biztonságos közlekedés

Csoda, hogy túlélte ezt az ütközést

2026.08.06.

Csak a szerencsének köszönhető, hogy nem követelt emberéletet az a baleset, amely augusztus 3-án, nem sokkal 17 óra előtt történt a mórágyi vasúti átjáróban – írta a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Egy kisteherautó vezetője a vasúti fénysorompó piros jelzése ellenére hajtott az átjáróba, ahol összeütközött a Dombóvár felé közlekedő személyvonattal. A jármű a vonat oldalának csapódott. Bár az ütközés ereje jelentős volt, a balesetben – a szerencsének köszönhetően – senki sem sérült meg.

A karambol során súlyosan megrongálódott a kisteherautó, a vasúti fénysorompó és a személyvonat is. A sofőr elmondta, hogy figyelmetlen volt, és nem észlelte a tilos jelzést.

A Bonyhádi Rendőrkapitányságon a járművezetővel szemben a vasúti közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett bűncselekmény miatt büntetőeljárást indítottak.

De mi a hétfői baleset legfontosabb tanulsága? – teszi fel a kérdést a rendőrség.

A vasúti átjárókban történt balesetek többsége elkerülhető lenne. Szinte minden esetben figyelmetlenség, türelmetlenség vagy a közlekedési szabályok megszegése áll a háttérben.

Fontos tudni, hogy egy vonat nem tud hirtelen megállni. Egy 100 km/órával közlekedő személyvonatnak akár 700–1000 méter is szükséges lehet a megálláshoz, egy tehervonatnak pedig ennél is több. Mire a mozdonyvezető észleli a veszélyt, gyakran már nincs lehetősége elkerülni az ütközést.

Mit tehetünk a tragédiák megelőzéséért?

  • Mindig vegyük komolyan a vasúti átjárók jelzéseit és a közúti jelzőtáblákat!
  • Piros fényjelzésnél, illetve leeresztett vagy mozgásban lévő sorompónál soha ne hajtsunk az átjáróba!
  • Csak akkor kezdjük meg az áthaladást, ha biztosan át is tudunk jutni a síneken!
  • Már az átjáró előtt lassítsunk, és fokozott figyelemmel közelítsük meg azt!
  • Nézzünk körül, és figyeljük a jelzőberendezések működését!
  • Vezetés közben ne telefonáljunk, ne írjunk üzenetet, és kerüljünk minden olyan tevékenységet, amely elvonja a figyelmünket!
  • Gyalogosként és kerékpárosként is álljunk meg, nézzünk körül, és lehetőleg ne használjunk fülhallgatót az átkelés során!
  • A vonat sebességét nehéz jól felmérni, ezért soha ne próbáljuk „megelőzni” a közeledő szerelvényt.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 
RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.23
Vendég: László Márk kenéstechnikai szakmérnök, az IGOL hivatalos magyarországi importőre ..
2026.09.23
259 kilométeres hatótáv, 28 perces gyorstöltés, kategóriaelső csomagtér és Gemini: a Nissan új....
2026.09.23
Az Olasz Posta jóvoltából bélyegeken is megjelennek az Olasz Nagydíj legendás, történelmi....
2026.09.23
A Párizsi Autószalon közeledtével, az Opel felfedte, hogy legújabb tanulmányautójának neve Opel....
2026.09.23
Ezek a márkák tűnnek el rohamtempóban a magyar autóparkból.  ..
2026.09.23
Magyarországot 25 versenyszámban 29 induló képviseli a fiatal szakemberek versenyén, a WorldSkills....
2026.09.23
Trendszerűen nőtt az utazások hossza a MOL Limo-nál az idei nyáron. A szolgáltató friss adatai....
2026.09.23
Megkezdték a próbagyártást kedden a CATL kínai akkumulátorgyár új, debreceni cellagyártó üzemében....
2026.09.23
Az elmúlt két és fél évben 140-en szenvedtek halálos balesetet mikromobilitási eszközzel – zömében....
2026.09.23
 Az üzemanyagárak továbbra is emelkednek. A gázolaj ára körülbelül 2,30 euró, ami minden idők....