MOL

Csökkent a Mol eredménye az első negyedévben

2019.05.06.

- A Mol-csoport 144 milliárd forint (514 millió dollár) tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredményt (EBITDA) ért el az idei első negyedévben, ami 18 százalékos csökkenés az előző év azonos időszakához viszonyítva - derül ki a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett jelentésből.

A társaság szerint az elért EBITDA összhangban van az éves célkitűzésekkel. A Mol az idei évre 2,3 milliárd dollár EBITDA-ra számít a tavalyi 2,69 milliárd dollár (728,2 milliárd forint) után, amely az utóbbi hét év legmagasabb eredménye volt. A nettó profit 48,6 milliárd forint (174 millió dollár) volt az első negyedévben, a tavalyi azonos időszakban elért 60,3 milliárd forint után. A jelentés idézi Hernádi Zsoltot, a vállalat elnök-vezérigazgatóját, aki hangsúlyozta: az első negyedévi EBITDA és a pozitív szabad cash flow megfelelő alapot ad a 2019-es célkitűzések eléréséhez és a beruházások megvalósításához.

A vállalatcsoport nyeresége a korábbi magas bázisról csökkent, mivel a finomítói árrések lényegesen alacsonyabbak voltak az első negyedévben, és ezt csak részben tudta mérsékelni a javuló belső teljesítmény. Az elnök-vezérigazgató kiemelte, hogy a fogyasztói szolgáltatások szegmens továbbra is kétszámjegyű EBITDA-növekedést produkált, megnyitották a 700. Fresh Corner üzletet, a kutatás-termelés üzletág pedig 2012 óta a legmagasabb kitermelési szintet érte el. A Mol értékesítési nettó árbevétele 1142 milliárd forint volt az év első három hónapjában, a tavalyi első negyedévi 1002 milliárd után. A kutatás-termelés EBITDA-ja alig változott az előző év azonos időszakához képest, a szegmens 79,4 milliárd forinttal (283 millió dollárral) járult hozzá a vállalatcsoport eredményéhez.

A Mol értékelése szerint a magas kitermelés ellensúlyozta az egyéb kedvezőtlen külső környezeti hatásokat. Az első negyedévben 116 ezer kőolaj hordó-egyenértékre emelkedett a kitermelés, a nagy-britanniai mezők növekvő hozzájárulása következtében. A feldolgozás-kereskedelem (downstream) üzletág újrabeszerzési árakkal becsült tiszta EBITDA-ja 38,6 milliárd forint (138 millió dollár) volt 2019 első negyedévében, ami 37 százalékkal alacsonyabb az előző év azonos időszakához képest. Ennek oka főként a romló finomítói környezet, amelyet csak részben tudott ellensúlyozni a vállalatcsoport jó belső teljesítménye - közölte a Mol.

A fogyasztói szolgáltatások szegmens 10 százalékos növekedést ért el az előző év azonos időszakához képest. A 24,9 milliárd forintos (89 millió dolláros) eredmény mögött az erősödő üzemanyag-eladás, valamint a töltőállomásokon forgalmazott nem üzemanyag termékek értékesítésének emelkedése áll. A gázszállítási üzletág EBITDA hozzájárulása 18,4 milliárd forint (66 millió dollár) volt az idei első negyedévben, 23 százalékkal alacsonyabb az előző év azonos időszakához képest.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.19
A sportautók az utolsó színes szeglete annak a piacnak, amelyen már egyértelműen a szürke és a....
2026.07.19
Arányiban soha nem adott el annyi villamosított autót a Toyota, mint 2026 első félévében, de az....
2026.07.19
Elég egy becsukódó metróajtó vagy néhány másodperc egy zsúfolt rendezvényen, és a gyerek szem elől....
2026.07.19
Két újabb tanulságos közlekedési jelenetről készült videót küldtek be a Bpiautósok portálnak. ..
2026.07.19
Két vasárnapi szakasszal a vége előtt a fiatal finn 25 másodperccel vezet csapattársa, Oliver....
2026.07.19
Az ország első női miniszterelnöke az első SUV használó is egyben. ..
2026.07.18
Halálra gázoltak, majd cserbenhagytak egy kerékpárost szombaton Győrben, a vármegyei rendőr-....
2026.07.18
High-tech módszerek és tippek a védelem érdekében. ..
2026.07.18
A Red Bull mindent megpróbált, de az első rajthelyet nem tudták behúzni. ..
2026.07.18
A Mansory első ízben tuningolt egy kínai autót, a Zeekr 9X prémium crossovert. ..