dízel
2023-ban 70,9 milliárd eurót költöttek az olasz autósok benzin és gázolaj vásárlására, ami enyhe csökkenés (-0,3%) a 2022-es történelmi csúcshoz (71,1 milliárd) képest. Az igazsághoz tartozik, hogy közben jelentősen csökkentek az üzemanyagokra vonatkozó adókedvezmények (jövedéki adó és áfa), így az állam bevétele 22,7%-kal nőtt az előző évhez képest.
Ami mellbevágó adat - figyelembe véve a „zöld” célokat -, hogy a dízel-fogyasztás továbbra is nagyon magas, eléri a 28 milliárd litert (a 2000-es 22,1-hez képest), ami jóval meghaladja a benzinfelhasználást, ami 11,1 milliárd litert tett ki tavaly. Az adatok azért is meghökkentőek, mert 2000-ben már majdnem egyenlő volt az arány. Alig valamivel több benzin fogyott (22,4 milliárd liter), mint gázolaj.
Az üzemanyagokra költött 2023-as, 70,9 milliárd eurós összkiadásból 38,1 milliárd folyt be az államkasszába adók formájában. Az ipari komponens, vagyis a termelői, feldolgozói és forgalmazói befizetések összesen 32,8 milliárdot tettek ki.
Ha a két üzemanyag-fajta, azaz a benzin és gázolaj fogyasztási trendjét vizsgáljuk 2000 és 2023 között, akkor az látható, hogy míg a 21. század elején a fogyasztás mértéke közel azonos szintű volt, addig 2023-ban a gázolaj-fogyasztás aránya a benzineshez képest két és félszeresére ugrott.
Nemrégiben tanulmány jelent meg az olasz autós szaksajtóban arról, hogy kb. 2,6 millió dízelautó közlekedik az olasz utakon „gyanús mértékű” nitrogén-oxid (NOx) kibocsátással. Becslések szerint ez a szám 1,9 millió olyan autót is tartalmaz, amelyek extrém NOx-kibocsátással rendelkeznek, és valószínűleg tiltott kibocsátás-manipuláló eszközöket használnak. Vagyis normál esetben simán megbuknának a műszaki vizsgán. Azt azonban az olasz kormány nem meri megkockáztatni, hogy ezt a csaknem 2 millió autót egyik napról a másikra kivonják a forgalomból.
2022-ben végére a forgalomban lévő gépkocsik száma 39,3 millióra nőtt az 59 milliós lakosságú Olaszországban. Az autók átlagéletkora meghaladja a 12 évet. Az adatokból egy menthetetlenül öregedő gépkocsiállomány képe rajzolódik ki.
A forgalomban lévő több mint 39 millió gépkocsi körülbelül 25%-a 17 éven felüli, Euro 4 előtti. Ehhez jönnek még a haszongépjárművek: a 4,2 milliós járműpark 41%-a Euro 4 előtti volt. A 3,5 tonna feletti ipari járművek száma 725 ezer, több mint 50%-uk Euro 4-es, átlagéletkoruk 14,3 év. Autóbuszból 62 400 darab van forgalomban, átlagéletkoruk 12 év.
Az energetikai átállás, ha lassan is, de halad: 2022-ben a benzinmotorok aránya 30%-ról 27,7%-ra, a dízelmotoroké 22,1%-ról 19,6%-ra esett vissza, így a vezető szerepet immár a hibrid autóké 34%-kal.
Az elektromos járművek aránya azonban visszaesett 8,8%-ra, így Olaszország az utolsó helyen áll az 5 legnagyobb európai piac összehasonlításában. Németország áll az élen (31,4%), majd az Egyesült Királyság (22,9%), Franciaország (21,6%) és Spanyolország (9,7%) következik.
Az olaszok lemaradásának okai között szerepelnek a rosszul kialakított ösztönzők, valamint a töltési infrastruktúra elégtelensége. A töltőállomások száma alapján – európai összehasonlításban - Olaszország csak a 15. helyen található 33 ezer töltőponttal. Ez 6,7 töltési lehetőséget jelent 100 kilométerenként, szemben a 8,9-es európai átlaggal.