rendőrségi eljárás

Cserbenhagyásos halálos gázolás: őrizetben az elkövető

2020.04.14.

Halálra gázoltak, majd cserbenhagytak egy férfit vasárnap éjjel a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Újcsanálosnál, az ittas sofőrt és három utasát elfogták - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.

A közlemény szerint a Készenléti Rendőrség járőrei telefonos bejelentést követően érkeztek ki a baleset helyszínére, az árok szélén két, láthatóan ittas férfit találtak egy betört szélvédőjű autó mellett.     

Az autó sofőrje elmondta, hogy korábban elütöttek egy fekete ruhás férfit, majd segítségnyújtás nélkül továbbmentek, hazavitték az autóban utazó két másik férfit és visszatértek a helyszínre, ahol azonban már nem találták az elgázolt embert.

A rendőrök az áldozat holttestére a helyszíntől nem messze találtak rá. Utóbb előállították a baleset idejében az autóban utazó másik két férfit is.

A baleset körülményeit büntetőeljárásban vizsgálják - tették hozzá. 

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.29
Még idei évben piacra kerül a Geely által a tavalyi Shanghai Autószalonon bemutatott Galaxy Cruiser....
2026.06.29
 A szerencsén, valamint a rendőrök fegyelmezett és összehangolt munkáján múlt, hogy a több mint....
2026.06.29
Az idei Goodwood Festival of Speed témája a „The Rivals – Epic Racing Duels” (Riválisok – Legendás....
2026.06.29
No, meg nagyobb akkumulátort és gyorsabb töltési sebességet, arról nem is beszélve, hogy már....
2026.06.28
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Mint a mesében. ..
2026.06.28
Miközben a világ az akkumulátorokért és a ritkaföldfémekért folyó versenyt figyeli, az autóiparban....
2026.06.28
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Osztrák Nagydíjat vasárnap....
2026.06.28
A szilárdtest-akkumulátorok tömeggyártása még évekig várat magára, és ipari léptékű elterjedésükre....
2026.06.28
Teljesen kiégett egy gépkocsi az M7-es autópálya 70-es kilométerénél, Szabadbattyán térségében, a....
2026.06.28
Több mint ötmillió szurkolót várnak a 2026-os labdarúgó-világbajnokság 104 mérkőzésére Kanadában,....