Intel-Mobileye

Csökkentheti a forgalmi dugókat a részletes digitális térképezési technika

2019.05.27.

A technológia képes felismerni és osztályozni mindent, a közlekedési lámpáktól az útjelző táblákon át a villanyoszlopokig - írja a hirado.hu a Reutersre hivatkozva.

Egy rendszer, amely az út menti infrastruktúrát valós időben és részletességgel térképezi fel, és ezzel csökkenhet például az útfelújításból adódó forgalmi dugók száma.

A technológiát az inteles Mobileye fejlesztette ki a nemzeti brit térképészeti ügynökség számára, az Ordnance Survey (OS) számára, hogy létrehozza az első olyan részletes térképet, ami tartalmazza az összes járda, az utat összekötő oszlop, lyuk és tábla adatait országszerte.

A Mobileye a gépjárművezetést támogató rendszerén (ADAS) alapul, amely a közúti felfestések, hálózati dobozok, közlekedési lámpák, útjelző táblák, közúti lámpák, aknafedelek és a vízelvezető rácsok utcaszintű nézetének rögzítésére szolgál.

A Mobileye kameratechnológiájával felszerelt kisteherautók és autók flottái utazás közben képesek lesznek számos adatot rögzíteni, felderíteni, feldolgozni és elküldeni azt a felhőre, majd ezt követően az operációs rendszerre.

„Ezek az adatok lehetővé teszik számunkra, hogy a világ összes útját és eszközét is feltérképezzük. Olyan információval gazdagodott, hogy leképezhessük az olyan eszközöket, mint az aknák, vagy meg tudjuk különböztetni a telefonfülkét, és a térképhez is hozzá lehessen adni, úgyhogy a határ a csillagos ég” – részlezte Tal Babaioff, a Mobileye vezetője a Reutersnek.

Vélhetőleg a közüzemi szektor lesz a piacon az első, ami kihasználja az új fajta adatokat. Úgy vélik, így csökkentheti a csövek vagy kábelek véletlen sérülésének számát. Számos olyan piacról számítanak ügyfelekre, mint például az villamosenergia-ágazat és az infrastruktúra.

Például a Northumbrian Water brit vízellátó cég évente több, mint 100 000 lyukat ás a brit utakon és járdákon, és több mint ezer gépkocsival csatlakoznak a technológiához.

„Meg tudja-e mondani például a gázcsap és a vízleállító csap közötti különbséget? Meg tudná mondani, hogy van-e egy emelt akna az úton, és lehetővé tesszük, hogy reaktívabbak legyünk, és ezt megelőzzük, mielőtt probléma keletkezne” – mondta Clive Surman-Wells, a Northumbrian Water üzemeltetési menedzsere.

A technológiai próba megalapozza az új adatokat, amelyek elengedhetetlenek lesznek a feltörekvő technológiai piacok számára, beleértve a csatlakoztatott és autonóm járműveket és az 5G-t.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.06
Autók százai tűnnek el Európa útjairól, majd rövid időn belül akár több országhatáron is....
2026.11.06
Évtizedeken át Európa autóipara a világ egyik legnagyobb exportgépezetének számított: a kontinens....
2026.11.06
Kilenc hónapnyi növekedés után októberben megtorpant a magyar újautó-piac: kevesebb....
2026.11.06
Fordulat körvonalazódik az európai autóipar jövőjét meghatározó egyik legfontosabb kérdésben. Az....
2026.11.06
Az utolsó versenyig nyitott maradt a Peugeot Kupa bajnoki címének sorsa: a hétvégi Zemplén Rallyn....
2026.11.06
Elegánsak, javítják a légellenállást, és egyre több modern autóban találkozhatunk velük. A....
2026.11.06
Hiába vezetünk ugyanúgy, ugyanazon az útvonalon, a hideg beköszöntével az autónk látványosan többet....
2026.11.06
Sötét parkolóház, kihalt utca, késő esti hazaindulás. Ilyenkor egészen más szempontok válnak....
2026.11.06
Régen egy szerelő sokszor néhány szerszámmal és megfelelő szakértelemmel megoldotta a problémát. Ma....
2026.11.06
Miközben Európa autóipara a versenyképességéért küzd, Kína már a következő technológiai....