Autós Gyorsasági OB

Csuti László a szlovákiai kitérő abszolút győztese

2017.08.21.

Két izgalmas futammal folytatódott az Autós Gyorsasági bajnokság tehetségeket felvonultató sorozata, a Hankook Racer Cup. A szlovákiai kiruccanáson -mivel a mezőny állandó vendége a Slovákiaringnek- Csuti László kettős győzelmet aratott, azonban a futamok nem várt eseményekkel voltak tűzdelve.

A szomszédos pálya nem volt ismeretlen a Hankook Racer Cup mezőnyének, tisztában voltak azzal, hogy ez az a pálya, ahol leginkább számít a szélárnyék, akár még a mezőny közepéről is oda lehet érni ennek köszönhetően a mezőny elejére. Ezt a tényt mindkét futamon be is bizonyította néhány pilóta…

A nyitó viadalon a bajnokság élén álló Boldizs Bence indult a pole-ból, elsőségét azonban csak ideig-óráig tudta megőrizni, mert folyamatosan ment az adok-kapok Somogyi Márk, Csuti László és Kismarty-Lechner Gábor között. Nem volt olyan kör, amikor ugyanaz a pilóta állt volna az élen egészen a hetedik körig, akkor Kismarty vezette a versenyt, amikor az egyik egyenes szakasz végén eltalálták hátulról. Nagy tempónál kiforgott a pályáról, ekkor Boldizs Bence is eltalálta oldalról, így mindketten a sóderágyban végezték. A  baleset után, Csuti László és Somogyi Márk ott folytatta, ahol előtte, végig előzgették egymást, végül Csuti javára dőlt el a mérleg nyelve, futamgyőzelmet aratott.

A másnapi folytatás is hasonló forgatókönyv szerint zajlott: a fordított rajtrácsos indulás után, gyorsan megindult a harc a pozíciókért. A bajnokság élén álló pilóták, Boldizs és Kismarty-Lechner az utolsó helyről rajtolva a harmadik körre már az élre álltak, előbb Kismarty, majd Boldizs sorrendben. A csereautóval versenyző tapasztalt versenyző a nyolcadik körig tudta tartani fiatal riválisa támadásait, amikor az az élre állt. A dobogó legalsó fokáért is ilyen viaskodás zajlott, Csuti és Somogyi között. Az utolsó körben azonban visszaállt az eredeti felállás: Kismarty, Boldizs, Csuti és Somogyi. A messzi távolból azonban, váratlanul megérkezett a szélárnyékban Csuti László, aki a második futamgyőzelmét aratta, Boldizs Bence és Kismarty-Lechner Gábor előtt. Az éles befutó jól mutatja a bajnokság szorosságát, hogy csupán három tized másodperc volt a különbség a dobogósok között.

A népes nézősereg tapssal köszöntötte a mezőny tagjait, akik a Lamborghiniket, Ferrarikat, Mercedeseket felvonultató „nagytúrás” kategória mellett is igazi kuriózumot jelentettek.

A fair csata szeptember közepén Brno-ban két újabb futammal folytatódik.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.27
A Kínából származó autókkal szembeni szkepticizmus csökken. Az Autoscout24 legfrissebb adatai....
2026.09.27
A bajnoki címre hajtó Toyota megszerezte tizedik hazai győzelmét a Fuji 6 óráson: a csapat....
2026.09.27
Elegáns. Egyedi. Prémium. Mi lehet a csapda? A húszmilliós ára. ..
2026.09.27
Csak a szerencsén múlt, hogy nem történt tragédia. Egy nagy sebességgel érkező Audi átszáguldott a....
2026.09.27
Az LY680 luxusjacht a Fort Lauderdale International Boat Show keretében mutatkozik be, ezzel....
2026.09.27
Globális szintű autóipari vezetői tevékenysége elismeréseként Detroitban beiktatták az Automotive....
2026.09.27
Több mint 9 ezer emberrel szemben intézkedtek, mert nem használták a biztonsági övet. ..
2026.09.27
Megdöbbentő jelenteteket rögzített a fedélzeti kamera, baleset lett a vége. ..
2026.09.27
Nagy lépés történt a gyalogosbarát főváros felé. ..
2026.09.27
A Ford T modell a maga idejében megbízható autónak számított. A korszak technikai színvonala miatt....