Debrecen

A debreceni repülőtéren nyitott kirendeltséget a légügyi hatóság

2015.12.08.

- Budapesten kívüli első kirendeltségét nyitotta meg a debreceni nemzetközi repülőtéren a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) Légügyi Hivatala kedden - jelentette be Győri Gyula, az NKH elnöke a helyszínen, sajtótájékoztatón.

A debreceni repülőtér forgalma ma már indokolja, hogy a légügyi hatóság képviselője folyamatosan jelen legyen a légibázison, és a közvetlenül nyújtott felügyeleti tevékenységgel hozzájáruljon a repülés- és utasbiztonság növeléséhez - mondta az elnök, hozzátéve: ezentúl a hatósági szolgáltatások teljes spektrumával a Debrecenbe érkező és onnan felszálló utasok, a pilóták, a légitársaságok és a földi kiszolgáló szervezet szolgálatában állnak.


A közlekedési, és ezen belül a légügyi hatóság ugyanis szolgáltató jellegű szervezet, nem a büntetés, a "tetten érés" a célja, hanem az, hogy partnereikkel közösen alakítsák ki azt a szolgáltatási színvonalat, ami a repülés biztonságát szavatolja - magyarázta Győri Gyula.

"Ésszerűség, nemzeti érdek és jogszerűség" vezérli az NKH munkáját - jelezte, hozzátéve: légügyi területen eddig közel hatvan jogszabály változtatására tettek javaslatot, aminek 80-85 százaléka már megvalósult. Győri Gyula bejelentése szerint a debreceni kirendeltségükön egy személlyel folyamatosan jelen lesz a hatóság, de a létszámot a feladatokhoz mérten alakítják. Barcsa Lajos (Fidesz-KDNP), Debrecen alpolgármestere emlékeztetett: 2011-ben az utasforgalom alig érte el a húszezret évente, idén már 170 ezer utas veszi igénybe a debreceni repülőtér szolgáltatásait, számuk pedig jövőre várhatóan megduplázódik.


Jelentős üzenetként értékelte, hogy egy országos hatáskörű szervezet vidéken elsőként Debrecenben nyit kirendeltséget, azon a repülőtéren, amely a város regionális vezető szerepét is erősíti. Herdon István, a repülőteret működtető Xanga cégcsoport vezérigazgatója emlékeztetett rá: a Lufthansa légitársaság egy nappal korábban jelentette be, hogy áprilistól heti három alkalommal menetrendszerű járatot közlekedtet Debrecen és München között, a WizzAir légitársaság pedig London, Eindhoven és Milánó mellett december közepétől Brüsszelbe, Malmőbe és Párizsba is indít járatokat a debreceni repülőtérről.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.14
Összeszedtük a japán prémiummárka legkisebb példányszámban gyártott modelljeit, amelyek között....
2026.08.13
Vendég: László Márk kenéstechnikai szakmérnök, az IGOL hivatalos magyarországi importőre ..
2026.08.13
A BMW 2026-ban is meghatározó szereplője lesz a Monterey Car Week eseménysorozatnak: a Monterey-....
2026.08.13
Bárkinek lehet légkondicionált mellénye!   ..
2026.08.13
Az Emirates az elmúlt hónapok geopolitikai bizonytalanságaira reagálva több ponton is nagyobb....
2026.08.13
A munkával összefüggő közúti balesetek megelőzésére három nagyon különböző megoldás jutott be az....
2026.08.13
A Paloznaki Jazzpiknik idén is a jazz, a soul, a funk, a pop, az R&B és az elektronikus zene....
2026.08.13
A Ford Authority értesülései szerint a Ford Motor Company szabadalmat nyújtott be egy....
2026.08.13
Az utazási főszezon közepén, augusztusban a német rendőrség fokozottan fellép a sebességtúllépőkkel....
2026.08.13
Kína gazdasága veszélyes dilemmában van: a gyárak teljes kapacitással termelnek, de a belföldi....