járműgyártás

Crossoverrel indult újra az autógyártás a Moszkvics-gyárban

2022.11.23.

Megkezdődött a Moszkvics 3 crossover sorozatgyártása az egykori Renault Oroszország gyárában szerdán az orosz fővárosban.

Gyenisz Manturov orosz miniszterelnök-helyettes, az ipari és kereskedelmi minisztérium vezetője a gyártósor ünnepélyes megnyitásán kijelentette, hogy az üzemben még az idén megkezdődik elektromos autók gyártása is. Jelezte, hogy az új crossover értékesítése decemberben kezdődik.

A közeljövő feladata, hogy 2023 végéig helyi beszállítók bevonásával létrehozzuk a teljesen szétszerelt egységek (CKD) összeszerelési folyamatait. A következő lépés a saját univerzális platform létrehozása lesz a hazai elektromos autó számára, amely gyártásának megkezdését 2025 végére tervezzük - mondta.

Az eseményen jelen volt Szergej Szobjanyin, Moszkva polgármestere és Dmitrij Pronyin, a Moszkvics autógyár vezérigazgatója is.

Az orosz piacról az ukrajnai háború miatt távozó Renault oroszországi eszközei májusban kerültek orosz állami tulajdonba. A Renault Rosszija üzeme a moszkvai önkormányzat ellenőrzése alá került, ahol az év végéig várhatóan 600 gépkocsit szerelnek össze, közöttük 200 elektromos autót. Szobjanyin polgármester közölte: arra számít, hogy 2023-ban az üzem ugyanannyi autót fog gyártani, mint a Renault idején.

Májusban jelentették be, hogy a Renault Rosszija részvényeit 100 százalékban Moszkva város, a Renaultnak az Avtovazban lévő 67,69 százalékos részesedését pedig az orosz ipari és kereskedelmi minisztériumnak alárendelt Központi Járműipari Kutatóintézet (NAMI) kapta meg, valamint hogy az orosz fővárosban újraindul a Moszkvics brand gyártása. A Renaultnak a következő hat évben lehetősége lesz az Avtovazban lévő részesedésének visszavásárlására.

A Moszkvics szovjet és orosz autógyár 1930-tól 2010-ig működött, amikor ezen a néven csődeljárás keretében hivatalosan felszámolták. Kapacitásai 1998-ban a Renault Rosszija irányítása alá kerültek, és már a francia márka autóit gyártották.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.12
Ezúttal lehetetlen favoritot választani, szinte minden csapatnak van esélye győzni. ..
2026.06.12
A piros-fehér TR010 Hybridek különböző, előre nem várt okok miatt nem jutottak be az időmérő utolsó....
2026.06.12
Egy rejtett ikon, amit sokan nem ismernek.   ..
2026.06.12
A Ryanair új, Pozsony–Prága járat indítását fontolgatja, amely akár már jövőre elindulhat. Erről a....
2026.06.12
A holland ügyészség 2030-ig több mint kétszeresére növelné az automatizált közúti ellenőrzési....
2026.06.12
Forgalmas nyári szezonra készül a Budapest Airport az idén is - hangsúlyozta Francois Berisot, a....
2026.06.12
A rolleres károk csaknem kilencven százalékát bérelt eszközökkel okozzák, ezért is sürgető a....
2026.06.12
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Royal Caribbean: a finnországi Meyer Turku hajógyár hivatalosan is....
2026.06.12
1989-ben a Lexus elegáns limuzinokkal lépett be a prémiumautók piacára. A japán márka a kiváló....
2026.06.12
A Toyota első elektromos autója, a bZ4X Touring így, ebben a kombi karosszériában érett be. Erős,....