portré és interjú

CV, avagy az ifjúság krónikája

2018.08.07.

"Most öt éves terv van. Bevásároltuk magunkat két cégbe, rá is ment az önálló lakásra félretett pénz jó része.  Remélhetőleg három-négy év múlva már lesz lehetőségünk visszaforgatni a befektetett összegből, így indulhat az önálló lakhatás projektje, no és - remélem a párom is így gondolja - a szülővé válás."

CV, avagy az ifjúság krónikája

– Az általános iskolát szülőhelyemen, Borsodnádasdon jártam, a középiskolát már Egerben végeztem: Neumann János Középiskolában. Ezután a Miskolci Egyetemen folytattam tanulmányaimat BSC szinten gépgyártástechnológia szakirányon, MSC-n pedig CAD-CAM (számítógéppel segített tervezés és gyártás) szakirányon kaptam az oklevelemet gépészmérnökként. Jelenleg vállalkozó vagyok, kenőanyagokat forgalmazásával foglalkozunk.

–  Honnan van az indíttatás, talán a családból valaki?

–  Nincs igazából. Kiskorom óta a reál dolgok érdekeltek, legfőképpen az autók és motorok. Az alapképzésben is ezek a tantárgyak feküdtek jobban, így adódott a cél, a gépészmérnöki pálya.

–  Amit viszont a céges honlapon találtam, az valami egészen más: egyedi szoftverfejlesztés és teszt automatizálás.

–  Azt a vonalat a bátyám képviseli. Ő a BME-n mérnök-informatikusként végzett, majd a közlekedésmérnökit is elvégezte. A munkamegosztás közöttünk egyértelmű: ő viszi az informatikai vonalat, ahhoz kevesebbet értek, én meg a többit. Jól is van ez így, bár a bátyám jobban ért a kenéstechnikához, mint én az IT-hez…

–  Visszakanyarodva: Borsodnádasdon elég kevés gépgyár van, nem beszélve a számítógépes tervezést igénylő komplexumokról.

–  Sajnos ez igaz: hanyatlóban van a teherautó- és busz felniket gyártó vállalkozás is. Ha ez bezárna, gyakorlatilag megszűnne az ipar Borsodnádasdon, pedig régen háromezer embernél is többet foglalkoztató lemezgyár volt itt. Ehhez képest elég nagy mélyrepülésben vagyunk. Én egyébként Egerben kezdtem el dolgozni fejlesztőmérnöki pozícióban, a korábban ZF Lenksysteme-nél, majd tulajdonosváltás után már Robert Bosch Automotive Steering cégnél.

–  A vállalkozás elkezdődött 2014-ben, akkoriban volt egy olyan pályázat, ami a fiatal vállalkozókat segítette megindulni. Mindkettőnknek volt állása, de úgy gondoltuk, belevágunk a pályázatos megoldásba. Akkor eldöntöttük, hogy létrehozunk egy saját vállalkozást, és nem másnak fogunk dolgozni, ez lett az ECO Dynamic Kft.

–  Elkezdtünk foglalkozni az üzlettársammal közösen, IGOL kenőanyagok, Tempó üzemanyag adalékok és PowerCon speciális üzem - és kenőanyag adalékok, fémmegmunkáláshoz használt kenőanyagok forgalmazásával. Az eltelt idő alatt az IGOL hivatalos magyarországi importőre és két amerikai vállalatnak is kizárólagos importőrei lettünk. Kis- és nagykereskedelmet egyaránt folytatunk. Most vettünk fel egy új értékesítő munkatársat, nemrég írtunk alá szerződést egy nagy céggel: 12 területi képviselőjük van és felvették a mi termékeinket is portfóliójukba.

–  Vannak Borsodnádasdon más „kitörőemberek” is?

–  Igen vannak, de a helyben kitörés elég nehéz. Ennél pontosabban: konvergál a nullához. Nincsenek meg a feltételek, lassan a város legnagyobb munkáltatója az önkormányzat lesz.

–  Ezek után jöhet a kérdés: helyben maradást tervezik a jövőben is?

–  Igen. Az én munkámat, vagyis a vállalkozást lehet onnan is irányítani, maga a cég a közeli Bodonyban van. Egyelőre nincs változás tervbe véve. Nagyon szeretjük a környéket is - Eger sincs messze- itt él minden ismerősünk, barátunk, ide kötnek minket a rokoni szálak. A család –édesapámék – foglakoznak erdőműveléssel is, vagyis a saját területeinket is művelni kell. Ez is egyfajta röghöz kötöttséget jelent, de jó értelemben. Illetve itt tart, ami a munka mellett az életem másik felét tölti ki, az enduro. Egyébként a mostani kenyérkereső munkánkhoz is a motorsport által jutottam: Farkas János korábbi ralliversenyzővel a mostani üzlettársammal is ezen keresztül ismerkedtem meg. Működik egyébként egy sportegyesületünk is, ami 2010 óta létezik, ez a Mad Boyz Motorsport Közhasznú Egyesület így ”z”-vel, kicsit szlengesen elnevezett klub, aminek én vagyok a vezetője. Van egy kis pályánk is a környéken. 2012 óta minden évben rendezünk valamilyen motorversenyt is: az utolsó két verseny már országos bajnoki futam is volt. Az idei évben ez kimarad, a cégnél felgyülemlett feladatok, no meg a lagzink miatt.

–  Három napos lesz?

– Nem, azért annyi nem valószínű, de az a hétvége hosszú lesz, talán marad idő a pihenésre is.

