Julia Albu húsz éven át minden nap számíthatott autójára; az 1997-es gyártású Toyota Corolla (vagy ahogy Julia hazájában, Dél-Afrikában nevezik: Conquest) két évtized alatt egyszer sem hagyta cserben gazdáját. Nem csoda, hogy amikor az 1937-es születésű, de lélekben húszéves hölgy úgy döntött, megkerüli a fél világot, eszébe sem jutott lecserélni Tracyt – így nevezte ugyanis el az együtt töltött évek alatt hűséges járművét.

„Az ötlet, hogy Tracy és én elutazzunk egészen Londonig, hirtelen jött, és meglehetősen meggondolatlan volt” – emlékezik vissza Julia. „Felidegesített egy rádióműsor, én meg betelefonáltam. Én nyolcvan éves vagyok, mondtam nekik, az autóm húsz, az együtt pont száz, és elutazunk Londonba, hogy meglátogassam a lányomat. Mire feleszméltem, a környezetemben mindenki kész tényként kezelte az ötletet. Nem volt mit tenni, belevágtam a szervezésbe, bár egy fillérem sem volt az útra. Szerencsére találtam támogatókat – egy irodalmi jótékonysági szervezetet és egy könyvkiadót –, úgyhogy nem volt más dolgom, mint Tracyt felkészíteni, és megtalálni a megfelelő útvonalat.”

Ami a Toyotát illeti, műszakilag nem volt vele sok teendő: valamelyest megemelték a futóművét, megerősítették a perselyeket, és nagyobb kerekeket szereltek fel, de Julia ragaszkodott ahhoz, hogy a lehető legkisebb mértékben alakítsák át a mechanikáját. Nem úgy az utasteret: „Mivel tudtam, hogy rengeteg időt fogok eltölteni a kocsiban, egy barátommal újrakárpitoztattam a teljes belsőt, hogy otthonosabb legyen. Most pont olyan, ahogy szeretném, már csak egy teáskészlet hiányzik.”

Az út kalandosnak bizonyult – na, nem az autó miatt, amivel egy lelazult kerékcsavaron kívül semmi gond nem akadt. Viszont olykor több száz kilométeres kitérőket kellett tennie Juliának, és bár az út minden szakaszára igyekezett szervezni magának társat, pont a Szaharán kellett egyedül átvágnia. „Felhangosítottam a rádiót, és végig énekeltem. Nem történt semmi bajom” – emlékszik vissza a kalandkereső asszony, aki tudatosan nem sietett sehová. „Igyekeztem minden nap délután négyre befejezni a vezetést, naplemente után pedig soha nem vezettem.

Nem volt fix időbeosztásom, ezért nem volt honnan elkéssem. Az volt a lényeg, hogy minél több emberrel találkozzak; beszélgessünk, nevessünk, megosszuk egymással az élelmünket. Nem könnyítette meg a dolgot, hogy nem volt pénzem, de a blogomon keresztül fantasztikus embereket ismertem meg, akik örömmel fogadtak be egy-egy éjszakára, így a szállásra sem volt gondom.”

Londonba érkezve – a túra valamivel több mint egy évig, 2017. június 11-től 2018. június 16-ig tartott – Julia rövid időre búcsút vett Tracytől. A derék ferdehátú 366 ezer kilométeres óraállásnál kényeztető kezelésben részesült egy helyi Toyota márkaszervizben. A szerelők megdöbbentően jó állapotban találták: a teljes szerviz mellett megtisztították a fékeket, valamint kicserélték az 1.6-os motor ékszíját, a kanyarstabilizátorok perselyeit, valamint a kipufogó gumibakját, és a kis autó már készen is állt a hazaútra.

Juliára otthon sok feladat vár: az őt támogató könyvkiadó két könyvet is rendelt tőle – az egyik egy gyerekkönyv, amelyet Tracy szemszögéből fog megírni –, valamint máris elkezdi szervezni következő útját. Két fontos változtatásra készül: kelet helyett ezúttal Nyugat-Afrikán szeretne keresztül autózni, az érkezését pedig úgy kell időzítenie, hogy találkozhasson a Királynővel. „Nagyon szerettem volna megismerni őfelségét, de sajnos rosszkor érkeztem, ilyenkor rendkívül zsúfolt a programja. Talán majd legközelebb!”