fejlesztés és innovációs projekt

Drónfejlesztő és -gyártó cégbe társult a Széchenyi István Egyetem

2021.12.03.

A győri Széchenyi István Egyetem az elmúlt években egyre fontosabb szereplőjévé vált a drónok kutatásának. Ezt a területet erősíti tovább, hogy az intézmény az ABZ Drone Kft.-vel és az MIB Invest Group Kft.-vel közösen új céget alapított drónok és hozzájuk kapcsolódó kiegészítők fejlesztésére, gyártására, amivel a térség gazdasági fejlődéséhez is hozzájárul. 

A drónok az ipar és a mezőgazdaság mind több szegmensében nyújtanak új, innovatív lehetőséget. A Széchenyi István Egyetem Digitális Fejlesztési Központja állami, tudományos és vállalati szereplőkkel partnerségben folytat kutatásokat ezen a területen. Az intézmény látja el a Magyarországi Drón Koalíció szakmai gesztorálását is. Drotár István, a Digitális Fejlesztési Központ központvezetője elmondta: mindezt nemzetközi színvonalú infrastruktúra – többek között a nemrégiben létrehozott dróntechnológiai labor – támogatja. A hallgatók bevonását, a kutatói utánpótlás biztosítását ezen felül a SZEviation hallgatói csapat segíti. Az egyetem a szakemberek oktatásában is jelentős szerepet játszik a drón- és képfeldolgozás oktatólaboratórium kialakítása, illetve a drónirányító- és adatelemző szakirányú képzés révén.

A Széchenyi István Egyetem egyre fontosabb szerepet játszik a drónok kutatásában. (Fotó: Májer Csaba József)

E téren jelent újabb előrelépést az egyetem, a szentendrei ABZ Drone Kft. és a győri MIB Invest Group Kft. részvételével létrehozott cég, az ABZ Innovation Kft., amelynek célja drónok és hozzájuk kapcsolódó kiegészítők fejlesztése és gyártása. Drotár István hangsúlyozta: a vállalkozás tevékenységéhez az egyetem magas szintű kutatás-fejlesztési és innovációs kompetenciáit adja hozzá.

Török Gyula, az ABZ Drone Kft. ügyvezetője kifejtette: cégük többéves tapasztalattal rendelkezik a drónok kereskedelme, szervizelése és a drónokkal kapcsolatos képzés területén. „Ez a szegmens dinamikusan növekszik. Ezért érdemes drónfejlesztéssel és -gyártással foglalkozni, amivel a nemzetközi piacon is megjelenhetünk, hiszen Európában jelenleg csak kis számban készülnek ipari drónok. A Széchenyi István Egyetem jelentős kutatás-fejlesztési potenciállal rendelkezik, ehhez mi elsősorban a termékek piacosításával kapcsolatos tudásunkkal tudunk hozzájárulni. Közösen még sikeresebb projekteket valósíthatunk meg” – emelte ki Török Gyula.

Szekeres István, az MIB Invest Group Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, cégük olyan területekbe fektet be, ahol jelen van az innováció, a környezettudatosság. „Az elmúlt két évben az ingatlanfejlesztésre, az élelmiszeriparra, az ipari technológiákra fókuszáltunk. Az ipari technológiákon belül a pilóta nélküli repülő eszközök fejlesztését az egyik meghatározó irányként kezeljük. Ez az iparág hosszú távon meg fogja határozni a jövőnket. Dolgozunk azon, hogy Győr ezen a területen is felkerüljön a gazdasági térképre. Részvételünket a drónfejlesztésben és -gyártásban, valamint a repülőipari fejlesztésekben hosszú távon tervezzük” – fogalmazott. Hangsúlyozta: Győr gazdasági fejlődését csak a Széchenyi István Egyetem aktív részvételével tudják elképzelni. „Az egyetem aktivitása – ami a kutatás, az oktatás és az üzleti élet összekapcsolására irányul – új perspektívákat nyit meg a város gazdasági életében. Ebben hiszünk, ezt támogatjuk, ezért éreztük szükségesnek bekapcsolódni a programba. Tervezzük, hogy amennyiben találunk új kapcsolódási pontokat, más projektekben is részt veszünk” – fejtette ki Szekeres István.

Dr. Dőry Tibor, a Széchenyi István Egyetem Menedzsment Campus Kompetenciaközpontjának elnöke kiemelte: a stabilitást, pénzügyi erősödést, nagyobb tervezhetőséget eredményező egyetemi modellváltás egyik fontos területe az olyan vállalkozásokban való részvétel, amelyek sikeréhez az egyetem meglévő kutatás-fejlesztési és innovációs kompetenciáival tud hozzájárulni. Erre példa az ABZ Innovation Kft., amelynek tevékenysége, céljai illeszkednek az egyetem erősségeihez. „A piaci trendek alapján egyre növekszik az ipari drónfejlesztő- és gyártó cég piaci potenciálja. Együttműködésünk számára jó alapot jelent a felsőoktatás, illetve az egyetemközpontú innovációs ökoszisztéma kormányzat általi hosszú távú fejlesztési szándéka” – tette hozzá.

A Széchenyi István Egyetem hasznosító vállalkozásán, az Uni Inno Kft.-n keresztül vesz részt az ABZ Innovation Kft.-ben. Dósa Gábor, az egyetem üzletfejlesztési tanácsadója, az Uni Inno Kft. ügyvezetője elmondta: feladatuk az, hogy az intézményben támogassanak, segítsenek és felszínre hozzanak olyan kutatás-fejlesztési eredményeket, amelyek a piacon üzletileg hasznosíthatók. Ezekhez partnereket, hasznosító vállalkozásokat, forrást keresnek, iparjogvédelemmel kapcsolatos tanácsadást és támogatást biztosítanak annak érdekében, hogy piaci siker válhasson belőlük. Hozzátette: az új cég létrejötte ezen tevékenység egyik formája, amely minden résztvevő fél számára előnyökkel kecsegtet.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.09
Vendég: Rusznák András igazságügyi járműszakértő (GOR-CAR) ..
2026.04.09
Bővül a Mol Move autósokat segítő digitális szolgáltatásainak köre: április 7-től a felhasználók....
2026.04.09
 A közúti balesetekben elhunytak többsége autóban ült. Két tartományban nem jelentettek közúti....
2026.04.09
A Toyota egy japán kávégyártó vállalattal karöltve négy különleges keveréket állított elő,....
2026.04.09
Mostanra jól látszik, hogy azok a kínai gyártók tudnak maradandóan sikeresek lenni Európában,....
2026.04.09
Az első negyedévben 128 419 személygépkocsit gyártottak Romániában - írja az economedia.ro az....
2026.04.09
Nagy Roland gokartversenyző személyében magyar tagja is lett az Aston Martin Forma-1-es istálló....
2026.04.09
Egy 50 éves sofőrt fogtak el a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság járőrei - semmi sem....
2026.04.09
A holland CCV fizetési megoldás-szolgáltató olyan energiatakarékos üzemmódot fejlesztett....
2026.04.09
Az IATA vezére szerint a közel-keleti tűzszünet ellenére sem várható gyors enyhülés a....