BMW gyár

Debrecenben megkezdődhetnek a BMW autógyár építési munkálatai

2019.09.24.

A debreceni BMW autógyár építési munkálatai megkezdődhetnek – jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kedden, amikor a városban aláírták az infrastrukturálisan előkészített terület adásvételi szerződését, és ezzel a beruházási terület a BMW Group tulajdonába került.

Munkagépek dolgoznak a leendő BMW-gyár építési területén Debrecen közelében 2019. szeptember 23-án. MTI/Czeglédi Zsolt

Palkovics László jelezte: a kormány 130 milliárd forinttal járult hozzá a gyárnak is helyet adó debreceni észak-nyugati ipari övezethez kapcsolódó közlekedési infrastruktúra kialakításához, további 35 milliárdot pedig a debreceni oktatási rendszer fejlesztésére fordítanak annak érdekében, hogy hosszú távon szakképzett munkaerőt biztosíthassanak a városban működő cégeknek.

"Száz év magánynak van vége" - mondta a miniszter arra utalva, hogy száz éve nem volt a térségben ilyen volumenű beruházás, amely "az ország egyik sikertörténete".

Palkovics László felidézte: 2014 és 2019 között több mint hatezer új munkahely jött létre Debrecenben, a beruházások értéke meghaladta az 580 milliárd forintot, 2030-ig pedig további, mintegy 600 milliárd forint fejlesztési forrást "raktak össze" Debrecen számára.

Beszélt arról is, hogy az oktatásfejlesztési program keretében versenyképessé teszik a mérnökképzést a városban, az egyetemen 400-500 új mérnök hallgatót képeznek évente. Az egyetem és a vállalatok innovatív együttműködésének támogatására az országban nyolc science-parkot alakítanak ki, a debreceni park létrehozásának ügye hamarosan a kormány elé kerül - mondta Palkovics László.

A miniszter a high-tech beruházások "termőre fordulásával", az alkalmazott magas technológiával és a nagy termelékenységgel indokolta az eddig jellemzően együttmozgó magyar és a német gazdaság pályájának eltérését, és felidézte, hogy Magyarországon a második negyedévben 5,2 százalékos volt a gazdasági növekedés szemben a németországi 0,4 százalékkal. Palkovics László megjegyezte, hogy a magyar járműipar élen jár: 620 hazai járműipari vállalat van, köztük a világ 20 meghatározó cége. Hozzátette: egy legutóbbi IMF-felmérés szerint Magyarországon a high-tech-beruházások aránya 70 százalék, ezen a területen Magyarország a legnagyobb exportáló az Európai Unióban.

Michele Melchiorre, a gyár igazgatója azt közölte, hogy a debreceni BMW autógyár építési munkálatai 2020 tavaszán kezdődnek. Hozzátette: már 250 BMW- alkalmazott dolgozik a debreceni gyár munkálatainak előkészítésén, augusztusban az első négy HR-munkatárs is csatlakozott a céghez, a munkavállalók toborzása is megkezdődött. Debrecenben már irodát nyitottak, a leendő munkatársaikat nagy gondossággal választják ki, ugyanis a képzett munkaerő a legfontosabb - jegyezte meg az igazgató. Debrecenben akkumulátoros és belső égésű motorral szerelt gépkocsikat fognak előállítani.

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint a BMW-beruházás nemcsak Debrecennek, hanem az egész megyének, a Tiszántúlnak "szab új irányt", aminek a hatása a határon túli területekre is kiterjed. Jelezte: Hajdú-Bihar megyében az elmúlt öt évben 40 százalékkal nőtt az ipar teljesítménye. Magyarország ma évente 500 ezer személygépkocsit és 2,5 millió motort állít elő, a BMW gyárral a magyar autógyártás "újabb koronaékszerrel gazdagodik" - mondta.

Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere a város története legnagyobb fejlesztésének nevezte a BMW-beruházást, amely a gazdaság mellett a munkahelyteremtésben, az oktatásban és a közlekedési infrastruktúrában is új távlatokat nyit a térségben.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....