenállását, fogyasztását, károsanyag-kibocsátását és javították a külső megjelenést.

Versenytársak a pályán

Látványosak voltak a vetélytársak bemutatói is: több modelljével szerepelt a Mercedes és leányvállalata, a Setra, itt volt az Iveco, valamint a Scania, a VDL és a VT is. Először láthatta a hazai közönség a Scania Higer A30-as típust és az Irizar i6-ost. Tesztelni lehetett a helyközi, távolsági autóbusz szolgáltatók, különös tekintettel a Volán régióknak jól hasznosítható Setra ComfortClass 500 leghosszabb, 15 méteres változatát és a Mercedes-Benz Tourismo RH M autóbuszt is.

Magyar modellek

A hazai gyártásúakat a mátyásföldi Evopro Modulo hibridváltozata és a mosonmagyaróvári Credo képviselte. Zsámbékon debütált a nagyközönség előtt az első, magyar fejlesztésű Euro 6-os autóbuszcsalád: a háromféle, Euro 6-os emissziós besorolású motorral szerelt Credo tesztautóbuszba többszázmillió forintos ráfordítással adaptálták a legkorszerűbb, környezetkímélő hajtásláncokat.

Ikercsuklós Hunnoid

Igazán érdekes magyar fejlesztésű konstrukciót is bemutattak: a háromrészes – ikercsuklós- Hunnoid midi busz Iveco alapokra épült és a negyven személy szállítására alkalmas járműszerelvényt három literes turbódízelmotor hajtja. A legszűkebb utcákba is jól manőverezhető csuklós akár a Várfok utcai emelkedőn is felmegy, a kellemes és divatos kialakítású belsőterű prototípus Százhalombattán készült.

Szakmai konferencia

Felvonult az ágazat legtöbb beszállítója és a szakmai találkozókon szó volt a szektort érintő új kihívásokról. A XXI. Országos Személyszállítási Szakmai Konferenciát a NiT Hungary. Április 22-én az év legnívósabb autóbuszos rendezvényén az ágazatot érintő új kihívások és perspektívák megvitatása mellett a legnagyobb gyártók és járműforgalmazók is képviseltetették magukat Zsámbékon a jövőt meghatározó technológiai innovációikkal.

Útban a piacnyitás felé

A vezértéma a helyközi személyszállítás új piaci modelljére való felkészülés volt, aminek apropója a 2016-os piacnyitás, de napirenden szerepelt többek között az intelligens technológiák szerepe a közösségi közlekedés hatékonysága tekintetében, és a turistabuszok fővárosi közlekedési rendszerének egységes koncepciója is. A rendezvény körüljárta a hazai gépjárművezető-hiány, és az utánpótlás kritikus helyzetének témakörét, és a német és francia kötelező minimálbér kérdései mellett a nemzetközi autóbuszos személyszállításra vonatkozó áfa-regisztrációs kötelezettségre is kitértek a szakértők.

Veterán parkoló

A régi időket idézték a veteránbuszok, melyek között több Ikarus szerepelt, volt a kollekcióban 311-es, 620-as pótkocsival, farmotoros 55-ös, csuklós 180-as és 255-ös is, de volt nyitott városnéző változat, old timer Robur és Setra is. A gyönyörűen restaurált darabok egyikét eladásra kínálták: a piros Ikarus 255-öst húszmillió forintért lehet megvenni, de megéri, mert minősége veri az eredetit, hiszen az ablaktól lefelé minden jobb minőségű anyagból készült, mint a legendás és világsikeres magyar eredeti, amihez napjainkban már lengyel gyártmányú hátsólámpákat szereltek fel az egykori Viltesz termék helyett.

A Busexpo kiállítói

AQUIS IT Services Kft., Austropannon Kft., Biotek Kft., Busz I. Kft., Continental Hungaria Kft., Cool4U Kft., Dieseldr Kft., ENERGOTEST Diagnosztikai és Automatizálási Kft., F & K Kft., Hankook Tire Budapest Kereskedelmi Kft., Ifotech Facility Managment Kft., Integrabus Kft., Mobile LBS Kft., Nemzeti Mobilfizetési Zrt., Omnex Kft., Orbico Hungary Kft., Pallag Péter Üveges Műhely, Pirtó-Vill Kft., Entegro Technológiai Kft., Transautomat Kft., Unifilter Szűréstechnika Kft., Unitrak Kft., Volán Informatika Kft., Webasto Thermo & Comfort Hungária Kft., WTCD Kft., Danube Truck Kft., EvoBus Hungária Kft., Impiger Trade Kft., KF Service Solutions - Kamion Fényező Kft., Kravtex Kereskedelmi Kft., M2 M Projects Kft., MAN Kamion és Busz Kereskedelmi Kft., Protruck Kft., Scania Hungária Kft., Volvo-Rába

 

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
2024 márciusa óta már az új, mesterséges intelligenciával vezérelt digitális gépjárműszemle segíti....
2024.04.18
Debrecenben ünnepélyes családi rendezvényen adta át a Pearl Enterprises Kft. az általa fejlesztett....
2024.04.18
A belügyminisztérium újabb hat hónappal meghosszabbítja az ellenőrzést a magyar határon. Az....
2024.04.18
Drámai pillanatokat élt át egy anya és hároméves gyereke, miután utóbbinak odacsukta a lábát a....
2024.04.17
Ahogy minden évben, idén is személyes élményekkel jelentkezünk majd a Rally Croatia-ról, azaz....
2024.04.17
Eddigi legnagyobb projektjébe vágott bele az Autistic Art Alapítvány annak érdekében, hogy egy....
2024.04.17
És egyetemistákkal együtt tervezték.   ..
2024.04.17
Állványon elhelyezett és menet közbeni sebességmérő eszközzel is dolgoztak BRFK XVIII. Kerületi....
2024.04.17
Lássuk azokat az ikonikus autótípusokat, amiket sikerült a modern korba is sikerrel átültetni. ..
2024.04.17
Éves összevetésben 7 százalékkal nőtt az autóipari termelés az első negyedévben - derül ki a....