repülés

Darazsak és varacskos disznók a főváros egén

2015.07.04.

Hat év után visszatért Magyarországra a Red Bull Air Race, a műrepülők száguldó cirkusza ezúttal is a fővárosban a Duna fölött, a Parlament előtti szakaszon méri össze a tudását a hétvégén.

A mezőnyben ott van a sorozat "keresztapja", Besenyei Péter, aki egy vadonatúj fejlesztésű Edge 540-es géppel várja a küzdelmeket, amellyel - ahogyan korábban fogalmazott - megnőttek az esélyei. Gyulay Zsolt, a szervező Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója korábban hangoztatta, hogy a Forma-1-es Magyar Nagydíj mellett az Air Race a másik olyan technikai sportrendezvény, amely imázs és reklámérték szempontjából nagyon sokat hoz az országnak, éppen ezért volt fontos, hogy 2009 után visszatért a sorozatba a budapesti állomás.

Besenyei Péter új gépén repül az időmérő edzésen a Duna felett

A kísérőprogramok részeként Magyarországra érkezik a Flying Bulls számos különféle géppel, az egyik legnagyobb újdonságot azonban az Amerikai Légierő négy A10-es gépe jelentette. Ez az a típus, amelyet varacskos disznónak is becéznek, s ilyet korábban még nem láttak eddig egyetlen rendezvényen sem a Duna fölött.

Varacskos disznók, azaz A 10-es amerikai harci gépek köteléke a Parlament fölött

A Magyar Honvédség műszaki alakulatai harmincperces dinamikus bemutatóval készültek helikopterekkel, vadászrepülőkkel. A gyors reagálású katonák és a különleges mentő katonák a tűzszerészet katonáival együttműködve egy kisebb hadműveletet hajtottak végre a Dunán ma és holnap is így tesznek: úgynevezett ellenséges hajót vesznek majd birtokba, az akciót pedig a helikopterek fedezik.

Legutóbb, vagyis 2009-ben 650 ezer néző figyelte a felfújható kapuk között zajló száguldást, idén is legalább ötszázezer szurkolót várnak a programra. (MTI)

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.16
Mostantól akár egy műszaki áruházban is rátalálhatunk a következő új autónkra. A Geely modelljei a....
2026.08.16
Sok autóst zavarja, amikor egy kerékpáros nem az út szélén teker. Pedig számos esetben így....
2026.08.16
Tizenkét ember meghalt és legalább tízen súlyosan megsérültek az M3-as autópályán történt....
2026.08.16
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt....
2026.08.16
Olyan sokszor elhangzik a kérdés, hogy miért nincsenek kei carok az európai piacokon. Most talán....
2026.08.15
Amikor 1949-ben megérkeztek az első Volkswagen Bogarak az Egyesült  Államokba, a Ford, a General....
2026.08.15
A kezdeti kapacitások kialakítása után ütemterv szerint halad a Duna vízszintjét emelő beruházás....
2026.08.15
Nagy visszhangot váltottak ki a kínai szaksajtóban azok a felvételek, amelyek megörökítették, amint....
2026.08.15
Mintegy száz járatát törölte szombaton és vasárnap az Easyjet légitársaság franciaországi vállalata....
2026.08.15
 Magyarország kulcsfontosságú helyszínné vált az európai autóipar számára, kiszolgálva a három nagy....