stratégiai megállapodás

A Delphi cégcsoporttal kötött együttműködési megállapodást a kormány

2014.01.30.

A járműipari beszállító Delphi cégcsoporttal kötött stratégiai együttműködési megállapodást a kormány, a dokumentumot Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Jámbor Zoltán, a Delphi magyarországi vezetője írta alá csütörtökön Budapesten.

Ez a 38. stratégiai együttműködési megállapodás, amelyet a kormány nagyvállalatokkal aláír.

Varga Mihály hangsúlyozta: Magyarország fejlődésének kulcsa a magas hozzáadott értékű termékeikkel globális sikereket is elérni képes vállalatok integrálása a magyar gazdaságba. Ehhez elengedhetetlen az együttműködés a kormány és a cégek között - tette hozzá.

Jámbor Zoltán, a Delphi magyarországi vezetője (b) és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kezet fog a Delphi Hungary Kft. és a magyar kormány közötti stratégiai együttműködési megállapodás aláírásán Budapesten, a Nemzetgazdasági Minisztériumban 2014. január 30-án.
MTI Fotó: Kovács Tamás

Jámbor Zoltán azt emelte ki, hogy a járműipar az egyik leginnovatívabb és leghatékonyabb üzleti szektor világszerte, a Delphihez hasonló beszállítók az egyes járművek értékének mindegy 75 százalékát állítják elő, és új technológiákat fejlesztenek ki.

Az aláírás előtt köszöntőt mondott Hende Csaba honvédelmi miniszter, Szombathely fideszes országgyűlési képviselője. Kiemelte: a Delphi magyarországi sikertörténete 1991-ben Szombathelyen kezdődött, ahol a cég 1500 embernek ad munkát, több mint egymilliárd forint iparűzési adót fizet.

Varga Mihály hangsúlyozta: a Delphi magyarországi története során mindvégig arra törekedett, hogy minél jobban beágyazódjon a magyar gazdaságba. Jó példája ennek a vállalat együttműködése a magyar műszaki iskolákkal és egyetemekkel. Ez a törekvés találkozott a jelenlegi kormány aktív befektetési politikájával, és ennek eredményeként jött létre a stratégiai megállapodás.

A miniszter kiemelte: a Delphi beruházásai alapján okkal lehet gondolni, hogy pozitívak a magyarországi tapasztalataik, elégedettek a hazai üzleti környezettel. Úgy vélte, Magyarország esélye saját komparatív előnyeinek feltárásában, és az arra épített versenyelőny kialakításában rejlik.

Kifejtette, hogy a kormány számára a legfontosabb cél a foglalkoztatás és a beruházások növelése, a magyar gazdaság versenyképességének javítása. Az eredményeket  jól jelzi, hogy a tavalyi trendfordító év után immár Magyarország esetében nem az a kérdés, hogy nő-e a gazdaság, hanem az, hogy mennyivel. A kormány az idei költségvetésben 2 százalékos növekedéssel számolt, de egyes elemzők ennél is magasabb bővülést prognosztizálnak - hívta fel a figyelmet.

Emlékeztetett rá, 2010 januárjához képest az ipari termelés 12 százalékkal emelkedett, a járműgyártás pedig 41 százalékkal növelte kibocsátását. Hozzáfűzte: a beruházások 2013 második negyedévétől szintén markáns fordulatot vettek és négyévnyi visszaesés után újra növekedtek. A magyar gazdaság úgy mutat fel jelentős növekedést, hogy közben a külső egyensúlyát megőrizte, sőt a folyó fizetési mérleg többlete javul az előző évhez képest, és az ország külső finanszírozási képessége is javult - ismertette Varga Mihály. Szólt arról is, hogy 2010 eleje óta a működő tőke beáramlása meghaladta a 7,4 milliárd eurót, amely 2013 harmadik negyedévének végéig az állomány közel 11 százalékos növekedését eredményezte.

Az egészséges szerkezetű gazdasági növekedésben a belső fogyasztás is egyre markánsabb szerepet játszik. Ezekhez a gazdasági eredményekhez Varga Mihály szerint hozzájárult a magyarországi Delphi csoport tevékenysége is.

