e-mobilitás

A CATL alapítója is felszólalt a davosi Világgazdasági Fórumon

2024.01.25.

Technológiai áttörést sikerült elérni a gépjármű-akkumulátorok fejlesztése területén, ami az elkövetkező években világszerte felgyorsítja az elektromos járművek terjedését – fejtette ki Dr. Robin Zeng, a CATL alapítója és elnöke a Világgazdasági Fórum 2024-es éves találkozóján a svájci Davosban.

A teljes gépjárműipar fenntarthatóvá alakításában kulcsszerepet játszik az elektromos járművek elterjedése, amelyhez technológiai innovációra, fenntartható és felelős ellátási láncokra, valamint valamennyi érdekelt fél összehangolt erőfeszítésére van szükség” – mondta Dr. Robin Zeng, a CATL alapítója és elnök-vezérigazgatója a január 15–19. között 54. alkalommal tartott Világgazdasági Fórumon. A CATL alapítója a nemzetközi csúcstalálkozó „Elektromos járművekre való átállás: Maraton vagy sprint?” című panelbeszélgetésén vett részt. Dr. Zeng szerint a zöld energiára való átállásban elengedhetetlen az akkumulátortechnológia innovációja. Ennek megfelelően a CATL nagy hangsúlyt helyez a folyamatos fejlesztésre, illetve továbbra is arra összpontosít, hogy minél nagyobb hatótávolságú elektromos meghajtási lehetőséget biztosítson a vásárlók számára. A vállalat közelmúltban bevezetett kondenzált akkumulátorai 500 Wh/kg energiasűrűséggel rendelkeznek, ami 70-80 százalékos növekedést jelent az eddig elérhető NCM (lítium, nikkel, kobalt, mangán) akkumulátorokhoz képest. A kondenzált akkumulátorokat j elsősorban a légi közlekedéshez szánják, de a jövőben gépjárművekben is használhatják ezt a technológiát, hiszen a gyártás volumenének növelésével csökkenthetők az előállítási költségek.

Az akkumulátor-fejlesztés technológiai áttörései megalapozzák az üzleti modell innovációját is, ami hozzájárul az elektromos járművek fenntartható elterjedéséhez többféle alkalmazási területen. A V2G (Vehicle to Grid) fejlesztés például annak a feltételét teremti meg, hogy az elektromos járművek akkumulátorai elosztott, mobil energiatároló egységként működjenek. Az elektromos autók tulajdonosai számára ez lehetővé teszi, hogy akkumulátoraikat a csúcsidőn kívüli órákban feltöltve, majd csúcsidőben a villamos energia hálózatba kapcsolva értékesítsék a megtermelt áramot, így bevételt termeljenek.

A jövőben amikor nem vezetjük az autónkat, az pénzt fog termelni. Ennek megvalósításához azonban hosszabb élettartamú akkumulátorokra lesz szükség. Ezért a CATL jelenleg már a 18 000 ciklusos élettartamú akkumulátortechnológia fejlesztésén dolgozik.” - mondta Dr. Zeng.

Ahhoz, hogy minél többen áttérjenek az elektromos közlekedésre, elengedhetetlen a fenntartható ellátási lánc is. A CATL 2023 áprilisában jelentette be, hogy 2025-re az összes akkumulátorgyártó üzemében, 2035-re pedig a teljes ellátási láncában megvalósítja a szén-dioxid-semlegességet. Ezért a beszállítók kiválasztásánál a vállalat kiemelt szempontként tekint azok földrajzi elhelyezkedésére és arra, hogy használnak-e működésükhöz zöld energiát.

A CATL az ellátási lánc integritását is kritikus fontosságúnak tartja az elektromos közlekedésre történő, a természet és az emberek érdekeit is szem előtt tartó átállásban. Ehhez járul hozzá a Global Battery Alliance által, a tavalyi davosi találkozón bemutatott akkumulátor-útlevél program, melynek révén az emberek egy QR-kód egyszerű beolvasásával nyomon követhetik az akkumulátorok teljes életciklusának adatait. Az akkumulátor-útlevél az egész ellátási láncot átláthatóan bemutató eszköz, amely hatékonyan segítheti az akkumulátorok újra-hasznosítását, a határokon átnyúló kereskedelmet és az akkumulátorok körforgását, tovább segítve ezzel az elektromos autózás elterjedését is világszerte.

Dr. Zeng szerint a sikeres átmenethez a társadalom minden részének erőfeszítéseire szükség van, a kormányzati vezetőktől kezdve a vállalkozásokon át a civil szervezetekig, beleértve a fogyasztókat is. A kormányok sokat tehetnek annak érdekében, hogy az akkumulátorok újrafeldolgozását a kis műhelyek helyett olyan képzett technológiai vállalatok biztosítsák, amelyek azt biztonságosan és a fenntarthatósági szempontok maximális figyelembevételével végzik.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.07
A Leapmotor, miután 2025 végén bemutatta a tisztán elektromos B10 kompakt SUV-t, most tovább bővíti....
2026.04.07
Nem minden autó született arra, hogy sorozatgyártsák. ..
2026.04.07
A rendőrök a Lajta pihenőben vonták ki a forgalomból a Budapest felé haladó szabályszegőt – közölte....
2026.04.07
A CATL ötven százalékos részesedést ért el a kínai akkumulátorgyártó piacon az idei év első....
2026.04.07
A rendőrök csütörtök estétől kedd reggelig 75 ittas vezetőt szűrtek ki a forgalomból - közölte a....
2026.04.07
Húsz év befektetés, szabványosítás és politikai akarat — mégis alig látható eredmény. A BMW és a....
2026.04.07
Többszörös csúcsdöntést hozott az elmúlt hónap a hazai flotta klímabarát megújításában. Márciusban....
2026.04.07
A Chery Automobile bemutatta a TIGGO7 HEV modellt, amely a „Super Hybrid CSH” technológiájára épül....
2026.04.07
Újabb CAF-villamossal bővült a budapesti járműflotta: utasforgalomba állt a 31. CAF-villamos. A....
2026.04.07
A VisitUS és a MINI kezdeményezéseként elindult a Dunakanyar Gasztrokaland program, amely a brit....