kiállítás

CONSTRUMA KERT – A tavasz legnagyobb kertápolási rendezvénye

2015.04.03.

A CONSTRUMA KERT a kerttervezés, kertépítés, kertkultúra, dísznövény tavaszi nagy seregszemléje a látogatók számára is egyre vonzóbb. A hazai legnagyobb építőipari-otthonteremtési kiállításcsokor, a CONSTRUMA szerves részét képezi, 2015-ben még több kiállító, gazdagabb programkínálat várja a látogatókat a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban.

Sokak számára a kertkultúra az otthonteremtés, otthontervezés része, így e látogatói igény indokolja annak létjogosultságát, hogy ez a témakör is a CONSTRUMA csokor részét képezze. A kiállítás a szakmának és a nagyközönségnek egyaránt szól, éppen ezért az első napokban szakmai programok, míg a hétvégén a kerttulajdonosoknak szóló programok gazdagítják a rendezvényt.

Már indulásakor rangos szakmai hátteret tudhatott maga mögött a CONSTRUMA KERT, hiszen a Magyar Kertépítők Országos Szövetsége (MAKEOSZ) minden évben itt mutatja be a Magyar Kertépítő Verseny és Show versenymunkáit, közel 3000 nm-en. Így lesz ez az idén is, ezúttal a Fény éve lesz a vezértéma a pályamunkáknál.

A CONSTRUMA KERT stratégiai partnere 2015-ben a Magyar Díszkertészek Szövetsége, akik egyúttal a kiállítás társzervezői. Az együttműködésnek köszönhetően egy kollektív standon jelennek meg a díszkertészek, látványos dísznövény bemutatóval. A közel 120 négyzetméteres bemutatókertben számos olyan ötletet leshetnek majd el a látogatók, amit saját otthonukban is megvalósíthatnak. Sok tavaszi virággal, színes virágágyakkal találkozhatnak, mindemellett növényújdonságokat is láthatnak majd.

A Magyar Bonsai Szövetség szervezésében ismét lesz bonsai és suiseki bemutató a kiállításon, folyamatos szaktanácsadással.

A kiállítók között van kültéri bonsai-okat bemutató cég is. Ezen kívül a CONSTRUM Kert kiállítói kerti eszközökkel, kisgépekkel, dísznövényekkel, szakmai tanácsadással  várják a látogatókat. A C pavilonban és a mellette lévő szabadterületen nem csak a szemet gyönyörködtető látvány teszi vonzóvá a kiállítást, hanem a vásárlási lehetőség is: a tavaszi kertújításhoz itt akár megvásárolhatják a cserjéket, dísznövényeket egyaránt.

Az idei évben ismét lesz színpad is a CONSTRUMA Kert kiállításon, ahol hétköznap szakmai előadások, hétvégén pedig bemutatók, hasznos tanácsadó előadások, tombola teszi színessé a programot.

Tervezett témák:

    Közönségnapokon:

Szakmai tanácsadások;

Népszerűsítő szakmai előadások (kerttervezés és gondozás alapjai, faápolás, különleges szobanövények gondozása stb.)

Virágkötészeti bemutatók;

Bonsai kiállítás

Játékos „szakmai” vetélkedők; (Pl. amatőr virágkötészeti verseny)

Tombola;

Közönségszavazatok nyertes kertjeinek díjazása

Nyitva tartás: április 15-19. 9,00-18,00 óráig (vasárnap 17,00 óráig)

Közönségnapok: április 18-19.

Egyidejű rendezvények (egy jeggyel megtekinthetők): CONSTRUMA, OTTHONDesign, HUNGAROTHERM, RENEO

A jegyeket már online is megvásárolhatják a www.construma.hu oldalon.

Bővebb információ, részletes program: www.construma.hu/kert

 

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.23
A BMW AG német autógyártó költségmegtakarításra hivatkozva nem veszt részt az idei Párizsi....
2026.07.23
Múzeummá és kulturális központtá alakítják az 1908-ban Aradon alapított első magyar autógyár, a....
2026.07.23
Jelentős mennyiségű kéz- és felületfertőtlenítővel támogatta a Lubricants Hungary Kft. a kápolnai....
2026.07.23
A Stellantis előzetes adatai szerint a vállalatcsoport 2026 áprilisa és júniusa között közel 1,6....
2026.07.23
Tizenkét évi börtönbüntetésre ítélték első fokon a múlt héten az olasz autósztráda-társaság volt....
2026.07.23
Márkákon átívelő együttműködés eredményéből született új hőkezelési és akkumulátor vezérlési....
2026.07.23
A Forma-1-es Magyar Nagydíj pénteki napján nevet kapnak az idén 40 éves Hungaroring kanyarjai –....
2026.07.23
312 ezer forintról szóló csekket fog kapni az a két sofőr, aki belterületen 50 helyett 117, illetve....
2026.07.22
Hiába a legek autója, eddig nem mehetett közútra, nagyobb hasmagasságával már rendszámot is kaphat....
2026.07.22
A világ leginkább globális kínai autógyártója, a Geely a Sziget Fesztiválon építi tovább hazai....