P+R

Csaknem 2500 új parkolóhely Budapest környéki településeknek

2015.11.27.

Az elővárosi közlekedés javítása érdekében összesen 2378 új parkolóhelyet alakítottak ki Pest, Bács-Kiskun és Fejér megye 27 településén a vasúti megállóhelyek közelében; a beruházás összértéke csaknem 3,5 milliárd forint - közölte a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. (NIF Zrt.) csütörtökön az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a "parkolj és utazz" (P+R) rendszerű parkolóhelyek mellett 1060 kerékpár tárolóhelyet (B+R), valamint 17 ideiglenes várakozóhelyet (K+R) is átadtak. A 85 százalékban európai uniós forrásból megvalósult beruházás során 25 autóbuszmegállót és 10 autóbusz fordulót is kialakítottak, és 378 térfigyelő kamerát is telepítettek.

A fejlesztés hat, Budapest elővárosi hálózatát érintő vasúti vonalszakasz mellett valósult meg, ezek a váci, kunszentmiklósi, szolnoki, bicskei, hatvani, lajosmizsei szakaszok. A vasútvonalak mentén, így egyebek mellett Biatorbágyon, Dunakeszin, Dunakeszi-Gyártelepen, Vác-Alsóvároson, Inárcs-Kakucson, Dunaharasztin, Kiskunlacházán, Herceghalom-Ócsán településenként több mint 100 P+R parkolót alakítottak ki - áll a NIF Zrt. közleményében.

A korábban az önkormányzatok, a Budapesti Közlekedési Szövetség, Volán és MÁV által megvalósított, valamint a NIF Zrt. más projektjeiben megépült parkolókkal együtt Budapest agglomerációban jelenleg csaknem 9000 P+R férőhely, és mintegy 2800 B+R kerékpár tárolóhely áll az utasok rendelkezésére.

A 2014 tavaszán megkezdett beruházást kivitelezését a Strabag Általános Építő Kft., valamint a Kész Építő és Szerelő Zrt. végezte.

Forrás: MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.14
Az Egyesült Királyságban beszüntette működését a Skywell kínai autómárka helyi forgalmazója. A....
2026.08.14
Először lép be Magyarországra a GYSEV új InterCity motorvonata, amelyből 11 a Budapest-Győr-....
2026.08.14
A Skoda Auto kiemelkedő eredményekkel zárta a 2026-os év első hat hónapját: a cseh autógyártó....
2026.08.14
Dobó Kata lett a Geely E2 márkanagykövete. Hazánk egyik legismertebb és legkedveltebb színésznője,....
2026.08.14
Ha jól számolom, ez már a negyedik 4,4 méter körüli kompakt crossover az európai piacon, ami az MEB....
2026.08.14
Vannak autók, amelyeket gazdáik féltve őriznek, és vannak Toyoták, amelyeknek mostoha sors jut.....
2026.08.14
Mostantól a Civicben is elérhető a Honda S+ Shift technológiája, amely az új Prelude-ben....
2026.08.14
Hogyan lehet úgy életre hívni a Peugeot egyik legendás sportmodelljének szellemiségét, hogy az....
2026.08.14
Az aerodinamikára alapozott pickupot Forma-1-es szakértők tervezték és több hely lesz benne, mint....
2026.08.14
A francia légitársaság november 8-ig meghosszabbította a Babybus néven becézett A318-asok....