Rába Járműipari Holding Nyrt.

Csökkenő árbevétel és eredmény a Rábánál

2016.05.12.

Az előző év azonos időszakához képest 31 százalékkal, 9,59 milliárd forintra csökkent a RábaJárműipari Holding Nyrt. árbevétele az év első három hónapjában, az üzemi eredmény 42 százalékkal 232 millió forintra esett - áll a társaság által a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtök reggel közzétett gyorsjelentésben.

A nemzetközi pénzügyi beszámolási sztenderdek (IFRS) szerint készült negyedéves jelentés alapján a cég kamat, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredménye (EBITDA) 775 millió forint volt az első negyedévben, 21 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál.

A jelentésben kiemelik, hogy a társaság mintegy 3,8 milliárd forintnyi nettó hitelállománya 2,5 milliárd forinttal alacsonyabb az egy évvel korábbinál.

Összességében a futómű üzletág árbevétele 12,9, az alkatrész üzletágé 1,4, a jármű üzletágé pedig 74,1 százalékkal csökkent 2015 első negyedévéhez képest. 

Az árbevétel csökkenés okaként említik a külső piacok változékonysága mellett a jármű üzletág bázisidőszaktól eltérő ciklusú értékesítését. A futómű üzletág viszont - stratégiai partnerkapcsolatai és üzletfejlesztési stratégiája révén - növekedést tudott elérni az európai tehergépkocsi szegmensben.

Az alkatrész üzletág stabil belföldi növekedést ért el, amivel ellensúlyozta az exportpiacain jellemző keresletcsökkenést. A jármű üzletág belföldi értékesítése kisebb volt az egy ével korábbinál, azonban az alvázszerkezeti szegmensre, mint húzó ágazatra épülő exportja stabil növekedést ért el. 

A Rába a külpiaci változékonysághoz alkalmazkodva az első negyedévben javította termékeinek versenyképességét. A hatékonyság javulását mutatja, hogy a társaság 2,13 milliárd forintos bruttó eredménye csupán 11,2 százalékos csökkenést mutat.

A közlemény idézi Pintér Istvánt, a Rába Járműipari Holding Nyrt. elnök-vezérigazgatóját, aki szerint a tavalyi év mérföldkő volt a Rába életében: a korábban meghirdetett pénzügyi mozgástér megteremtése a tervezettnél korábban tette lehetővé a stratégiai léptékű építkezés megkezdését. A technológia- és kapacitásfejlesztési program megvalósítását követően a társaság  piaci részesedése és a globális járműiparban betöltött szerepe tovább erősödik, a tervek szerint minden második-harmadik európai tehergépjármű a Rábánál gyártott mellső tengellyel gördül le a szerelőszalagokról - mondta.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.02
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2026. 07. 02.....
2026.07.01
Nem hagy ki egyetlen piaci szegmenst sem a BYD és a Chery, mindkettő almárkájával ugrik vízbe.    ..
2026.07.01
A Hyundai Motor Europe bemutatta az Inster Lounge változatot, amely a márka kis méretű, tisztán....
2026.07.01
A BYD új SUV-csúcsmodellje, a Great Tang (a név a Tang dinasztiára vonatkoztatható vissza)....
2026.07.01
A CATL debreceni cellagyára teljesen készen áll, az üzem elindításához az engedélyeket várják;....
2026.07.01
Stellantis kötődései miatt korunk egyik legkomolyabban vehető kínai autógyártója a Leapmotor,....
2026.07.01
A FIAT Professional bemutatja az új Doblò EasyPRO-t, egy kompakt kisteherautót, amelyet....
2026.07.01
Az Audi Q3 mindig is fontos modell volt a márka számára. Kompakt SUV-ként méretben ugyan nem a....
2026.07.01
A hétvégén rendezik meg a Hungaroringen az International GT Open elnevezésű versenysorozat....
2026.07.01
Az Egyesült Államokban évek óta hiányzik a szövetségi szintű szabály arról, ki férhet hozzá az....