ittas sofőr

Duplázott az esztergomi részeg sofőr

2018.06.13.

Egy nap alatt kétszer értek ittas vezetésen a rendőrök egy 50 éves férfit – írta a police.hu.

Egy esztergomi lakópark parkolójában okozott anyagi káros balesetet B. László 2018. június 11-én este. Az 50 éves férfi egy üres parkolóhelyre akart beállni, amikor nekiütközött egy, a parkolóban álló személygépkocsinak. B. László ezután adatai hátrahagyása nélkül gyalog távozott a helyszínről. Csakhogy a balesetet egy tanú látta, valamint egy, a lakóparkban felszerelt kamera is rögzítette. A tanú elmondása, valamint a kamerafelvétel adataiból következtetni lehetett arra, hogy a balesetkor B. László ittas állapotban volt.

A kiérkező járőrök azonosították a koccanásokat okozó személygépkocsi tulajdonosát, B. Lászlót. Otthonához érve a járőrök kopogására és csengetésére a férfi nem nyitott ajtót, ezért az egyenruhások a katasztrófavédelem segítségét kérték a bejutáshoz. A lakásban megtalálták a férfit, akit ittas állapotban találtak, így előállították az Esztergomi Rendőrkapitányságra. Kiderült, hogy a férfi korábban alkoholt fogyasztott és így vezette az autóját, majd okozott balesetet, ezért eljárást indítottak ellene és elvették a vezetői engedélyét.

Néhány órával később a járőrök újra intézkedés alá vonták a férfit, amikor Esztergomban közlekedett személygépkocsijával. B. Lászlóval szemben újra fennállt az ittas járművezetés gyanúja, így őt ismételten előállították a rendőrkapitányságra. A mintavételkor kiderült, hogy alkoholos befolyásoltság hatása alatt vezette újra a járművét. Az 50 éves férfival szemben járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az Esztergomi Rendőrkapitányság.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.05
Az európai autóipar erejét évtizedeken át a világ egyik legfejlettebb beszállítói hálózata adta.....
2026.07.05
Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíjat vasárnap....
2026.07.05
Tőzsdei bevezetésre készül a globális autóipar óriásai által támogatott kínai Momenta. ..
2026.07.05
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: 3 doboz csilis babot fogyaszt. ..
2026.07.05
A Szovjetunió mezőgazdaságának gépesítése az 1920-as és 1930-as évek fordulóján stratégiai....
2026.07.05
Élete Magyar sikerrel folytatódott a brit Forma–3 (hivatalos nevén GB3) hungaroringi hétvégéje,....
2026.07.05
A motorkerékpáron, sőt, a kerékpáron hátul ülő utas sem ihat alkoholt szeptembertől, amikor....
2026.07.05
Az atomerőmű hulladékhőjének a fővárosi távfűtésben történő hasznosítása gazdasági és....
2026.07.05
A győri Széchenyi István Egyetem AI- és Jövőstratégiák Központjának friss felmérése szerint az....
2026.07.05
Van két hasonló, az elsőbbséget útszűkületben szabályozó tábla, amit rengeteg sofőr kever össze,....