Knight Rider

David Hasselhoff újra beül KITT volánja mögé

2019.11.21.

Amerikában a nyolcvanas, Magyarországon a kilencvenes években nőtt fel egy nemzedék a filmsorozaton, amelynek főszerepében David Hasselhoff egy intelligens sportkocsi volánjánál üldözi a bűnözőket. Michael Knight megformálója most a HISTORY filmjében újra beül KITT-be, és megmutatja, hogyan szabott irányt a következő évtizedek autóipari fejlesztéseinek a Knight Rider.

Amikor a Pontiac 1982-ben piacra dobta Firebird nevű sportkocsi-modelljének harmadik generációját, aligha gondolta, hogy az autó a harminc évvel későbbi autóipari trendek előfutára lesz. Méghozzá egy furcsa sci-fi- elemekre is építő sorozatnak köszönhetően, ahol a főhős „pajtinak” hívja beszélő autóját. A Knight Rider KITT (Knight Iparművek Kétezres) nevű autója egy mesterséges intelligenciával és mindenféle futurisztikus kütyüvel felszerelt Firebird volt.

A jó sci-fi ismérve, hogy a fantasztikus technológiák zöme idővel megvalósul és a Knight Rider ebből a szempontból is jól teljesített. Noha az olajvető, a katapultülés és a két keréken egyensúlyozó üzemmód – szerencsére – nem terjedt el, jó néhány más megoldás igen. Michael Knightot alakító David Hasselhoff a HISTORY új filmjében most újra beül KITT-be, de nem bűnözőket kerít kézre, hanem a megmutatja melyek azok a technológiák, amelyeket a fekete szuperkocsiból már a hétköznapi autókban is megtalálhatunk.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.21
A szabadságolások időszaka sem fékezte le a magyar használtautó-piacot: augusztusban több mint 79....
2026.09.21
Több mint egy évszázad benzingőzös hagyománya után új korszak kezdődik a Bentley történetében:....
2026.09.21
Miközben a német autógyárak egyre nehezebben értékesítik modelljeiket a világ meghatározó piacain,....
2026.09.21
 A bécsi rendőrség és más sürgősségi szolgálatok magas rangú képviselőivel ünnepelte a....
2026.09.21
Súlyos kormányzási problémát okozhat egy korróziónak kitett rögzítőcsavar több Volkswagen- és Audi-....
2026.09.21
Egymással versengő autógyártók, beszállítók és kereskedők fogtak össze azért, hogy a kínai márkák....
2026.09.21
Nem egyszerűen néhány humanoid robot munkába állításáról van szó: a Toyota becslése szerint 2028-....
2026.09.21
Az autó ugyanúgy tankol, ugyanaz a belső égésű motor dolgozik benne, és még a meglévő benzinkutat....
2026.09.20
Dízeles, manuális váltós, kényelmes és még elég extrás is. A Caravelle hozza, amit várunk tőle. ..
2026.09.20
Olykor 25–30 év gyakorlás sem elég, hogy valaki Takumi lehessen, és a rendszeres vizsgák is komoly....