ügyészség

Családi viszályból autós útonállás lett a Balaton-felvidéken

2024.10.19.

Közúti veszélyeztetés, személyi szabadság megsértése és felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség egy 30 éves nővel szemben. Az elkövető családi konfliktusukat akarta megtorolni a volt élettársán, míg két társa ellen személyi szabadság megsértése a vád.

A vádirat szerint a sértett az utasával 2022. július 8-án, hajnalban, személygépkocsival közlekedett az egyik Somló-környéki faluban, amikor vele szemben külön személygépkocsikkal megjelent a volt élettársa, illetve egy 23 éves férfi, akik előzőleg már vártak rá.

A nő egy családi konfliktus miatt akarta számonkérni a sértettet, ezért a járműveikkel elállták az útját. A sértett hátrafelé próbált szabadulni, de a két autó szorosan követte, illetve ekkor megérkezett hátulról a harmadik terhelt, egy 21 éves férfi is személygépkocsival, így a sértett csapdába esett.

A nő a személygépkocsiját nekivezette a sértett járművének, amely nekicsapódott a mögötte álló autónak. A vádlottak járműveikkel ezután három oldalról fogták körbe a sértett gépkocsiját, majd a nő kiszállt és egy 40 centiméteres vascsővel ráütött volt élettársának szélvédőjére, amely berepedt. A sértett ekkor félelmében az úttestről a széles padkára hajtott, majd az egyik vádlotti járműnek ütközve kiszabadult a szorult helyzetéből és elmenekült.

Az ügyészség a nővel szemben végrehajtandó szabadságvesztés és járművezetéstől eltiltás kiszabására, társaival szemben pedig felfüggesztett szabadságvesztés büntetés kiszabására tett indítványt a Veszprémi Járásbíróságnak.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
ügyészség

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.05
A Szovjetunió mezőgazdaságának gépesítése az 1920-as és 1930-as évek fordulóján stratégiai....
2026.07.05
Élete Magyar sikerrel folytatódott a brit Forma–3 (hivatalos nevén GB3) hungaroringi hétvégéje,....
2026.07.05
A motorkerékpáron, sőt, a kerékpáron hátul ülő utas sem ihat alkoholt szeptembertől, amikor....
2026.07.05
Az atomerőmű hulladékhőjének a fővárosi távfűtésben történő hasznosítása gazdasági és....
2026.07.05
A győri Széchenyi István Egyetem AI- és Jövőstratégiák Központjának friss felmérése szerint az....
2026.07.05
Van két hasonló, az elsőbbséget útszűkületben szabályozó tábla, amit rengeteg sofőr kever össze,....
2026.07.05
Újabb nemzetközi sikert ért el a Széchenyi István Egyetem Formula Student verseny csapata: az....
2026.07.05
Andrej Kiska a közösségi oldalán közzétett bejegyzésben számolt be arról, hogy kerékpározás közben....
2026.07.05
Július 1-jétől Bécsben az eddigi, régi papíralapú parkolójegyek érvényüket vesztik, és a parkolási....
2026.07.04
Az autóversenyzők sem próféták saját hazájukban, több magyar pilóta külföldön lett sikeres. ..