Daimler AG

Csökkentette éves eredmény-előrejelzését a Mercedes-Benz

2024.09.22.

Két hónapon belül már második alkalommal csökkentette éves eredmény-előrejelzését a német autóipari konszern, elsősorban a nyereséges csúcsmodellek iránti gyengébb kínai kereslet miatt.

Mercedes-Benz EQS

A stuttgarti székhelyű vállalat most 7,5 és 8,5 százalék közötti bevételarányos jövedelmezőséggel számol az év egészére nézve, miután a július végi előrejelzésében még 10 és 11 százalék közötti értéket feltételezett. Az év második felében 6 százalék körüli bevételarányos jövedelmezőséggel tud majd termelni a konszern - közölék.

A csoport egészének működési eredménye valószínűleg jelentősen elmarad az előző évi szinttől; a Mercedes-Benz korábban csak enyhe csökkenéssel számolt.

Ola Källenius, a konszern vezérigazgatója a tehetős kínai polgárok keresletének csökkenésére vezeti vissza az eredmény-előrejelzés korrigálását. Véleménye szerint a kínai ingatlanpiaci válság, a csökkenő ingatlanárak rontották az ottani ügyfelek vásárlási hajlandóságát. „Elmondhatjuk, hogy a vásárlóink jelenleg nagyon óvatosak” - fogalmazott az elemzőknek adott tájékoztatóban.

Hogy ez a vásárlói visszafogottság meddig fog tartani, azt szerinte nehéz lenne megbecsülni. „Belátható ideig óvatos maradok” - mondta.

A Mercedes már az év első felében megérezte annak hatását, hogy kevesebb felső kategóriás modellt adtak el, amelyek általában jóval nagyobb haszonkulcsot termelnek, mint a kisebb járművek. Július végén Källenius az év második felében piacra kerülő új modellektől remélte az üzlet fellendülését. Úgy tűnik azonban, hogy ez a remény nem vált valóra. Az év második felében az értékesítés összetétele valószínűleg változatlan marad az első félévhez képest.

Harald Wilhelm pénzügyi igazgató elemzőknek elmondta, hogy a Mercedes kitart üzleti stratégiája mellett, és nem árcsökkentéssel küzd a piac gyengesége ellen. Ez azonban azt is jelenti, hogy abszolút értékben kevesebb nyereséges autót adnak majd el, mint egy évvel korábban.

A csökkentett eredmény-előrejelzés nem talált kedvező fogadtatásra a tőzsdén: a Mercedes részvényei több mint nyolc százalékkal, kétéves mélypontra estek a pénteki kereskedésben. Bár a befektetők egy része számított a profitfigyelmeztetésre, annak mértéke meglepetésként érte őket - írták az RBC elemzői.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.03
Fokozott közúti ellenőrzésekre, kiemelt rendőri jelenlétre és célzott balesetmegelőző....
2026.07.03
 A Porsche fontolgatja a Cayenne gyártásának áthelyezését – írja az orf.at.   ..
2026.07.02
Vendég: Soltész Bálint rendőrségi szóvivő. ..
2026.07.02
A Honda első elektromos nagymotorja júliustól már elérhető a hazai márkakereskedésekben. A....
2026.07.02
Enrico Galliera szerint az ilyesfajta nyomásgyakorlás hatalmas hiba lenne a cég részéről. ..
2026.07.02
A diszkont légitársaság hetente háromszor köti össze a szaúdi és a magyar fővárost az idei nyári....
2026.07.02
Vannak motorok, amelyek gyorsak. Vannak, amelyek szépek. És vannak, amelyek idővel legendává válnak....
2026.07.02
Három kilométeren át a forgalommal szemben közlekedett személygépkocsijával egy 69 éves csengeri....
2026.07.02
Elindult a GYSEV 11 darabos, új InterCity-motorvonat flottájának gyártása, a járművek várhatóan....
2026.07.02
A székesfehérvári Wolf Auto értékesítési vezetője, Ágoston Ádám adta át minap új tulajdonosának a....