járműgyártás

Csődöt mondott az orosz szupertank

2015.05.08.

Lefulladt az új fejlesztésű, Armata típusú orosz harckocsi a Vörös téri győzelem napi díszszemle főpróbáján. A csúcstechnológiás járművet állítólag el kellett vontatni a helyszínről.

A náci Németország felett aratott győzelem 70. évfordulójára szervezett nagyszabású moszkvai parádé próbáin először bemutatkozó Armata fegyverzetcsalád egyik darabja épp a Lenin mauzóleummal szemben, a GUM áruház oldalában állt le, és a főpróba egésze alatt ott maradt. Az eset élénk visszhangot keltett a sajtóban, a helyi műsorközlő azzal nyugtatta meg a nagyszámú nézősereget, hogy betervezett eseményről volt szó és egy haditechnikai eszköz elvontatását gyakorolták. Az internetre feltett videofelvételek és fotók tanúsága szerint a harckocsihoz azonnal odaküldtek egy vontatójárművet.

Futurisztikus külsejű és csúcstechnikát hordozó lánctalpas. Félelmetes ellenfél lehet

Alekszej Zsarics, a korszerű fegyverzetet gyártó orosz vállalat, az Uralvagonzavod vezérigazgató-helyettese ugyanakkor a Twitter-oldalán azt írta, hogy a T-14-es páncélost megjavították és az saját lábán hagyta el a Vörös teret. A vezérigazgató-helyettes egyben mentegette a harckocsi vezetőjét is: csak képzeljék el, mennyire izgulnak a fiúk, akik először vezetnek ilyen új technikát. Az oktatás még folyik. A későbbiekben ezt a bejegyzést eltüntették az internetről.

A Vörös téren holnap Oroszország történelmében a legnagyobb katonai díszszemlét készülnek megtartani. Az új haditechnika bemutatása mellett rekordot döntenek a felvonulók és az ott látható haditechnikai eszközök számával is. 16 ezer katona, közöttük kínai, indiai és szerb egységek tagjai is, mintegy 200 haditechnikai eszköz, így Buk-M2 és TOR-M2U típusú légvédelmi rakétavédelmi rendszerek, valamint 143 harci repülőgép és helikopter vesz részt a moszkvai jubileumi díszszemlén.

Az orosz védelmi minisztérium több mint két hete közölte az első fényképeket a honlapján az új fejlesztésű orosz T-14, Armata típusú harckocsiról. Ez a tankot szánják az orosz szárazföldi haderő első számú páncélosának. (MTI)

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.12
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Török bazárban jártak. ..
2026.04.12
Csak be kellett volna gurulnia a célba a biztos győzelemért a belgának, ehelyett összetörte az....
2026.04.12
Globális szinte mutatkozik erős elmozdulás az LFP akkumulátorok irányába, ami egyben az NMC....
2026.04.12
Sok mindentől függ, melyik a legbiztonságosabb hely az autóban, Tóbiás és Balambér közlekedési....
2026.04.12
Indítványozta az ügyészség a Váci úti felüljárónál halálos balesetet okozó sofőr letartóztatását. ..
2026.04.12
Különleges húsvéti ajándékkal, egy euroringi Swift Cup Europe teszttel lepte meg a magyar alapítású....
2026.04.12
A Geely Holding mára a világszinten legsikeresebb és egyben a leginkább globális, immáron több mint....
2026.04.12
A tavaszi munkálatok megkezdésével a mezőgazdasági gépek ismét nagy számban jelennek meg a....
2026.04.12
Újabb CAF-villamossal bővült a budapesti járműflotta: utasforgalomba állt a 32. CAF-villamos. A....
2026.04.12
A BMW Group és a horvátországi központú Rimac Technology közösen fejlesztette ki a tisztán....