Bosch

Cipősdoboz akció Bosch módra

2015.12.25.

A budapesti, a hatvani és a miskolci Bosch vállalatok fogtak össze azért, hogy karácsony előtt segítsenek a rászoruló családoknak, gyermekeknek.

A Boschnál idén először és hagyományteremtő szándékkal megszervezett Cipősdoboz akcióban 500 ajándékdoboz gyűlt össze a lelkes Bosch-munkavállalók jóvoltából. A kezdeményezést a Bosch vezető utánpótlás programjában, a Junior Managers Programban résztvevő munkavállalók a szabadidejükben koordinálták. Az adományokat december 22-én a Békásmegyeri Családok Átmeneti Otthonában adták át.


– Örömmel és büszkeséggel tölt el, hogy a Bosch nemcsak a szavak szintjén, és nemcsak mint Magyarország egyik legnagyobb munkaadója viselkedik társadalmilag érzékeny és felelős cégként, hiszen a Cipősdoboz akció tanulsága szerint ezt a szemléletet már munkavállalóink is átvették és magukénak vallják – mondta az eseményen Javier González Pareja a magyarországi Bosch csoport vezetője.

A budapesti és miskolci telephelyről érkező csomagokat rászoruló családoknak és intézményeknek juttatják el országos szinten, míg a hatvani telephelyen összegyűlt felajánlásokat a petőfibányai Petőfi Sándor Baptista Általános Iskola 7 és 14 év közötti, hátrányos helyzetű gyerekeinek ajándékozzák segítő szervezeteken keresztül.

Az eredetileg Angliából indult Cipősdoboz akció már Magyarországon is több mint egy évtizedes múltra tekint vissza, és minden karácsony előtt számos „örömcsomag” gyűlik össze országszerte. – Idén több mint 500 gyermek karácsonyát tette szebbé a Bosch. A kollégák lelkesedését és segítőkészségét látva remélem, hogy az idei Cipősdoboz akcióval a Boschnál is sikerült hagyományt teremtenünk, melyet az elkövetkező években is folytatunk – hangsúlyozta Javier González Pareja.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.17
Megkezdte első sorozatgyártású elektromos légi taxijának tesztrepüléseit az amerikai Joby Aviation....
2026.03.17
 Végleges: miután a Lada német importőre fizetésképtelenné vált, most végleg beszüntette működését....
2026.03.17
A használtautó-vásárlás sokak számára komoly pénzügyi döntést jelent, ugyanakkor jelentős....
2026.03.17
Már idén életbe lép az új rendszer. ..
2026.03.17
Mintegy 15 ezer ember nem használt biztonsági övet a március 9. és 15. között zajlott országos....
2026.03.17
Az autonóm járművek körüli vita új szintre lépett: a technológiai verseny helyét egyre inkább a....
2026.03.17
Nem kicsit szegte meg a szabályokat egy járműszerelvény vezetője. ..
2026.03.17
A kihívásokkal teli piaci környezet ellenére az Audi Hungaria jó teljesítményt ért el 2025-ben,....
2026.03.17
Végső tesztfázisába ért az a japán kormányzati projekt, amely az önvezető technológiák logisztikai....
2026.03.17
A rendszer képességeit a Honda új demonstrációs laboratóriumában, a németországi Offenbachban....