–   Tényleg, mi arrafelé a hagyományos menü ilyen jeles alkalomkor?

–  Alapvetően a palóc ízvilág a legjellemzőbb Borsodnádasdon, mi barkók vagyunk, ami úgy is megfogalmazható, hogy a palóc népcsoport egyik mellékága. Tehát: húsleves főtt hússal, töltött káposzta – a nagytöltelékes változat, vagyis az öklömnyi méretű, nem paradicsomos – utána pörkölt, aztán a sültes tálak.

–  Nincs messze a szlovák határ…

–  Nagymamám sokszor készített sztrapacskát, ha erre gondol és tudom, még sok minden más ételben is fellelhető ez a közelség.

–  Visszakanyarodva: volt valamilyen familiáris nyomás a továbbtanulásra?

–  Nem különösebben, mert nekünk nem volt kérdés, hogy valamilyen diplomát szerezzünk. Szóval lehet, hogy volt ilyen elvárás, de nem nagyon került elő, mert magunktól is így gondoltuk a bátyámmal.

–  Ha egy kicsit a jövőbe néznénk-  most meddig tervez előre?

–  Most öt éves terv van. Bevásároltuk magunkat két cégbe, rá is ment az önálló lakásra félretett pénz jó része.  Remélhetőleg három-négy év múlva már lesz lehetőségünk visszaforgatni a befektetett összegből, így indulhat az önálló lakhatás projektje, no és - remélem a párom is így gondolja - a szülővé válás.  Céges oldalon is természetesen pozitív tervek vannak , mind árbevételi, mind egyéb mutatók tekintetében. Nem vagyok híve a hirtelen ugrásoknak, nincs tervezve komolyabb hitelfelvétel. Amennyire lehet, próbáljuk önerőből megugrani a sorra következő feladatokat.

–  Honnan jött a pénzügyekhez való értés?

– Nekem a motorozás kisgyerekkorom óta mániám, szenvedélyem a motor. Ez azt jelenti, hogy hat éves korom óta gyötörtem a nagypapa Babettáját, amiről persze még a lábam se ért le, de már szaladozhattak utánam, megálláskor nehogy eldőljek, elessek. Ezt a „szintet” megtartottam úgy 14 éves koromig, vagyis addig legalább kétszer akkora motorjaim voltak, mint én magam. Ilyen fokú rajongás mellett egyszerűen muszáj volt az üzleti érzéket is megtalálni és fejleszteni magamban, mert azt mondták a szüleim, hogy addig csinálhatom a motorozást, amíg magam tudom finanszírozni. Persze lehet, hogy első gondolatuk az volt, hogy ez talán eltántorít, de nem így történt.

Egyedül vitte az „üzletet” ennyi idős korában?

– A bátyám is hasonlóan rajongott a motorokért - ő hat évvel idősebb nálam - így nekiálltunk közösen rosszabb állapotú kismotorokat megvenni, és megjavítva, felújítva továbbadni. Én körülbelül tíz-tizenkét éves voltam, amikor beindítottuk az „üzletelést”. A tervek elérése érdekében addig szinte soha semmit nem vettem magamnak, még a locsolópénzt is sajnáltam elkölteni, ment a borítékba a többihez. A bátyám se szórta a pénzt, igazából ez volt az első közös „projektünk”, még ha utána érdeklődésünk más –más irányba is vitt minket.

–  Ennyi minden mellett mikor tanult, mondjuk nyelvet?

–  Már a középiskolában szereztem középfokú nyelvvizsgát, aztán az egyetemen részt vettem egy két tannyelvű oktatásban, sikerrel elvégeztem azt is. Úgy hiszem, még a diplomámba is beírták ezt. A nyelv már azért is kiemelt figyelmet kapott nálunk, mert minden cég, akitől vásárolunk, az bizony külföldi.

–  Ha még távolabbi tervekre gondol?

– Szeretnénk a speciális kenéstechnika területén terjeszkedni. Van most például Magyarországon bányaipari cégnél futó tesztünk-pozitív eredményekkel. Most újabb hajtóműhöz kérnek próbaanyagot. Ezek régi hajtóművek, hatalmas felújítási költséggel és egyszerűen fogalmazva minél tovább szeretnék életben tartani őket.

–  Mivel tud ebben egy viszonylag fiatal, nem vegyészettel foglalkozó magyar cég segíteni?

–  Gyári anyagok felhasználásával gyakorlatilag mi állítjuk össze azt az adalékanyag kombinációt, ami az adott gépeknél segít elérni az előbb említett célt. Csak úgy adunk el ilyen egyedi adalékanyag csomagokat, ha a gyár is rábólint a munkánkra. Rajtuk kívül még a gödöllői Szent István Egyetemmel, Mezei Tibor Mestertanár úrral működünk együtt a fejlesztésekben.

A leglényegesebbel még adós vagyok: riportalanyom, László Márk huszonnyolc éves. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....
2024.04.19
A Mazda Motor megkezdte a MAZDA MX-30 e-SKYACTIV R-EV európai modelljének sorozatgyártását a....
2024.04.19
A hétvégén a Róma mellett található Vallelunga versenypályán kezdődik a túraautósok....
2024.04.19
A sanghaji aszfaltcsíkon öt év után rendeznek újra F1-es versenyt. ..
2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc....
2024.04.19
Ideiglenes kényszermegoldásokkal hozná versenyképes pozícióba az európai gyártókat az Európai....
2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....