Geely E2

Dobó Kata lett a kínai elektromos autó, a Geely E2 márkanagykövete

2026.08.14.

Dobó Kata lett a Geely E2 márkanagykövete. Hazánk egyik legismertebb és legkedveltebb színésznője, aki az elmúlt években a filmrendezés területén is bizonyított, ennek apropóján látogatott ki a Sziget Fesztiválra. Itt mutatkozott be ugyanis Európában elsőként a sikermodell, amelyből minden 40. másodpercben vásárolnak egy darabot a világon.

Európa egyik legnagyobb múltú és legkedveltebb zenei és kulturális fesztiválja, a Sziget idén is számtalan izgalmas programnak adott otthont, ezek közül is kiemelkedett ugyanakkor a részben vagy teljesen elektromos meghajtások és biztonsági technológiák világszintű vezető fejlesztője, a Geely által a Sziget Main Stage VIP by Geely-ben tartott modellpremier: itt láthatta először testközelből ugyanis a hazai és európai sajtó és influenszerek, valamint a szélesebb közönség az autógyártó rekordidő alatt stílusikonná váló kompakt elektromos autóját, a Geely E2-t.

A debütálása után szinte azonnal az eladási listák élére ugró, mára pedig a világ legkelendőbb kisautójává váló Geely E2 elképesztően pozitív világszintű fogadtatását jól mutatja, hogy a 664 darabbal a bemutatását követően már 800.000 darab talált belőle gazdára, minden korábbinál trendibbé, népszerűbbé és nem utolsósorban elérhetőbbé téve a környezettudatos tisztán elektromos autózást.

A számos korábbi elismerésen, egyebek között a ‘GLAMOUR Women of the Year – Az év színésznője’ díjon, vagy éppen az ‘El a kezekkel a papámtól!’ című rendezésével a San Diegó-i Nemzetközi Gyerekfilm Fesztiválon szerzett fődíjon túl 2026-ban az ‘Év tudatos nője’ díjjal is elismert és ugyancsak az idei évben az ELLE Hope díjra is jelölt Dobó Kata filmművészeti és színházi tevékenysége mellett hosszú idő óta ismert közéleti és társadalmi felelősségvállalási aktivitásáról is, és az egyik leghitelesebb magyar celebritásként tartják számon, akire nem mellesleg sokan stílusikonként is tekintenek.

A világszinten immáron 59%-ban elektrifikált, új energiás autókat értékesítő és ezen technológiák globális vezető fejlesztőjének számító, környezeti lábnyomának csökkentésében az autók lokális emisszióján túl a teljes beszállítói láncra kiterjedő karbonsemleges működését célul kitűző Geely számára éppen Kata társadalmi felelősségvállalás és környezettudatosság iránti közismert elköteleződése jelentette azt a kapcsolódási pontot, amelynek nyomán felkérte a hírességet a márkanagyköveti együttműködésre.

“Bevallom őszintén a tavaszi magyarországi debütálása előtt nem ismertem a Geelyt, mára persze tudom, hogy a világ egyik legnagyobb autógyártója, amely számos Európában is jól ismert patinás márkát jegyez, közöttük például a Volvót, vagy épp a Lotust, de jól esett, hogy az autógyártó rögtön bennem gondolkodott a márkanagyköveti együttműködés kapcsán. A márkával való ismerkedés pedig során nagyon hitelesnek találtam a Geely környezettudatossággal, biztonsággal és technológiai innovációkkal kapcsolatos elkötelezettségét, illetve világszintű vezető szerepét ezeken a területeken" – mesél Kata hazánkban idén tavasszal debütált, világszinten ugyanakkor mintegy 30 éves járműipari múlttal és globális elismertséggel rendelkező ázsiai autógyártóval létrejött együttműködésének részleteiről.

"Nőként az E2 külseje, egyszerre vidám és elegáns formavilága és praktikus belső kialakítása fogtak meg, anyaként pedig a biztonsági funkciói. Jó érzés, hogy egy olyan modellt képviselhetek a mindennapokban, amely egyszerre stílusos és trendi, és egyszerre üzen a környezettudatosság fontosságáról" – mesél első benyomásairól a színésznő a jó eséllyel a B-szegmenst hazánkban is alapjaiban újra rajzoló kompakt, ötajtós ferdehátú elektromos autóról, amely elmondása szerint ideális lesz számára a mindennapokban, hiszen jellemzően a városban autózik.

"Nehéz lesz választani az elérhető vagány színek közül, a zöld és a rózsaszín is nagyon tetszik." – teszi hozzá Kata, azt is elárulva, hogy ő is a Szigeten találkozott elsőként az autóval, ahova egy igazi emlékezetes anya-lánya program részeként érkezett, és a sajtótájékoztatót követően a Main Stage VIP by Geely vendékeként, a Geely SkyBoxból élvezték a főszínpad koncertjeit.

“Katát nem mindennapi, több évtizedes munkássága, értékrendje, az általa képviselt szellemiség és értékek sokak számára példaképpé és az egyik leghitelesebb hazai hírességgé teszik. Megtisztelő, hogy vállalta felkérésünket a Geely E2 magyarországi márkanagyköveti szerepére, hiszen ez az egyszerre stílusos, vidám, egyszerre környezettudatos modell, amely reményeink szerint nem csupán üde színfolt lesz majd a hazai utakon, hanem tejesen felvillanyozza majd a kisautók kedvelőit és az egész szegmenst, komoly küldetéssel érkezik, és egyesíti magában a Geely által képviselt alapértékeket: a biztonságot és a környezettudatosságot." - mondta Varga Zsombor.

"Úgy gondoljuk, ha sikermodellünk mellett mindezeken felül egy olyan hiteles és elismert közéleti szereplő is leteszi a voksát, mint Dobó Kata, akkor már az első pillanattól jó úton járunk ennek a célnak az eléréséhez, amit mi sem igazolhatna vissza jobba, mint az, hogy alig egy nappal a modell árainak leleplezése után a magyarországi Geely márkakereskedésekbe csak szeptember első felében megérkező E2-re már megszülettek az első vásárlói szerződések.” – tette hozzá a Geely közép-kelet-európai marketing vezetője.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.14
Az Egyesült Királyságban beszüntette működését a Skywell kínai autómárka helyi forgalmazója. A....
2026.08.14
Először lép be Magyarországra a GYSEV új InterCity motorvonata, amelyből 11 a Budapest-Győr-....
2026.08.14
A Skoda Auto kiemelkedő eredményekkel zárta a 2026-os év első hat hónapját: a cseh autógyártó....
2026.08.14
Dobó Kata lett a Geely E2 márkanagykövete. Hazánk egyik legismertebb és legkedveltebb színésznője,....
2026.08.14
Ha jól számolom, ez már a negyedik 4,4 méter körüli kompakt crossover az európai piacon, ami az MEB....
2026.08.14
Vannak autók, amelyeket gazdáik féltve őriznek, és vannak Toyoták, amelyeknek mostoha sors jut.....
2026.08.14
Mostantól a Civicben is elérhető a Honda S+ Shift technológiája, amely az új Prelude-ben....
2026.08.14
Hogyan lehet úgy életre hívni a Peugeot egyik legendás sportmodelljének szellemiségét, hogy az....
2026.08.14
Az aerodinamikára alapozott pickupot Forma-1-es szakértők tervezték és több hely lesz benne, mint....
2026.08.14
A francia légitársaság november 8-ig meghosszabbította a Babybus néven becézett A318-asok....