Neumann János Egyetem

Ebben a tanévben is lesz Made in Kecskemét kurzus a Neumann János Egyetemen

2025.09.22.

Hatodik alkalommal hirdette meg a kecskeméti Neumann János Egyetem Made in Kecskemét nevű kurzusát, amely a kecskeméti autógyár felépítését és működését, valamint az autógyártás területén alkalmazott legújabb technológiákat megismertető tantárgy.

Az egyetem tájékoztatása szerint a kecskeméti Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. együttműködésével létrejött képzés keretében a kft. divízióinak vezetői tartanak előadásokat a hallgatóknak. A program célja, hogy a diákok közvetlen betekintést nyerjenek a világszínvonalú autógyártás működésébe, valamint lehetőséget kapjanak a szakmai kapcsolatépítésre.

A képre kattintva megnézhet egy videót

Az előadások során a vállalat vezetői német és magyar nyelven osztják meg tapasztalataikat, a gördülékeny megértést pedig szinkrontolmács-rendszer biztosítja, így idegennyelv-tudás meglététől függetlenül várnak minden érdeklődő diákot.

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. 2009-ben hozta meg stratégiai döntését a duális szakképzés bevezetéséről, ezért együttműködve Kecskemét önkormányzatával, az akkori Kecskeméti Főiskola Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskolai Karával és helyi szakiskolákkal, Magyarországon elsőként vezette be a német mintájú duális szakképzést és főiskolai oktatást. A gyárban 2011-óta működik a duális képzés, amely az elméleti tudást professzionális gyakorlati ismeretekkel teszi teljessé.

Hét évvel ezelőtt megnyitott a Mercedes-Benz Academy Kecskemét is a gyár területén. Az oktatási központ szakközépiskolás diákoknak, főiskolai és egyetemi hallgatóknak, jelenlegi és leendő Mercedes-Benz dolgozóknak biztosít helyet a gyakorlatorientált képzésre.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.15
Amikor 1949-ben megérkeztek az első Volkswagen Bogarak az Egyesült  Államokba, a Ford, a General....
2026.08.15
A kezdeti kapacitások kialakítása után ütemterv szerint halad a Duna vízszintjét emelő beruházás....
2026.08.15
Nagy visszhangot váltottak ki a kínai szaksajtóban azok a felvételek, amelyek megörökítették, amint....
2026.08.15
Mintegy száz járatát törölte szombaton és vasárnap az Easyjet légitársaság franciaországi vállalata....
2026.08.15
 Magyarország kulcsfontosságú helyszínné vált az európai autóipar számára, kiszolgálva a három nagy....
2026.08.15
A Formula–1-es Spanyol Nagydíjnak is otthont adó Circuit de Barcelona-Catalunya versenypályán az....
2026.08.15
Először tankoltak a Szlovákia által vásárolt F-16-os vadászgépek a levegőben. Az F–16-osok egy NATO....
2026.08.15
Az új ”Jó Éjt” csomaggal a Volkswagen Haszonjárművek bővíti az ID. Buzz felhasználási lehetőségeit....
2026.08.15
Gyakran előfordul, hogy ugyan rendelkezik valaki jogosítvánnyal, de nem szerzett kellő vezetési....
2026.08.15
Az amerikai kamionsofőrök naponta közel egy órát töltenek azzal, hogy biztonságos parkolóhelyet....