Sikló

Célegyenesben a Gellért-hegyi sikló építése

2020.07.26.

Célegyenesbe fordult a Gellért-hegyi sikló építésének előkészítése, amely a következő hetekben, hónapokban be is fejeződhet – közölte a SIKLÓ-BERUHÁZÓ Kft.

A beruházás új, környezetbarát megoldást kínál Budapest egyik legikonikusabb helyszínének megközelítésére - írja az MTI.

A Tabán és a Citadella között megépülő felvonó lehetővé teszi a Gellért-hegy közútjait megterhelő turistabusz-forgalom akár teljes kiváltását is, ezáltal tisztább és élhetőbb környezetet teremt az érintett városrészben élők számára – írták a közleményben.

Úgy fogalmaztak: „A sikló fenntartható módon kapcsolja be a Gellért-hegyet a város vérkeringésébe, új turisztikai attrakcióként pedig hozzájárul a modern Budapest képének a formálásához, tovább erősítve a főváros idegenforgalmi vonzerejét”.

Mint írták, a Gellért-hegy közösségi közlekedési kapcsolatának megteremtéséről és közterületeinek megújításáról szóló július 10-i kormányhatározat megjelenésével a főpolgármester és az I. kerületi polgármester mellett a kormány is támogatását nyilvánította ki, azaz „a széleskörű konszenzus hiánya, mint lehetséges akadály is elhárult a Gellért-hegyi sikló megépítése elől”.

Ezzel egy több mint egy évszázada a közbeszéd részét képező, több mint másfél évtizede a tervezőasztalon lévő, hiánypótló beruházás előkészületi munkálatai gyorsulhatnak fel és fejeződhetnek be a következő hetekben, hónapokban – tették hozzá.

A társaság közölte: a Gellért-hegyi felvonó bejárata a Tabán területén, a Hegyalja út alatt kialakított aluljáróból fog nyílni. A sikló az Orom utcáig, mintegy 100 méteres szakaszon a föld alatt fog közlekedni, majd innen már egy – a domborzati viszonyok függvényében változó magasságú hídszerkezeten – a felszín felett megy tovább egészen a Citadella sétányhoz csatlakozó, felső állomásig.

Jelenleg a beruházás építési engedélyének meghosszabbítását célzó eljárás folyik, és ezzel párhuzamosan aktualizálhatják a fejlesztés megvalósítására létrehozott projektcég és a fővárosi önkormányzat között 2009-ben megkötött szerződést. E szükséges jogi folyamatok lezárulása után adhatja a főváros birtokba a területet a kivitelezés céljára, amely a még hátralévő régészeti feltárások befejezésével indul el – olvasható a közleményben.

A kommüniké szerint a fővárosi székhelyű SIKLÓ-BERUHÁZÓ Kft. 2008-ban kezdte meg a működését projektcégként, alapításának célja a Gellért-hegyi sikló tervezése és megépítése.

A magyar befektetői érdekeltségbe tartozó társaság 75 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik a Gellérthegyi SIKLÓ Kft.-ben, amelyben további 25 százalék felett a Budapesti Közlekedési Központ rendelkezik, és amely projekttársaság közvetlenül felel majd a beruházás megvalósításáért.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.24
 A „Raceborn – 75 év a Porsche Motorsportban” című különleges kiállítással a Porsche Múzeum a....
2026.07.24
A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Ferrari brit versenyzője végzett az élen a 41. Forma-1-es....
2026.07.24
Bonnie Tyler, egy generáció hangja, Walesből származott – de szerette a német autókat. A BILD....
2026.07.24
Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője autózta a legjobb köridőt a 41. Forma-1-es Magyar....
2026.07.24
Különleges autóritkaság bukkant fel az amerikai veteránautó-piacon: eladásra kínálták a Bugatti....
2026.07.24
Nevet kaptak a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjnak is otthont adó Hungaroring kanyarjai, amelyeket a....
2026.07.24
„A BMW Group olyan új kihívásokkal néz szembe, amelyek szervezeti felépítésünk és munkamódszereink....
2026.07.24
Augusztus közepéig tart az őzek párzási időszaka, a tapasztalatok szerint ekkor megszaporodnak a....
2026.07.24
A Zemplén-ralit szervező Észak-Magyarországi Autó és Motorsport Zrt. (ÉMAM) szeretné megrendezni az....
2026.07.24
Az európai autóipar fájdalmas problémával szembesült: a termelés visszaesett, miközben túl sok az....