Vasúti közlekedés

A CER Cargo Holding történetének legjobb évét zárja

2015.12.10.

A CER Cargo Holding magyar tulajdonú nemzetközi árufuvarozással foglalkozó magánvasút társaság tízéves történetének legjobb évét zárja 2015-ben, és a magyar magánvasutak között a piaci részesedése alapján az első háromban szerepel - mondta Kukely Márton vezérigazgató csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.

 Elmondta: az idén a várható árbevétel 20,5 millió euró lesz és 2,6 millió tonna árut fuvaroznak, szemben a 2014. évi 16,4 millió euró bevétellel, és a továbbított 2,2 millió tonna áruval szemben, 2016-ra a tulajdonosok 3-5 százalékos növekedési elvárást fogalmaztak meg.
Kukely Márton úgy értékelte, a cégcsoport növekedése egyebek között annak tudható be, hogy saját vontatókapacitást építenek ki, így hatékonyabban tudják kiszolgálni megrendelőiket.
A CER Cargo Holding Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy korábban 2012 volt a csúcsévük, akkor 11,8 millió euró bevételt könyveltek el és 2,1 millió tonna árut szállítottak, majd a gazdasági válság hatására 2013-ban visszaesést könyveltek el, azóta viszont töretlen a növekedés.

Kukely Márton elmondta: a cég saját eszközállománya kiépítésével megváltozott az árufuvarozási portfóliója is, az első években az árufuvarozás jelentős hányadát a gabonaszállítás tette ki, csupán egyetlen szerződött partnerrel, és elenyésző volt az egyéb áruk szállítása, mostanra főként tartálykocsis többnyire veszélyes vegyi árut, speciális küldeményeket, túlsúlyos és túlméretes szállítmányokat továbbítanak. 
A cégcsoport magyar, szlovák, horvát, román, szlovén leányvállalatai egész Európában képesek normál nyomtávú vasúton megbízásokat teljesíteni. Az árbevételt és a forgalmat tekintve ebben az évben kiemelkedő teljesítményt tudhat maga mögött az új mozdonyok vásárlásának köszönhetően a CER Hungary Zrt., a CER Slovakia AS, és a tervek szerint a szlovák leánycég jövőre is tartja a növekedési ütemét, ha a szlovák biztonsági tanúsítványt kiterjeszti a hatóság a csehországi piacra is - tette hozzá.

A szállítási volumenek további növelésének érdekében idén két új Transmontana mozdonyt vásároltak, illetve egy harmadikra pedig tartós bérleti szerződést kötöttek, ez azt is jelenti, hogy saját személyzet teljesít szolgálatot a bérelt mozdonyon. A tervek szerint a CER Hungary 2016 első negyedévére tervezi egy újabb Transmontana mozdony beszerzését, amely várhatóan 2016 szeptemberében áll majd munkába. A CER Hungary a mozdonyvásárlásokat a Növekedési Hitelprogram keretében, az UniCredit Lízing közreműködésével vásárolta meg - ismertette Kukely Márton.
Heinczinger Tamás, a magyarországi leányvállalat vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a 2015. év nagy változást hozott a magyar részlegnél, a két mozdony vásárlása és a tartósan bérelt mozdonyok már indokolták saját mozdonyvezetők, kocsivizsgálók és tolatási vezetők alkalmazását.

 

(forrás: MTI)

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.28
Ma már nem az a hír, ha valamit villanyosítanak, hanem pont az, ha valaki a megfizethetőség....
2026.04.27
Plátói szerelmek és elérhető árú autók, melyekbe bele sem ülhetsz, de vágysz rájuk. ..
2026.04.27
A tavasz érkezésével nemcsak a lakást, hanem az autónkat is érdemes alaposan kitakarítani, hogy....
2026.04.27
A prémium német márka 2026 elején gyengélkedik, miközben az SUV-ok eladásai visszaesnek, az....
2026.04.27
Az idei első negyedév megerősítette az európai használtautó-piac egyik legfontosabb trendjét: az....
2026.04.27
Ha mostanában kaptál furcsa hideghívást, jó eséllyel nem ember volt a vonal végén. Steve Young, az....
2026.04.27
A Váci út egy szakaszán torlódásra kell számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2026.04.27
A MÁV-csoport előszezoni menetrendje az idén minden eddiginél korábban, már május 1-jétől életbe....
2026.04.27
A Hungaroring Tiéd a Ring! elnevezéssel négyezer fős közösségi rendezvénnyel ünnepelte vasárnap,....
2026.04.27
A motorsportban egyre elterjedtebb innováció az ERGO nevű ergonómiai tankszárny, amelyet Talmácsi....