kecskeméti Mercedes-gyár

Csúcstechnológiájával erősíti hazánk versenyképességét a Mercedes

2025.01.24.

Kecskemét és Magyarország egésze is sokat fog profitálni az együttműködésből a Mercedesszel, ez a partnerség fontos alapját adja a gazdaság növekedésének az elektromos autóipari átállás során - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Mercedes-Benz AG igazgatótanácsának tagjával, Jörg Burzerrel és a vállalat több más vezetőjével folytatott egyeztetését követően arról számolt be friss Facebook-bejegyzésében, hogy Magyarország és a Mercedes hosszú távú partnersége fontos alapját adja a magyar gazdaság növekedésének az új autóipari korszakra történő átállás során.

Fotó forrása: Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.

"A Mercedes különös jelentőséget tulajdonít a kecskeméti gyárának, melynek kapacitását és az ott dolgozók számát folyamatosan növeli" - mutatott rá.

"A Mercedes az autóipar csúcstechnológiáját hozza folyamatosan Magyarországra, ezzel erősíti hazánk versenyképességét, és hozzájárul ahhoz, hogy a magyar gazdaság a világ legmodernebb gazdaságai közé tartozhasson" - tette hozzá.

"Ma egyeztettük az idei esztendő közös feladatait, melyek alapján egyértelmű, hogy mind Kecskemét, mind pedig az egész ország idén is sokat fog profitálni a Mercedesszel való együttműködésből" - írta.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.15
Az új ”Jó Éjt” csomaggal a Volkswagen Haszonjárművek bővíti az ID. Buzz felhasználási lehetőségeit....
2026.08.15
Gyakran előfordul, hogy ugyan rendelkezik valaki jogosítvánnyal, de nem szerzett kellő vezetési....
2026.08.15
Az amerikai kamionsofőrök naponta közel egy órát töltenek azzal, hogy biztonságos parkolóhelyet....
2026.08.15
A X. kerület egyik legforgalmasabb vasúti átkelőjénél ellenőriztek a rendőrök; drónnal is figyelték....
2026.08.15
Bemutatkozott a Ferrari CZ26, a maranellói gyártó Special Projects program keretében készült új,....
2026.08.15
Az elmúlt hétvégén a burgenlandi tartományi közlekedési osztályok célzott közlekedésrendészeti....
2026.08.14
Az Egyesült Királyságban beszüntette működését a Skywell kínai autómárka helyi forgalmazója. A....
2026.08.14
Először lép be Magyarországra a GYSEV új InterCity motorvonata, amelyből 11 a Budapest-Győr-....
2026.08.14
A Skoda Auto kiemelkedő eredményekkel zárta a 2026-os év első hat hónapját: a cseh autógyártó....
2026.08.14
Dobó Kata lett a Geely E2 márkanagykövete. Hazánk egyik legismertebb és legkedveltebb színésznője,....