Continental

A Continental elérte éves pénzügyi céljait 2018-ban

2019.01.28.

A Continental elérte a tavalyi pénzügyi évre tervezett céljait, az autóipari piacok szűkülésének ellenére a technológiai vállalat továbbra is jövedelmező növekedést mutatott be. Az utolsó három hónap teljesítményét részben a megnövekedett téli gumiabroncs-eladás, valamint a nem-autóipari üzletág pozitív piaci fejlődése erősítette.

- Tiszteletre méltó eredményeket értünk el, és sikerült megfelelnünk a korrigált éves céljainknak. Továbbra is jövedelmező módon növekedünk. Ahogyan attól tartani lehetetett, az autóipari piacok jelentős csökkenése a negyedik negyedévben is folytatódott. Ez a fejlemény, az iparágat érintő nagyszabású változásokkal kiegészülve, lassítja a növekedési rátánkat – mondta Dr. Elmar Degenhart, a Continental vezérigazgatója az előzetes éves eredményeket magyarázva. „Az, hogy ebben a helyzetben a Continental világszerte kb. 244 ezer alkalmazottja kiváló teljesítményt nyújtott, még inkább figyelemre méltó. A teljes igazgatótanács nevében szeretném kifejezni a köszönetemet a globális csapatnak a 2018-ban mutatott kiemelkedő elkötelezettségéért.”

Dr. Elmar Degenhart, a Continental vezérigazgatója

Ebben a autóipari, gumiabroncs üzletági és iparági környezetben a nemzetközi technológiai gyártó vállalat állandó árfolyamon számolva 45 és 47 milliárd euro közti összevont árbevételt, valamint 8-9%-os korrigált EBIT árrést vár az idei pénzügyi évre. A Continental előretekintése részben azon a várakozáson alapul, hogy a személyautókat és a könnyű haszongépjárműveket érintő globális termelési mennyiség 2019-ben nagyjából a megelőző évi szinten alakul. A Continental 2019. március 7-én kívánja közzétenni a 2018-as évre vonatkozó előzetes üzleti adatait, az éves, online csatornán közvetített pénzügyi sajtótájékoztató részeként.

Az előzetes kulcsszámok alapján a 2018-as évre vonatkozó árbevétel emelkedés összesen 1%-os éves növekedést jelent (organikus növekedés: kb. 3%). Az összevont árbevétel így kb. 44,4 milliárd euróra nőtt, a korrigált EBIT árrés pedig 9,2% lett, amely megegyezik a korrigált működési hozammal (kb. 4,1 milliárd euro). A negyedik negyedévben a Continental kb. 11,25 milliárd eurós árbevételt teremtett, amely megegyezik az előző év ugyanezen negyedével. 2018 utolsó negyedében a korrigált EBIT kb. 1,1 milliárd eurót ért el, a korrigált EBIT árrés pedig kb. 9,7% lett. A kb. 1,8 milliárd eurós, a felvásárlások és az Egyesült Államokban érvényes nyugdíjkötelezettségek finanszírozása után korrigált szabad pénzforgalom pedig meghaladta a várakozásokat.

A Continental a konszolidáció és az árfolyamok változásaival korrigált árbevétel növekedése 3% volt az előző pénzügyi évben. Erre a fejlődésre negatívan hatott a személyautók és könnyű haszongépjárművek gyártási volumenének további globális hanyatlása, amely a negatív várakozásoknak megfelelően 2018-ra -1%-ban materializálódott, az előzetes adatok alapján. 2018 negyedik negyedévében a globális termelés is csökkent, éves 4%-al. A Continental hisz abban, hogy a piaci szűkülés várhatóan 2019 első felében is változatlanul folytatódni fog.

A fő okok e mögött a Kínából érkező továbbra is gyenge kereslet, az Egyesült Államok és Kína közti kereskedelmi vita, valamint Európában a WLTP-re való átállásból eredő további keresletcsökkenés. Ezen kívül általános bizonytalanság veszi körül a Brexit-et is – mondta Wolfgang Schäfer, a Continental pénzügyi igazgatója, a piaci kitekintés kapcsán. Az év második felében a vállalat enyhe piaci növekedésre számít az előző év alacsony alapvonalához képest: - A 2019-es pénzügyi évvel kapcsolatban arra számítunk, hogy a személygépkocsik és könnyű haszongépjárművek gyártásának mértéke hasonlítani fog az előző évben mért adatra - mondta Schäfer.

Wolfgang Schäfer, a Continental pénzügyi igazgatója

- Úgy döntöttünk, hogy az üzleti fejlődésre vonatkozó várakozásainkat tartományokban fejezzük ki, ahogyan ez az iparágunkban is jellemző - mondta Schäfer. Ennek oka abban keresendő, hogy egyre nehezebb pontosan megjósolni a folyamatosan ingadozó piaci környezetben történő fejleményeket. - Az autóiparban jelenleg érzékelhető jelentős technológiai átváltozás és az egyre kevésbé kiszámítható gazdasági környezet mellett egy precíz előrejelzés olyan szintű pontosságot igényelne, amire ma már egyszerűen nincs lehetőség – tette hozzá. A jelenlegi pénzügyi évre a Continental állandó árfolyamokon 45 és 47 milliárd euro közti árbevételre, a korrigált EBIT árrést érintően pedig 8-9%-ra számít a teljes vállalatot érintően.

A korábbi bejelentésnek megfelelően 2019. január 1.-én a Continental menetrend szerint befejezte a Powertrain divíziójának önálló csoporttá való alakítását. Az új vállalat, melynek nevét hamarosan bejelentik, egy lehetséges első nyilvános ajánlattételre készül, melyre az év közepén kerülhet sor. Ez a döntés a technológiai vállalat történetének eddigi egyik legnagyobb szervezeti változásának részét képzi. - Ezután, az átállásunk során komoly kezdeti mérföldkőnek számító fejleményt követően teljes gőzzel haladunk a sikeres Powertrain üzletágunkat érintő részleges első nyilvános ajánlattétel felé, amire 2019 közepétől eshet sor – mondta elégedetten Degenhart.

Az átállás egy holding struktúra létrehozását teremti meg a Continental AG számára, az új „Continental Csoport” márka alatt. Az új felállás három szektorból fog állni, ezek a „Continental Rubber”, a „Continental Automotive” és a „Powertrain” csoportok. A jelentési struktúrát és az új neveket 2020-tól kezdődően fogják használni. - Ezzel az átalakulással adunk választ az autóipart érő rendkívüli változásokra, valamint a velük kapcsolatos kihívásokra – mondta Degenhart. A Continental rendkívüli növekedési potenciállal rendelkezik az új technológiáknak, a megnövekedett vásárlói megrendeléseknek, és a szoftveres megoldásokban és szolgáltatásokban rejlő új lehetőségeknek köszönhetően. „Úgy alakítjuk át szervezetünket, hogy már korai szakaszban szembe tudjunk nézni a technológiai kihívásokkal és a változó piaci követelményekkel. - A szakértelmünk fókuszálásával így lehetővé tesszük azt, hogy a Continental a jövőben is sikeres maradhasson – tette hozzá.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....