Jámbor Zoltán elmondta: az új beruházások létrehozásakor nagyon fontos kritériumoknak kell megfelelni, alapvető szempont, hogy ott legyenek, ahol a vevők, valamint hogy szakképzett munkavállalókat és versenyképes beszállítókat érjenek el. Magyarországon minden feltétel adott, ezért a kormány támogatására és a magyar emberek szakértelmére támaszkodva a Delphi mind az 5 divíziója jelen van az országban. A Delphinek 4 gyára működik Magyarországon, és az elmúlt 20 évben több mint 220 millió eurót fektettek be az országban, jelenleg pedig mintegy 3400 munkavállalót foglalkoztatnak Magyarországon.

Jámbor Zoltán szerint a magyar gazdasági környezet ösztönzi a csúcstechnológiát gyártó cégeket, és az infrastruktúrától kezdve támogatja a gyártási folyamatokat, ez egészül ki az itt élő emberek szakértelmével. Vagyis minden adott, ami képessé teszi a Delphit arra, hogy csúcsminőségű termékekkel szolgálja ki a legmagasabb követelményeket támasztó európai gépjárműgyártókat. 

Hozzáfűzte: fontos az elkötelezett kormányzati támogatás is, és a kabinet támogatása, hozzáállása meghatározó volt abban, hogy a Delphi magyarországi beruházásainak bővítése mellett döntött.

Hende Csaba hangsúlyozta: Szombathely hálás a Delphinek, és büszke azokra az emberekre, akik eszükkel, szorgalmukkal, munkájukkal megalapozzák a közös sikereket.  A honvédelmi miniszter felidézte, hogy 2012-ben a kormány  kiemelt fejlesztési központtá nyilvánította a Nyugat Pannon Járműipari és Mechatronikai Központot, amely a helyi cégek, kamarák, és önkormányzatok, és tudományos világ erőit kapcsolja össze. Elmondta, hogy a kormány is "hozzáteszi a magáét" az együttműködéshez, például infrastruktúra fejlesztéssel, vagy a duális szakképzés rendszerének megerősítésével.

Hende Csaba elmondta, hogy a Nyugat Pannon Járműipari és Mechatronikai Központ cégei a következő három évben 90 milliárd forintnyi új tőkebefektetést, és közvetlenül 3500 új munkahely létrehozását tervezik. A 2010 óta tapasztalható ipari fellendülésnek - amely beleillik a kormány újraiparosítási politikájába - köszönhetően Szombathelyen 45 százalékkal nőtt az iparűzési adóbevétel, ami a vállalatok dinamikus növekedését jelzi - mondta el Hende Csaba hozzátéve, hogy a munkanélküliség is az országos átlagnál jóval alacsonyabb, 4,7 százalék a városban.

MTI
    

 

Az oldal fő támogatója

 

2023.02.08
Balesetek, torlódások, rendkívüli közlekedési események – az Útinform jelenti. ..
2023.02.08
Senki sem szeretne osztozni a juttatásokban, ráadásul a bajnokság értékének csökkenését látják egy....
2023.02.07
Több tankot is elbír, legalábbis ami a tömeget illeti, és ha kell, simán átmegy rajtuk, persze csak....
2023.02.07
Balszerencse egy garázda autósnak az A2-es autópályán. Fényszóróit villogtatva „letakarított” egy....
2023.02.07
A következő Volkswagen akkumulátorgyár a kanadai Ontario tartományban épülhet fel. Ezt a helyi....
2023.02.07
Két hivatalos jégdrift-világrekordot is felállított Enyaq RS iV modelljével, azaz sportos RS-....
2023.02.07
Szerencséje volt annak az autósnak, aki a vasúti átjáróban a piros jelzés ellenére fékezés nélkül....
2023.02.07
A kínai gyártók érkezése Európába töretlen és egyelőre semmi sem állíthatja meg őket. ..
2023.02.07
Új vasúti biztonsági berendezést fejlesztett a PowerQuattro Zrt., amely a projekthez több mint 294....
2023.02.07
Biró István fővárosiként választotta a győri Széchenyi István Egyetemet. Olyan intézményt keresett....