Párizsi Autószalon 2022

Ebből mi lesz? Hopium a Párizsi Autószalonon

2022.11.11.

A Hopium egy új francia autógyártó cég, amely a hidrogén-üzemanyagcellás autók terén akar nagyot robbantani. Az Párizsi Autószalonon nagy feltűnést keltettek, kissé túlzásnak tűnő megjelenésükkel. Az autó egy nagy forgó pódiumon állt, túl közel nem lehetett menni és az egész megjelenésük a lehető legminimalistább volt.

A pódiumon forgó autó a gyártó az első modellje, egy négyajtós sportautó, amely hidrogén üzemanyagcellás technológiával működik, valamivel két tonna alatti tömeggel, több mint 500 lóerős teljesítménnyel és 620 mérföldes hatótávval.

Nagyon kevés részlet elérhető a fő adatokon túl, de azt tudjuk, hogy a céget Oliver Lombard autóversenyző alapította, aki többet között nyert versenyt Le Mansban is.

Az autóról annyit tudunk, hogy a Machina állításuk szerint forradalmi technológiával tárolja a hidrogént és a tartályai mindössze három perc alatt feltölthetők. Az üzemanyagcellák ezután áramot küldenek néhány, még nem meghatározott „minimális méretű” akkumulátorhoz, amelyek a Machina elektromos motorjait működtetik.

Ezek a szintén rejtélyes motorok több mint 500 lóerőt adnak a Machinának, ami azt jelenti, hogy öt másodperc alatt eléri a 100 kilométer/óra sebességet.

Az autó külseje egyébként tényleg különleges, de azért tartja a manapság népszerű coupé-limuzin formát. A nagy újdonság állítólag belül van, de ebből sokat nem láttunk. A gyártó állítása szerint olyan felülettel rendelkezik, amely „kiszorítja az érintőképernyőt”.

A gyakorlatban úgy tűnik, hogy ez a középkonzolon lévő tapintható vezérlők sorozata, amelyek a műszerfalon lévő nagy képernyőhöz csatlakoznak, amely kisebb méretre „összecsukható”.

Az autó egyébként négyszemélyes, minden utas egy saját kagylóülésben helyezkedik el, felül pedig egy nagy panorámatető található.

Ezen kívül nagyon keveset tudunk Hopium Machinájáról. Minden bizonnyal idő kérdése, és többet is megtudhatunk.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.27
Plátói szerelmek és elérhető árú autók, melyekbe bele sem ülhetsz, de vágysz rájuk. ..
2026.04.27
A tavasz érkezésével nemcsak a lakást, hanem az autónkat is érdemes alaposan kitakarítani, hogy....
2026.04.27
A prémium német márka 2026 elején gyengélkedik, miközben az SUV-ok eladásai visszaesnek, az....
2026.04.27
Az idei első negyedév megerősítette az európai használtautó-piac egyik legfontosabb trendjét: az....
2026.04.27
Ha mostanában kaptál furcsa hideghívást, jó eséllyel nem ember volt a vonal végén. Steve Young, az....
2026.04.27
A Váci út egy szakaszán torlódásra kell számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2026.04.27
A MÁV-csoport előszezoni menetrendje az idén minden eddiginél korábban, már május 1-jétől életbe....
2026.04.27
A Hungaroring Tiéd a Ring! elnevezéssel négyezer fős közösségi rendezvénnyel ünnepelte vasárnap,....
2026.04.27
A motorsportban egyre elterjedtebb innováció az ERGO nevű ergonómiai tankszárny, amelyet Talmácsi....
2026.04.27
A német ipar súlyos gazdasági válság közepette van: 2025-ben 124 ezer munkahely szűnt meg –....